A legrangosabb beltéri boros esemény a VinCE Budapest, amely 2010 óta hívja meg a világ legnevesebb előadóit, hogy mesterkurzusok alkalmával ismertessék meg a szakmai érdeklődőket a legújabb boros trendekkel, tudnivalókkal.

Mind a mesterkurzusok, mind a workshopok ültetett kóstolók, ahol egy (vagy több) sztárelőadó kalauzolja a résztvevőket a borok világában. A mesterkurzusok a 200 fős mesterkurzus-teremben zajlanak, míg a workshopokra maximum 100 ember ülhet be, így ezek interaktívabb, kötetlenebb kóstolók. Téma lesz az angol királyi udvar hivatalos pezsgője, a piemonti csúcsborászat, a Gaja pincészet borai, szó lesz a proseccóról, és egy kis pikantériaként: a háború sújtotta övezetek borászatába is betekinthetünk, belekóstolhatunk. Nyilván sokan választják majd a „Sosem kóstolt borok” című mesterkurzust is. Az előadásoknak, workshopoknak se szeri, se száma, így – kis túlzással – a borkóstolási lehetőség szinte csak ráadás.
A rendezvényen való megjelenésből szerencsére presztízskérdést csinál valamennyi hazai csúcsborász és csúcsborászat, megkóstolható az elmúlt évek termésének legjava. A borászok mellett különféle gasztronómiai kiállítók is jelen lesznek, itt lesz például a Zara Hotel finom falatokkal, az etyeki kézműves sonkákat készítő Árpás László, lesz olívás kiállító vagy a sajtokat és kézműves lekvárokat kínáló Stelázsi. A korábbi három VinCE Budapest során volt Michelin-csillagos szakács vagy Bocuse d‘Or bajnok, idén viszont egy igazi attrakcióval kedveskednek a szervezők: a norvég Flying Culinary Circus utazó chefcsapat műsorával. |