Interjú
Nincsenek falak
2012-12. szám / Szepesi Krisztina
György Ádám a világ tíz legjobb zongoristájának egyike. Minden érdekli, bejárta a fél világot koncertjeivel, és úgy gondolja, nincsenek falak, melyeket le kellene rombolni, inkább újra fel kell fedezni a klasszikusok értékeit.
Improvizációival utat talál a közönséghez, s reméli, hogy január 2-i zongoraestje után is minél többen távoznak majd új emberként a Művészetek Palotájából.
Úgy tűnik, csodagyerek voltál, aki 4 évesen már zongorázott, olvasott, és mindig abban az irányban rajzolt, amerre a „közönsége” ült.
Gy. Á.: Nagyon boldog gyermekkorom volt. Sokat tanultam, játszottam, fociztam, olvastam, vagyis mindig azt csináltam, amit szerettem, miközben a zene a kezdetektől óriási szerepet játszott az életemben. Megtanultam, hogy a zenei fejlődés nemcsak abban segít, hogy jobb zenészek legyünk, de abban is, hogy jobb emberré váljunk. És ha fel is adtam valamit azért, hogy zongorázzak, az mindig a saját döntésem volt.
Tizenkét évesen koncerteztél először. Már gyerekkorodban is tudatosan erre a pályára készültél?
Gy. Á.: Számomra már elég korán egyértelmű volt, hogy zongorázni szeretnék. Persze elkötelezettség és fegyelem nélkül nem jutottam volna el idáig. Válaszutak elé pedig soha nem kerültem, számomra mindig a folyamatos fejlődés volt a cél.
Lehettél volna focista is, hiszen abban is nagyon jónak bizonyultál.
Gy. Á.: Most is rendszeresen focizom. Budapesten és New Yorkban is van csapat, amiben játszom, és minden turnén bekerül a csomagomba a focicipőm. A sport és a zene nem áll olyan messze egymástól, mint azt gondolják, hiszen koncentrációt, fegyelmet, önuralmat és alázatot tanulunk mind a kettőből. Colin Jacksonnal, aki a száztíz méteres gátfutás világcsúcstartója volt 15 évig, egy BBC-interjú alkalmával találkoztunk először. Ő mondta, hogy mindig az erősségeinkkel és az erényeinkkel foglalkozzunk és ne a gyengeségeinkkel. Vagyis arra koncentráljunk, amiben jók vagyunk, hogy még jobbak legyünk benne, legyen az a sport vagy a zenélés. És igen, lehettem volna focista is, de szeretek fotózni, filmezni és a focin kívül más sportok is érdekelnek, mint az országúti kerékpározás, a futás vagy korábban a taekwondo. Ez a fajta sokszínűség nagyon inspiráló, hiszen az egyik dolog hat a másikra.
A változatosság iránti igényed köszön vissza akkor is, amikor improvizálsz?
Gy. Á.: Az improvizáció kapcsolatteremtés a közönséggel, ami nagyon fontos, hiszen az emberek nagy része úgy érkezik meg a koncertre, hogy még azon gondolkodik, bezárta-e az ajtót, elzárta-e a gázt. Szerintem egy koncertnek lehetőséget kell adnia arra, hogy a közönség közben újra felfedezhesse önmagát. Hallgatóként én is azt szeretem, amikor kilépve a teremből úgy érzem, új ember lettem. Az improvizáció számomra, amellett, hogy részben előre megálmodott témák és gondolatok alapján történik, önmagam kompromisszumok nélküli, őszinte bemutatása. A témákat pedig mindig befolyásolja a helyszín. Bangkokban például a thai király dalára improvizáltam, Indonéziában pedig a legnépszerűbb indonéz népdalt vettem elő, ahogyan a januári budapesti koncertre is tervezek néhány meglepetést. Rendhagyó este lesz, persze csak a klasszikus szempontból. Az első fél órában egy hosszabb improvizációt tervezek, a koncert második felében pedig Liszt h-moll szonátáját játszom.
Nádor György tanár úr, a Zeneakadémia professzora javasolta, hogy mélyedj el Liszt munkásságában. Azelőtt is megvolt benned az érdeklődés?
Gy. Á.: A zeneszerzők saját gondolataikat a zenei nyelv különböző nyelvjárásain mutatják be. Liszt akkoriban a gondolatait úgy fogalmazta meg, ahogyan én ma tenném.
Miközben kicsit meg is újítod ezt a nyelvet.
Gy. Á.: Hiszem, hogy az értékek megőrzése az értékek újra feltalálásában rejlik. Vagyis ha egy klasszikus művet szorosan ragaszkodva az eredeti formához mutatják be, lehet, hogy a mai közegben nem lesz teljesen érthető. Nálam a megújítás a koncertek felépítésében nyilvánul meg, hiszen a klasszikus darabokat változatlanul játszom, vagyis nem diszkósítok és nem is pingpongozok zenélés közben, viszont társítok mellé egy olyan őszinte megnyilvánulást az improvizációk alatt, ami kapcsolatot teremt akár háromezer emberrel a Carnegie Hallban vagy éppen a Müpa közönségével, amit nagyon várok. | hirdetés
 |
|
Ritkán koncertezel itthon. Másképp készülsz erre az estére?
Gy. Á.: Az egészséges drukkon felül van bennem egy pluszérzés, amivel természetesen foglalkozni kell. Ez nem azt jelenti, hogy többet gyakorolok, mint máskor, inkább lelkileg hangolódom rá másképp, hiszen csodálatos élmény lesz itthon játszani a barátaimnak és azoknak, akik a kezdetekkor segítették a pályám alakulását. Ez a koncert leginkább egy köszönetnyilvánítás.
Magyarországon és New Yorkban is élsz.
Gy. Á.: Sokan mondják, milyen szörnyű dolog a kétlaki élet, de én szeretem. Mindkét helyen nagyon szeretek lenni, és sok igazi barátom van itthon és kint is. De az egész életem utazás, hiszen tegnap még New Yorkban voltam, jövő héten Szingapúrban leszek, most pedig itt ülünk Budapesten egy kávézóban, és beszélgetünk.
Mennyire tudsz tevékenyen részt venni a pomázi György Ádám Kastélyakadémia és a New York-i alapítványod munkájában?
Gy. Á.: Nagyon fontos számomra mindkettő, hiszen az én filozófiámat, az értékek újra feltalálását képviseljük ezekben. Nagyon sok a tervünk, melyeken sokat dolgozunk a háttérben. A Kastélyakadémia most lett 5 éves, ami óriási dolog az életünkben, és szerencsére egyre több támogatónk van.
Tanítasz is a sok utazás mellett?
Gy. Á.: Igen, de a turnékoncertek után is tartok mesterkurzusokat. Volt alkalmam a világ vezető egyetemein tanítani, így Szingapúrban, Torontóban és New Yorkban is. A világ élvonalában már nem számít, ki honnan jött.
A mostani koncertturnéd kapcsán azt mondtad, a hasonlóságokra szeretnél rámutatni.
Gy. Á.: Sokan mondják, hogy a különböző zenei műfajok között falak vannak, és a forradalmi gondolkodók erre azt mondják, romboljuk le ezeket a falakat. Én, ha úgy tetszik, még forradalmibb vagyok, mert azt mondom, nincsenek falak. Hiszen mindenféle zene érzelmet, értékeket és gondolatokat közvetít, nemzeteket hoz össze. Hallottam például Jakarta külvárosában, szinte a dzsungelben egy kislányt Liszt-etűdöt játszani, ami egészen fantasztikus élmény volt.
A 2012-es foci Eb megnyitóján Karmatronickal játszottál együtt.
Gy. Á.: A klasszikus zenét, ebben az esetben a Chopin-etűdöt eredeti formájában mutattuk be, miközben új, ízléses környezetbe helyeztük. Mondhatni, történelmi pillanat volt, amikor hatvanezer focirajongó őrjöngve tapsolt, hiszen nemcsak Chopin került szokatlan környezetbe, hanem a sport szerelmeseit is be tudtuk szippantani a klasszikus zene világába.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
