A tehetségtelen hegedűsökből lesznek a brácsisták. Ezt a mélyre beásódott előítéletet egyszerűen képtelenség kiirtani, nyilván azért, mert időnként valóban azok váltanak mélyhegedűre, akik tudják, hogy hegedűn esélytelenek.
Csak hát a helyzet ennyire nem egyszerű. Ha a brácsa bajnokait soroljuk, az élen ott van minden hegedűsök hegedűse, Paganini, aki annyira szerette a hangszert, hogy külön művet is íratott rá Berliozzal, a Harold Itáliában-t. Hiába. Aztán a nagy csendbe végre betört a 20. század, de amilyen a hangszer szerencséje, Bartók éppen csak a vázlatokig jutott a Brácsaversennyel, és meghalt. Maradtak hát az előadók, Pinchas Zukerman, David Ojsztrah, nagyszerű brácsisták, de elsősorban mégis hegedűsként ismertek. Aztán eljöttek az igazi virtuózok, elmélyült, nagyszerű muzsikusok, akiknek már nem lehetett ellenállni. Közülük is az egyik legnagyobb Jurij Basmet, akit Richter mutatott be Magyarországnak, de azóta már többször is bizonyította, hogy semmi szüksége a hátszélre: saját jogon is nagyszerű művész.
Olasz Kultúrintézet
03. 24., 19.30h
|
vissza
vissza a lap tetejére
