PM Online | Zene

Nagypénteken újra Parsifalt játszanak az Operában, amiben persze nincs semmi különös, évek óta ez történik, csak már évek óta egyre nehezebb volt ezt elviselni: a nyolcvanas évekből maradt rendezés olyan volt, mintha valami nagyon poros padláson zajlottak volna

a szent események, kacatokba és függönymaradványokba csomagolt énekművészek előadásában. De hát tartottuk talán azért, mert minden opera egyben múzeum is, meg annyi Parsifalt úgysem kell játszani egy évben, ki bírja öttől tízig ezt a különös, méla eksztázist.
Valaha nagy harc volt érte, és a művet csak azért lehetett előadni, mert a halálos beteg Ferencsik János kívánsága volt. Még valahább egyáltalán nem lehetett játszani, hiszen folyton Istent meg a megváltást emlegetik benne, úrvacsorára gyűlnek össze a lovagok, nem fogunk Isten mellett kampányolni egy szocialista országban. De ha visszamegyünk a bemutató környékére: akkor sem lehetett Pesten Parsifalt játszani, mert Wagner nem engedélyezte a művet operaházak számára. Különös személyiséghasadás: van egy ember, aki egyrészt nem győz gúnyolódni az apósán, Liszt Ferencen, hogy ferencesnek áll és egyházi zenéket ír, miközben tudjuk, amit tudunk a szép és nem is annyira szép hölgyekhez fűződő viszonyáról. Aztán Wagner, akinek szintén volt néhány érdekes kalandja idegen ágyakban, ha nem is katolizál, de a Parsifallal fejezi be életművét. Amit viszont ő maga is annyira emelkedettnek tart, hogy rögtön meg is tiltja az előadását az operaházak számára, kizárólag Bayreuthban játszhatták a darabot. Mintha az egész addigi életművét próbálta volna utólag érvényteleníteni, mégiscsak valami meghasonlásra utal, ha valaki évtizedeken át dolgozik különféle operaházaknak, és aztán az utolsó művét nem engedi ennyire ledér helyeken előadni.
De a szerzői akaratnak is vannak határai, 1914 óta a Parsifal nem kizárólagos bayreuthi tulajdon, sőt, az a benyomásom, hogy bizonyos helyeken a mű jobb kezekben van, mint Bayreuthban, már csak az a kérdés, hogy Budapest ilyen bizonyos hely-e. A Parsifal egyébként szép keretbe foglalja a márciusunkat: a hónap első szombatján van a Metropolitan-közvetítés, az utolsó péntekjén az operaházi bemutató, ha most sem leszünk jobb emberek, akkor már soha.