Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 18., csütörtök
Andrea, Ilma

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
„Megtaláljuk a kapcsolódási pontokat múlt, jelen és jövő között”
2017-08. szám

Beszélgetés , a Pesti Vigadó Nonprofit Kft. ügyvezetőjével.
Első alkalommal 2014 októberében jelent meg a Pesti Vigadó negyedéves Programfüzete, amelyben így fogalmazott: „Célunk, hogy Pesti Vigadó visszakerüljön a magyarországi kulturális

életben korábban méltán elfoglalt pozíciójába”. Három év elteltével hogy látja, sikerült megvalósítani, elérni e célt?
Dr. M.-né Sz. B.: Nem kis örömmel mondhatom, hogy igen, sikerült. A Magyar Művészeti Akadémia székházaként működő Pesti Vigadó újranyitása óta egyedülálló módon újult meg kulturális intézményként, műemléki jellegénél fogva turisztikai célpontként, valamint ren­dez­vény­hely­szín­ként egy időben. Az elmúlt évek alatt közel 75 kiállításnak, több száz kulturális, művészeti programnak, épülettúrának, ide­gen­ve­ze­tésnek adhattunk otthont. Kulturális bérletsorozataink, művészeti programkínálatunk, az évente kétszer megrendezésre kerülő Nyitott Ház programjaink kialakították a Pesti Vigadó immár visszatérő közönségét, míg a 2017-ben elnyert Best of Budapest & Hungary és Business Excellence díjak a rendezvényszervező szakma és a lá­to­ga­tók részéről adtak visszajelzést arról, hogy jó úton járunk, egykori terveink mára valósággá váltak.

Minek köszönhetőek a kedvező számok, valamint a díjak?
Dr. M.-né SZ. B.: Mindennél fontosabb, hogy a Pesti Vigadó programjai – legyen szó akár kulturális, turisztikai vagy éppen egy üzleti rendezvényről – a lehető legmagasabb művészeti és szakmai színvonalon valósuljanak meg. Természetesen az épület szépsége, történelmi gazdagsága, néhány rendezvényünk esetében történelmi előképe mindehhez egyedi környezetet is biztosít. A Pesti Vigadó az év szinte minden napján nyitva áll, s kihasználva az épület többfunkciós jellegét célunk az is, hogy a lehető legtöbb, különböző érdeklődésű látogatót, partnert el tudjuk érni, meg tudjuk szólítani. Nem utolsósorban pedig a házban dolgozó, lelkiismeretes munkatársak alkotta jó csapat is garancia a sikerre. Ezek az alappillérei annak, hogy céljainkat elértük.

Mit ért pontosan az alatt, hogy a rendezvényeknek előképe van az épületben?
Dr. M.-né SZ. B.: A gazdag történelmi múlt inspirációt tud adni leendő rendezvények esetében, mi pedig kellő nyitottsággal tekintünk az épület múltjára ahhoz, hogy megtaláljuk a kapcsolódási pontokat múlt, jelen és jövő között. Mondok egy konkrét példát is: az épület elődjét, a Redoute-ot 1833 januárjában adták át, de az esti táncmulatság előtt a város lakói szabadon bejárhatták, megtekinthették az épület több termét. Mi 2015 óta évente kétszer tárjuk ki a Pesti Vigadó kapuit mindenki előtt, Nyitott Ház című rendezvényeink alkalmával, hogy bárki térítésmentesen tekinthesse meg az épületet, aktuális kiál­lí­tá­sain­kat és programjainkat. Eddig rendre népszerű volt e program, bízunk benne, hogy legközelebb, a 2017. szeptember 16-ai, 6. Nyitott Házra is sokan ellátogatnak.

A látogatók megismerhetik valamilyen módon az épület múltját is?
Dr. M.-né Sz. B.: Természetesen, a látogatók többféle jegytípus közül válogathatnak, de képzett idegenvezetőink is rendelkezésre állnak. Várjuk az egyéni látogatókat garantált túráinkon, a csoportokat pedig előzetes időpont-egyeztetést követően. Az épület történelme ki­fe­je­zet­ten gazdag, többéves kutatómunka után májusban nyithattuk meg Pesti Vigadó Idővonal címmel állandó, képes épülettörténeti kiál­lí­tá­sun­kat, amelyben megpróbáltuk a korábbi korok legfontosabb eseményeit megjeleníteni. A tárlat a legtöbb jegyünkkel látogatható, s annak részeként a vállalkozó szelleműek tesztelhetik is az épületről és múltjáról meglévő tudásukat – nyereményeinkért, ajándékainkért cserébe.

Visszatérve a mába: milyen programokkal várják az elkövetkező évadban a látogatókat?
Dr. M.-né Sz. B.: Az előttünk álló évad ismét gazdag programkínálatot nyújt. Folytatódnak a Magyar Művészeti Akadémia népszerű sorozatai, továbbá a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek Sapszon-bérlete, a Concerto Budapest #Magyar Kincsek bérlete, a Zuglói Filharmónia Téli bérlete és Pastorale-bérletsorozata, a Vigarda Gyermekbérlet sorozat, valamint a Royal Opera House előadásai is. A Nemzeti Filharmonikusok új sorozatot hirdetett Lukács Ervin-bérlet néven, amelynek szintén a Pesti Vigadó Díszterme adhat otthont. A korábbiakhoz hasonlóan a Pesti Vigadó ismét örömmel lesz a CAFe Budapest, majd tavasszal a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik helyszíne. A fentiek mellett természetesen továbbra is folyamatosan nyílnak majd kiállításaink valamennyi kiállítóterünkben, úgyhogy ismét érdemes lesz mind többször felkeresni a Pesti Vigadót!
hirdetés















vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor