Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 19., péntek
Emma

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Időtájkép – A land art kezdetei
2014-12. szám

A közel 70 éves Alan Sonfistot a land art, az earth art, illetve az environmental art (környezeti művészet) nevű irányzat ma élő legismertebb alakjaként tartja számon a művészettörténet.

Robert Smithson, Walter de Maria, Michael Heizer és James Turrell mellett az elsők között volt, aki művei témáját és a megvalósításukhoz felhasznált médiumot is a természetből merítette. Az amerikai művész 1965-ben New York szívébe, Manhattanbe tervezett és 1978-ban a legkorábbi, köztéren álló land art műként felavatott Time Landscape (Időtájkép) című munkájával vált ismertté. A mesterségesen létrehozott erdő az újkori telepesek odaérkezése előtti vegetáció rehabilitációján keresztül mutatja be a metropolis őshonos élővilágát. Sonfist meg­pró­bál­ta ugyanazt a környezetet visszaadni, amit a 17. század elején a félszigetre érkező holland gyarmatosítók a bennszülött amerikaiaktól örököltek. Az emblematikus alkotás 2015-ben ünnepli születésének ötvenedik évfordulóját. A Szépművészeti Múzeumban rendezett ki­ál­lí­tás az első, amely ennek a jelentős jubileumnak emléket állít.
Sonfist művészete fél évszázad elteltével sem veszített aktualitásából. Alkotásai olyan, egyre égetőbb kérdések megválaszolásában nyújtanak támpontot, mint a natura naturans (teremtő természet) és a natura naturata (teremtett természet) harmóniájának visszaállításában rejlő etikai feladatok tisztázása, illetve a környezetünk iránt érzett társadalmi felelősségvállalás problémája.
hirdetés


Szépművészeti Múzeum
02. 15-ig

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor