RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. február 21., kedd
Eleonóra,Zelmira

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Közérzet
A végén minden a miénk
2015-04. szám / Fáy Miklós

A luxus provokáció, olvasom egy drága firenzei üzlet bedeszkázott kirakatán, csöndes örömmel. Ők is tudják, amit mi tudunk, és egy festékszórós, vélhetően fiatal ember úgy gondolja, erről való véleményét meg is kell osztania a világgal. A drága ruha, autó, ékszer, óra mind arra való, hogy fityiszt mutassanak vele az átlagosoknak. Te szegény vagy, legjobb esetben is másodosztályú, én pedig rejtélyes kormánytanácsadó, akinek nemhogy a kisujja, de a kistáskája, amibe az uzson­ná­ját és a szennyes fehérneműjét csomagolja, többet ér, mint amennyiért mások három hónapon át
söprik az utcát, vezetik a villamost, tanítják a következő generációt. Erényben, okosságban, tisztességben nem tudom kimutatni a különb voltomat, de a cipőm, nyakkendőm, nadrágtartóm jelzi, hogy mi is a valódi értékrend, hogy van, akinek mindez jár, és van, akinek csak a szája vagy a festékszórót tartó keze.
Provokáció? Persze, hogy az, de épp Firenzében dühöng emiatt valaki? Amikor az egész város ma abból él, hogy voltak családok, amelyek egymást provokálták? Jöttek a Mediciek, és fölépítették a palotájukat, aztán a palota családi használatú kis kápolnáját kifestették a csodálatos Benozzo Gozzolival, és ma ennek jár csodájára a világ. Vagy a város, hogy gazdagságát mutassa, építtetett a dóm fölé egy hatalmas kupolát. Nem Isten dicsőségére, hanem az emberek elkápráztatására. Klasszikus luxustermék, ahogy minden freskó, szobor, táblakép ebben a városban. Ahogy az egész Uffiziben található gyűjtemény is az, amelyet az utolsó Medici a városnak ajándékozott.
hirdetés

Voltaképpen ez volna a lényeg. Ami valaha luxus volt és provokáció, az szép lassan közkinccsé vált. Amit csak a kiválasztott kevesek nézhettek meg, azt ma belépő ellenében bárki megnézheti. Minden csodálatos gyűjtemény múzeumként végzi, a gazdag ember milliókat költ a képekre, egy ideig örül nekik, büszke rájuk, aztán ráébred, hogy csak a gond van vele, odaadja a múzeumnak, vigyázzanak ők rá. A nagy kastélyok köztulajdonba kerülnek és a közt tartják el, a drágán és évszázadokon át épített templomok nem Isten dicsőségét szolgálják, de egy egész várost, esetleg országot tesznek gazdagabbá, emberek ezreinek adnak munkát, szállodák és éttermek épülnek a közelükbe. A nagy mauzóleumok, a piramisok, a Tádzs Mahal megőrzik a halott emlékét, és életben tartják az élőket.
A luxus provokáció, de az igazi, nagyszabású luxus művészetté válik, közkinccsé lesz, ott állunk előtte, lapos zsebbel, alázatos lélekkel, és áldjuk azt a pökhendi, nagyravágyó embert, aki mindezt ránk hagyományozta.

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor