A zsíros mobiltelefon kijelzőt mindenki ismeri – Paul Horn kiállításának meghívóján a zsíros ujjlenyomatokat látva sokak megborzonganak: irritáló a kopott, patinás okostelefon-kijelző.
Ám a kiállításon nincsenek smartphonok, hanem csupa olyasmi, ami a többség böngészőjének történetében nem marad hátra: kérdések digitális viselkedésünk körülményeiről és következményeiről. Hány szerverre van valójában szükség a WhatsApp működéséhez? Mennyi energiát emészt fel telhetetlen mobiltelefon-használatunk? Mennyi időt töltünk a virtuális valóságban? A praktikus kis készülék a kézben – mindennapi életünk történéseihez hozzájárulva – vitathatatlanul tech-talizmánná vált. Ámde mi marad, ha a mindig készenlétbe álló akkumulátort egyszer nem töltöttük fel?
E megfontolások váltak Paul Horn installációjának kiindulópontjaivá: két villanyoszlop hosszú kábellel veszi birtokba és fogja át a teret. A részben komor olajfestmények az energiáról való állandó gondoskodás következményeit lényegre törően fogalmazzák meg: a hajlott, törött és elgörbült villanyoszlopok kiégés előtt állnak. Ugyanígy hatolnak be a kiállítótérbe az átalakított tűzoltókészülékek. A korábban hasznos tárgyak most rendszeres időközönként változatos, ám nyomasztó hangokat adnak ki: nyomtatók és fénymásolók zaját, WC-öblítését, telefoncsengését, zenét és kakaskukorékolást, állati és hisztérikus emberi hangokat. |
vissza
vissza a lap tetejére
