PM Online

Egy a hidegháború éveit idéző viccben három számítógép beszélget: „Nincs hús” – mondja a lengyel, „Mi az a hús?” – kérdezi vissza az orosz, mire megszólal az amerikai: „Mi az a nincs?”
A Ludwig Múzeum nemrégiben megnyílt kiállításán jelen lévő képzőművészek annak az időszaknak az európai és észak-amerikai

kultúráját értelmezik sajátos, már-már sci-fibe hajló szemszögből, melyben az egyik oldalon az infokommunikációs forradalom, a fegyverkezési és űrverseny, a másikon pedig a „mi az a hús” problematikája állt.
A kiállított művek zöme az elmúlt tíz év alatt készült, ekképpen pusztán megidézik az 1945–1989 közötti időszakot, míg Chris Marker francia filmes és Panamarenko (Henri Van Herwegen) belga mérnök-művész a hatvanas években mertek merészek lenni. Chris Marker La Jetée (A kilátóterasz) című filmje a harmadik világháború után, Párizsból induló időutazás mozzanatait villantja fel, Panamarenko Milkyways and Happenings (Tejutak és történések) című portfoliója pedig a művész tudományos-fantasztikus kollázsaiból szemezget.
A terembe lépve a látogatókat a lengyel Anna Molska másfél perces, klipszerű videója fogadja, amelyen egy kötelekkel biztosított, fehér overallba öltözött emberi figura mászik…, ki tudja, talán előre, Kaszás Tamás egy síléceken álló kosárban látta meg a kollapszizmus emlékművét, Pawel Althamer lengyel művész pedig egy lassan körbeforgó, mobiltelefonokkal teleaggatott, indián harcos mozdulatát idéző fémszoborba álmodta radioaktivizált önmagát.
Az első orosz legénységű rakéta fellövését dokumentálja Bajkonur Kozmodromból a Nemzetközi Űrállomásra a brit Jane és Louise Wilson Dream Time (Álom idő) című filmje, a szlovén Saso Sedlacek Origami Space Race (Origami Űrverseny) című installációja pedig egy alternatív űrprogramterv lehetőségét tárja fel.
Deimantas Narkevicius litván művész The Dud Effect (A besülés) című mozgóképe például egy 1977 óta lezárt litván katonai támaszpontot nyit meg virtuálisan a látogatók előtt, ahol egykor kilövésre kész nukleáris rakétákat tároltak, a filmen pedig lőnek ki, Gerard Byrne 1984 and Beyond (1984 és ami utána következik) 2005–2007 című fotó- és videoinstallációja pedig ismert sci-fi írók között lezajlott beszélgetések rekonstruálásával idézi meg az atomháborúval fenyegető korszak irrealitását.