Impresszum | Előfizetés  
  2026. június 10., szerda
Margit, Gréta

 
 
Nyomtatható változat

Bemutatkozik – A Budafoki Fúvósegylet
2013-02. szám / Bíró Edit

A Budafoki Fúvósegylet a Budapest XXII. Kerületi Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola növendékeiből és tanáraiból alakult 1990-ben, akkor még a zeneiskola keretei között. 1990 előtt is létezett már a zenekar, akkor még Budafoki Ifjúsági Fúvószenekar néven.

Az akkor még csak tizenévesekből álló fúvószenekar mára a közben felnövő „alapító” tagok mellett új, a zeneiskolában jelenleg is tanuló gyerekkel bővült.
Egy zenekar fontos szereplője a lelkes tagokon kívül a karmester is, a Budafoki Fúvósegyletnek Pajzs Gábor több mint 10 évig, Arató László pedig a kezdetektől napjainkig a karmestere és művészeti vezetője.
A zenekar több évtizedes fennállása alatt mindig tevékenyen részt vett a XXII. kerület életében: a március 15-i koszorúzási ünnepségeken a zenekar tolmácsolásában hangzanak el a szabadságharc tradicionális fúvós indulói, és a Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál, valamint a Nagytétényi Szüreti Mulatság is elképzelhetetlen a zenekar ünnepi felvonulása nélkül. Minden év januárjában a zenekar önálló nagykoncerttel jelentkezik a Klauzál Gábor Budafok-Tétény Művelődési Központ dísztermében. Minősítő hangversenyeken 4 alkalommal is elnyerték az aranydiplomát a Magyar Fúvószenei Szövetségtől.
hirdetés

A zenekar sajátjaként könyvelheti el a fúvóstalálkozót, amelyet több mint 20 esztendeje évente rendeznek meg a Tétény-Promontor Kulturális Napok keretében. A Budafoki Fúvóstalálkozók alkalmával hazai és külföldi zenekarok lépnek fel, a sikert telt házas koncertek jellemzik. Eddig közel 40 hazai, illetve külföldi zenekar fogadta el meghívásukat.
Külföldön is többször volt már fellépésük: részt vettek különböző zenei fesztiválokon Dániában, Görögországban, Csehországban, Németországban, Olaszországban, Lengyelországban, Ausztriában és Franciaországban, a hollandiai világzenei versenyről második díjjal tértek haza. Csereprogramokat szerveztek szlovén, német, dán, olasz, belgiumi, görög fúvószenekarokkal.
Érdekesség, hogy a zenekar logójában a b, f, és e zenei hangok a Budafoki Fúvósegylet kezdőbetűit jelentik. A zenekar repertoárja ugyanúgy tartalmazza a sváb tánczenéket, a magyar és külföldi fúvószenekari indulókat, mint a kortárs, klasszikus és könnyűzenei darabokat, filmzenei feldolgozásokat. A zenekar sokszínűségét és közösségformáló erejét a tagok sokfélesége is jellemzi, hiszen a legfiatalabb zenész 12, míg a legidősebb 81 éves. A Budafoki Fúvósegyletnek a zenei sikerek mellett ez a több generációt is összefogó közösség talán a legnagyobb büszkesége, az, hogy Budapesten, a mai rohanó világban egy ilyen közösség tud működni, fennmaradni és maradandót alkotni. 2012-ben a XXII. kerületi Önkormányzat kitartó és eredményes munkájáért a Kultúra 22 díjat adományozta a Budafoki Fúvósegyletnek.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor