RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. július 25., kedd
Kristóf, Jakab

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjúrészlet
Az események peremén
2017-03. szám / CS. O.

Benkő Imre fotográfus már a hetvenes évek közepén World Press Photo-elismerésekben ré­szesült, Joseph Pulitzer-emlékdíjas, tavaly év végén magyar képzőművészet kategóriában Prima
Primissima-díjat kapott. A vele készített teljes interjú a napokban megjelent Alkotóművészet 2016 című MANK-kötetben olvasható.

Emlékszik, mikor készült önről legutóbb fotó?
B. I.: Nemrégiben egy fotós csapattal Dél-Kínában jártunk, két hét alatt nagyon sok helyen megfordultunk, és minden „kalandozásunkat” megö­rö­kí­tet­ték, többször lefényképeztek minket. Ott ez egy újkori népszokásnak tűnt, úgyhogy nem szabódtam, de tény, hogy jobban érzem magam a kamera túloldalán.

Hány felvételt készít egy-egy témáról?
B. I.: Az utcai jeleneteknél nincs mód egy-két felvételnél többre, mert elmegy a szituáció. Hogy meddig lehet fényképezni, az attól is függ, hogy mennyire fogadnak el. Ha úgy érzem, jelenlétem feszélyezi az ott lévőket, akkor megköszönöm, és továbbsétálok. A fotográfusnak kicsit pszichológusnak kell lennie. Az arcokon is tükröződik, hogy ez med­dig hasznos. Ha nagyon összehaverkodunk, akkor meg könnyen átbillenhet a dolog. Pózolni kezdenek, és így legfeljebb emlékképek születhetnek.

Egy mondás is úgy tartja: minden fényképen mindig van két ember, a fényképész és a néző.
B. I.: Ez a kettőség mutatja meg, hogy mennyire szubjektív a világ, hogy mindenki a saját élményei alapján próbál véleményt alkotni. Mint fotográfus mindig arra gondolok, hogy valójában egy vizuális képletet vázolok fel, amire a néző ráhangolódhat, és beleültetheti a saját élményeit. Azt hiszem, a fotónak ez az egyik feladata, hogy felébressze az élményeket. A jó fotó képes erre. 15 évvel ezelőtt a Szigeten készítettem egy felvételt egy rajongó csapatról, és az egyik fiú éppen a napokban keresett meg. Megtudtam, hogy csak most fedezte fel a képet, és szeretne egy másolatot, hogy emléke legyen a fiatalos lázadásról és a letűnt időkről. Jó érzés találkozni ilyen és hasonló visszajelzésekkel. Az Arcok című fotóesszé kötet a Sziget első 10 évének változó élményeit mutatja be. Idén lesz a 25. jubileumi rendezvény, amelyen folytatom negyedszázados menetelésem, és éppen a napokban kaptam a Mai Manó Háztól és a Capa Központtól felkérést egy különleges kiállításra, amely a fesztivál alatt lesz majd látható.

Legközelebb hol találkozhatunk a munkáival?
B. I.: Április 30-ig tart nyitva a Budapest Fotófesztivál – a Műcsarnokban most először láthatja a közönség a Magnum nemzetközi fotóügynökség kiemelkedő kortárs fotósának, Alex Webbnek A fény szenvedése című anyagát. Ehhez kapcsolódóan tavasszal a Szubjektum nevű tárlaton az én panorámaportré képeim közül is bemutatnak néhányat.
hirdetés



Alkotóművészet 2016

A MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. egy évkönyvszerű kiadványban gyűjtötte össze, mi minden történt a házuk táján 2016-ban a kultúra területén. Belátom, önmagában ez így eléggé szárazan hangzik, ám a könyv elképesztően izgalmas merítés a tavalyi év kulturális eseményeiből – aktuális, idei kitekintésekkel –, melyekről 33 interjúban olyan intézményvezetők és alkotóművészek mesélnek, akik így vagy úgy a 2016-os év kultúraformálói voltak. A kötet beszámolói és kötetlen hangú beszélgetései bepillantást engednek többek között a MANK szerteágazó tevékenységének néhány különösen fontos területére: a Cseh Tamás szellemi örökségének megőrzésére létrejött Archívum munkájára, a Kaszás Attila-díjra, az alkotóművészeti ösztöndíjak világára, az alkotóházak és művésztelepek színes életére, valamint a „Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566” emlékévre, amelynek a MANK volt a szervezője.
Farkas Ádám szobrászművész a könyvben olvasható interjúban például arról mesél, hogy aki érti a művészetek nyelvét, az sokkal kiegyensúlyozottabb életet tud élni, a művészetben ugyanis „az élet nagy rejtélyei oldódnak meg”. Konok Tamás festőművészről kiderül, hogy eredetileg zenésznek készült, Benkő Imre Pulitzer- és Prima Primissima-díjas fotóművész elmondja, hogyan lehet szürke fényben fotózni, Fazekas István, a 2016-os Magyar Sajtófotó Pályázat nagydíjasa pedig megmutatja, hogyan lehet a mindennapokból felcsipegetni a súlyos témákat. Lackfi János arról beszél, hogy „ha a közönségnek át tudjuk adni azt az életleletgyűjtő szenvedélyt, amely az író sajátja, akkor másra is átragad a lelkesedés”, és Strausz Kálmánt is az izgatja még ma is, hogy amit csinál, abból vajon a közönség megért-e valamit, tetszik-e neki.
Valahogy így készült ez a könyv is: miközben a MANK lelkes kultúrmissziósai magukról mesélnek, a környezetükre is igyekeznek odafigyelni, mások figyelmét a kultúrára irányítani, az alkotóművészetet népszerűsíteni.

MANK kiadás
176 oldal / 3800 Ft



vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor