Interjú
A színház a terápiám
2013-01. szám / Kiss Péter
Vastag Tamásból nem lett hullócsillag a magyar popzene egén. Mi több, az X-faktor egykori tinédzserje úton van, hogy meghódítsa a musicalszínpadot is. A Monte Christo grófja és Robin Hood című musicalekben már megmutatta oroszlánkörmeit, ám a RaM Colosseumban a napokban bemutatott Frank Sinatra: A hang című zenés játék már róla szól.
Ez a te estéd. S nem csak azért, mert a címszerepet játszod. Sokkal inkább az őszinte érzelmektől fűtött, mégis hallatlanul könnyed énekstílusod miatt, amellyel valósággal lebilincseled a nézőket.
V. T.: Frank Sinatrával fekszem és kelek már másfél hónapja. Beleástam magam az életébe, átélem az érzéseit, úgy veszem a levegőt, ahogy ő, amikor hollywoodi filmszerepre készült. Több ponton is hasonlít a sorsunk – ő is egy tehetségkutatóból indult, akárcsak én –, ebből nagyon jól tudok meríteni. Ha tényleg ezt a pályát akarom egy életen át csinálni, sokat lehet tanulni tőle. Ehhez a világhoz hozzátartozik persze a korszak zenéje. A swing. Ezzel ébredek, ezt hallgatom reggeltől estig. Szeretem. De a swing nemcsak zene volt, hanem egyfajta életérzés, ami az öltözködésben, a divatban ugyanúgy megnyilvánult. Sinatra elegáns volt, a nőkkel is elegáns módon bánt. Nem mindig volt jó ember, de mindig gavallér volt. Olykor erőteljes rasszista megnyilvánulásai akadtak, ugyanakkor az egyik legjobb barátja, Sammy Davis Jr. az ő kiállásának köszönhetően lehetett az első fekete, aki Las Vegasban szállodában lakott. A szerelmi kapcsolatait is ez a fajta fura kettősség jellemezte. Annyi nőt kapott meg, amennyit csak megkívánt. Uralkodott rajtuk. Kivéve a legnagyobb szerelmét, Ava Gardnert. Egy olyan nőbe kapaszkodott szenvedélyesen, aki megalázta, megcsalta, aki uralkodott rajta.
Biztos sokan kérdezik, mi szeretnél inkább lenni: híres pop-rock énekes vagy elismert musicalszínész.
V. T.: Ha megnézzük akár Frank Sinatra vagy Elvis Presley pályafutását, azt látjuk, rengeteg filmben szerepeltek, emellett koncerteztek, lemezeket adtak ki. Úgy gondolom, a művészetek valamelyest összefüggenek, mint a matematika és a fizika. Szeretem mind a kettőt, nem igazán tudok választani. Nemrég voltam az Eurovízió fesztiválos dalomat felénekelni. Szabó Zé, a dal szerzője azt mondta, „nagyon színházasan csinálod”. Igaza van. Minden szót igyekszem tisztán ejteni. | hirdetés
 |
|
Hogy kerültél a Jókai Színházhoz?
V. T.: Szomor Gyuri rendező meghívására. Ő a mesterem. Minden, amit a színházról tudok, tőle tanultam. Őszinte barátságba kerültünk a Monte Christo próbaidőszaka alatt. Eleinte nagyon féltem, de ha az ember érzi a szeretetet, akkor megbarátkozik a helyzettel. Békéscsaba számomra a depresszióm feloldását adta, békességet, boldogságot. Olyan hely, ahol nyugodt szívvel sétálhatok bármikor, nem félek semmitől, mert nincs mitől. Ugyanígy Veszprémben is. Pest nagyobb, vadabb, koszosabb. Pestet is a színház szerettette meg velem. Meg a világot. Mintha egy pszichológus gyógyszer helyett ezt írta volna fel nekem, hogy Tamás, kezdj el közösségbe járni, ismerkedj meg új emberekkel. Nekem a színház a terápiám. Tisztában vagyok vele, hogy még amatőrnek számítok a szakmában, nyilván hosszú még az út, de van időm, 21 éves vagyok.
Merrefelé vezet az utad?
V. T.: Azt szeretném, hogy úgy tudjak önmagamat adva mikrofon elé állni saját dalaimmal, ahogyan Frank Sinatra bőrébe bújva görcs nélkül éneklem a dalait. Saját magamat akarom megismerni és összerakni egy emberbe. Ez a legnehezebb. Sinatrának Bing Crosby volt a példaképe. Az ő hasonmása akart lenni gyerekkorától fogva. Végül egész életében hozzá is hasonlították. Nekem Csaba bátyám a példaképem. Szorosan összekapcsolódik az életünk. Több dologban hasonlítunk, mint amiben különbözünk. Egész életemben ő volt a bátyó, ő védett meg, ő volt az, akiről tudtam, minden körülmények között számíthatok rá. Valójában mindig Vastag Csaba akartam lenni. Most először az életemben szeretnék Vastag Tamás lenni.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
