Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Kihűlt világ
2019-12. szám

A Magyar Nemzeti Galéria mind ez idáig példátlan gazdagságban mutatja be a művészettörténet által is mostohán kezelt, Auschwitzba elhurcolt Farkas István életművét. Az eredetileg Wolfner
néven született festő a 20. század elején személyesen Mednyánszky Lászlótól tanulta a mesterséget, később Párizsban szívta magába a művészet szabadságának eszmeiségét. Az első világháborúban front­katonaként szolgált tűzharcosként, mely élmény érettebbé tette ex­presszionisztikus látásmódját, sőt továbblendítette a szürrealizmus felé. Képeinek hangulata általában szavakkal nehezen meg­fo­gal­maz­ha­tó félelmet, fenyegetést sugároz, még egy látszólag békés nyári teraszon magányoskodó fehér asztalka és szék is gonosz benyomást kelt. Visszatérő szimbóluma egy lakatlannak látszó ház, melynek ere­de­te, mint kutatások felderítették, egy olaszországi háborús emléke.
A 170 alkotást felvonultató, átfogó tárlaton a művész munkái mellett Farkas István mestereinek és kortársainak alkotásai is láthatók, illetve tartozik hozzá egy Soá című kamarakiállítás is, mely a 75 évvel ezelőtti vészkorszak áldozatainak állít emléket, színtelenre csu­pa­szít­va a valóságot. Ahogyan Pilinszky János mondja a kiállítással azonos című versében: „Kihűlt világ ez, senki földje! / S mint tetejébe hajított / ócskavasak, holtan merednek / reményeink, a csillagok.”
hirdetés

Magyar Nemzeti Galéria
03. 01-ig

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor