PM Online | Zene

Vannak az emberi gondolkodás számára felfoghatatlan remekművek, amelyekről nehéz elképzelni, hogy egy embertársunk alkotta őket, hogy létezik olyan zeneszerző, akinek a figyelme ennyire koncentrált, ugyanakkor ennyire szerteágazó lett volna, mindent számításba
Jevgenyij Koroljov

vett, és közben mégiscsak egy variációsorozatot írt, amely ugyanúgy kezdődik, ahogyan végződik, elindulunk egy végtelenbe menő úton, és a végén mégis hazaérkezünk. Mint aki háromnegyed óra alatt megkerüli a földet, és a végén ugyanoda érkezik, a saját székébe a koncertteremben. Ária és harminc variáció, majd megint az ária, nem is tudni, mit akart ezzel mondani Bach: annyira pontos és szoros szerkezetű a variációsorozat, hogy a végén a téma maga is logikus folytatásnak tűnik, vagy ki akarta tágítani a horizontunkat, de mint Ádámot a Föld szelleme, a zene hatalma visszarántotta oda, ahonnét elindult. Miért is ne mondhatná mindkettőt egyszerre?
A történet közismert, Keyserlingk gróf álmatlanságban szenvedett, ezért kért valami zeneművet Bachtól, hogy fölkelthesse az alkalmazásában álló Goldberget, a csembalistát, és édesedjenek az éjszaka órái. Bach pedig megírta a variációkat, és, micsoda kiszúrás, nem a száz aranyat fizető Keyserlingk lett a névadó, hanem a szegény csembalista, akit fölvertek miatta éjszakánként. A történet hitelének némileg ellentmond, hogy Johann Gottlieb Goldberg a mű írásakor mindössze tizennégy éves volt, továbbá hogy a darab éppen nem a könnyű szórakozás, édes percek típusba sorolható, hanem szigorú, összefogott, a tartalmat a variációk együttesében hordozó zenemű. Igaz, semmit sem tudhatunk, talán Bach maga sem tudta, micsoda remekművet alkotott, a darabnak micsoda karrierje lesz a 20. század közepétől, Glenn Gould híres lemezfelvételétől kezdődően. Hányan fogják éjszakákon át hallgatni, keresgélve azt az értelmet, amiért itt vagyunk, belenyugodva a megválaszolatlanságba.