RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. július 25., kedd
Kristóf, Jakab

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Fotóutca Fesztivál a Nagymező utcában
2014-09. szám / Szepesi Krisztina

A Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház ebben az évben lett 120 éves, a benne nyitott galéria pedig a 20. születésnapját ünnepli. Ebből az alkalomból október 9–12. között nagyszabású fesztiválon ismerheti meg a közönség a fotográfia hőskorát. Kincses Károly, a Ház művészeti
főmunkatársa arról mesél, miért is jelentőségteljes az épület minden egyes szeglete, mert szerinte fontos, hogy életben tartsák a fotografálást, ezt a folyamatosan változó művészeti ágat.

Amikor 120 éve felépítették a házat, fő szempont volt, hogy fo­tó­mű­te­rem­nek alkalmas legyen a tér.
K. K.: Amikor Mai Manó császári és udvari fényképész visszajött Bécs­ből, megvette a mostani helyén akkor álló, kétemeletes házat, kifejezetten azzal a céllal, hogy egy minden ízében igazi mű­te­rem­há­zat építtessen a helyére. 1873-ban kapta meg a bontási engedélyt, egy év alatt felépítette ezt az ötemeletes, de hétszintes épületet, és rá egy évre már használta is. Először az egyetem után jöttem ide, az akkori VI. kerületi tanács művészeti főelőadójaként, és azonnal láttam, milyen hitetlen érték ez, miközben az autóklub adminisztrátorai pö­työg­tek a falak között, és az üvegműterem sem volt még ilyen állapotú. Vagyis beleláttam azt, ami mostanra már kezd kibontakozni, hiszen harmincadik éve próbáljuk helyreállítani azt az épületet, amit Mai Manó egy év alatt hozott létre 120 éve. Az volt a célja, hogy úgy nézzen ki a ház, mintha a kliensek hazajönnének. A fényképész ugyan elvben egy szolgáltató, akihez az arisztokraták, nagypolgárok le­e­resz­ked­nek, ezzel szemben itt a díszítésekkel, a Róna József- szobrokkal, a Zsolnay-majolikával, a tölgyfaburkolattal és a freskókkal a delikvens azt érezhette, vendégségbe jött. Nem véletlen, hogy az alsó szinten olyan fotókat állítottak ki, melyek a leendő vendégeknél is sokkal fontosabb embereket, például Kossuth Ferencet, József főherceget és Auguszta főhercegnőt ábrázolták. A következő szinten fo­ga­dó­kis­asszo­nyok­kal beszélhették meg, hogy mit szeretnének, aztán a belső tölgyfalépcsőn egy szalonba kísérték őket, és ott találkozhattak először Mai Manóval, aki pontosan ugyanolyan elegáns öltözetben fogadta őket, mint amilyenben a vendégei voltak. Vagyis minden nagyon ki volt találva, és ezért is ennyire fontos számomra, hogy ez az épület megmaradjon, mint a fotográfia egyik korai helyszíne, mert ha ez elveszik, a kultúrtörténet is veszít vele.

Manapság sokan talán meg sem értik, hogy egy fotózás ekkora esemény lehet, miközben lépten-nyomon szelfik születnek és tűnnek el.
K. K.: De nem is lehet összehasonlítani egy 19. századi gyönyörű kabinetportrét meg egy mai, telefonnal készült szelfit. Az egyik átélt 120 évet, a másik pedig jó, ha 12 napig megmarad, és aztán kitörlik vagy elvész a kibertérben.
hirdetés

Épp ezért is érdekes a meghirdetett családi fotópályázatuk.
K. K.: Ha figyeljük a tendenciákat, a szakmát, két dolgot tehetünk. Ölbe ejtjük a kezünket és azt mondjuk: hát ilyen a világ, vagy elkezdünk a széllel szembeállni. Mi az utóbbit választottuk, ezért fotóművészekkel, fotóriporterekkel csináltatunk családi fényképeket bárkinek, aki jelentkezik. Azt szeretnénk elérni, hogy az emberek lássák, jobbat is lehet csinálni, mint amit a szomszéd a tabletjével. Azzal pedig, hogy megtudják, ennél ez több munkával jár, visszajöhet a fotózás megbecsülése, értéke. Ebből lesz kiállítás is, és a ház külső falát felhasználva október 9-12. között naponta 18.30-kor és 20 órakor csinálunk egy házfényezést is, mellyel megmutatjuk a homlokzatnak azokat a gyönyörűségeit, amik mellett az emberek elmennek úgy, hogy fel sem néznek. Közzétettünk egy felhívást, hogy mindenki, akinek a birtokában Mai Manó-kép van, hozza be, hogy kiállíthassuk. Mert nagyon szerencsétlen helyzet volt az, hogy amikor 1917-ben Manó bácsi meghalt, a műtermét kifosztották, német tisztek táncoltak benne, és egyetlen eredeti negatív és kép sem maradt utána. Mostanra már több mint 600 képet kaptunk. Manó ugyanis 1874-től 1917-ig folyamatosan dolgozott, mialatt évente 6-8 ezer felvétel készült, melyek nagy része az országból is elkerült, mert milyen érdekes, anno inkább a fotókat vitték magukkal a kivándorlók, és a családi ezüstöt hagyták hátra. És mivel én megtaláltam a Kozma utcai temetőben Mai Manó és felesége sírját gazzal benőve, így azt is meghirdetjük, hogy aki kicsit is felelősséget érez a fotózás története iránt, az szánjon rá időt, és jöjjön ki velünk, hogy közös erővel rendbe hozzuk a sírt. Erről is készítünk dokumentációt, és a kiállítások is láthatóak lesznek november 9-ig. Ebben a négy napban az egész épület egy nagy kiállítóteremmé változik, minden pontra teszünk majd táblát több nyelven, mellyel megmutatjuk, minek milyen funkciói voltak, hiszen magát a házat is ünnepeljük most.

A Capa Központtal közösen Fotóutca Fesztivált szerveznek.
K. K.: Száz lépésre vannak tőlünk, vagyis kínálja magát a lehetőség, hogy a magyar fotográfia két legfontosabb intézménye ilyen látványos programokban is együttműködjön. És miután az kortárs központ, mi pedig elsősorban történeti hely vagyunk, nem egymástól vesszük el, hanem egymás felé tereljük a közönséget. A Capa Központban például két figyelemre méltó kiállítás is lesz. Az egyik Oltai Kata kurátori munkájával készül, Bőrödön viseled címmel, és arról szól, hogy az emberek mit viselnek magukon, ami lehet haj, tetoválás, festés, ruha vagy épp bajusz. A másik pedig a fényképkészítés mai eszközeit és szokásait mutatja majd be. Nálunk pedig Sylvia Plachy, ’56-ban Amerikába kivándorolt világhírű fotográfus életmű-kiállítását láthatják majd a látogatók mindkét szinten, aki egyébként azon túl, hogy André Kertész tanítványaként munkásságával mindig az erkölcsiséget és a fotográfia erejébe vetett hitet vette alapul, Adrian Brody édesanyja.

Többször díjazták már a galériát, így valószínűleg nem szélmalomharc, amit végeznek.
K. K.: Attól még, hogy lett számítógép, nem dobta el mindenki a golyóstollát. Azt hiszem, hogy egy művészeti ág, márpedig a fotográfia az, nem lehet meg zászlóshajók nélkül. Jó lenne, ha lenne még jó néhány privát galéria, ami hirdeti ennek a fontosságát.

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor