Impresszum | Előfizetés  
  2026. június 9., kedd
Félix

 
 
Nyomtatható változat
Jegyzet
VinCE Budapest
2013-03. szám / IM

Aligha vitatható, hogy alig pár év alatt a VinCE az ország legjelentősebb beltéri boros rendezvényévé nőtte ki magát. Fajsúlyában, választékában, a résztvevők szakmai összetételében alig-alig tud mellette labdába rúgni bárki is.

A szervezők idén nem a mennyiségi növekedésre helyezték a hangsúlyt, hanem a szolgáltatások színvonalának emelésébe fektettek még további energiát. Ennek megfelelően idén, március 8–10. között talán kicsit tágasabbnak lehetett érezni a helyszínt (Corinthia Hotel Budapest), megközelíthetőek voltak a ruhatárak és a standok is.
A VinCE-n hagyományosan presztízs-szempontnak tekintik a sze­mé­lyes megjelenést a csúcsborászok is, akik ráadásul kínálatuk legjavát hozzák magukkal, nem akarják a középmezőnnyel kiszúrni a részt­ve­vők szemét… Érthető persze, hogy a nap vége felé a csúcsborok már nem mindig elérhetőek, hiszen a legtöbben éppen ezekre próbálnak rárepülni, amint módjuk adódik. Ugyancsak érthető, hogy a borászok az idő előrehaladtával már elcsigázottnak hat­nak, több a kény­sze­re­dett mosoly, lankad a lendület. Ezzel párhuzamosan a közönség széles jókedve persze fokozódik.
A hazai sztárborászok remekei mellett idén is érdemes volt körutat tenni a francia, olasz, spanyol borok világába, és persze a leginkább érdeklődők Chile, Uruguay, Argentína, Kalifornia, vagyis az Újvilág boraival is megismerkedhettek, nem is beszélve most e helyt a rangos szakmai előadásokról, workshopokról, amelyeken – példának okáért – még kínai borokkal is ismerkedhettek az érdeklődők.
hirdetés






vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor