Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
A névsor igazi közösséggé vált
2014-11. szám / Szepesi Krisztina

Szikora János, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója tulajdonképpen meg is pi­hen­hetne kicsit, hiszen ahogy meséli, a társulat csapattá érett, és a közönség is egyre nő. Neki mégis új és új tervei vannak arra nézvést, hogyan csábíthatna be még több nézőt a színházba, és mi­ként szerettetheti meg velük a kísérletező színházi produkciókat is. Mindezek mellett pedig évad végén Hamlet-rendezésre is készül.

Harmadik évadát kezdte a színház az ön igazgatása alatt, vagyis azt gondolom, már nem tervekről érdemes beszélgetni, inkább arról, hogy kezdik-e már kitaposni az utat.
Sz. J.: Ha visszagondolok a három évvel ezelőtti kezdésre, a tervekre és vágyakra, és összehasonlítom azzal, amiről az irodában mos­ta­ná­ban beszélgetünk a következő évad tervezése kapcsán, úgy érzem, nagyon sok minden nem változott. Még mindig ugyanolyan színházat szeretnénk, mint akkor, és a társulat összetétele is ugyanaz. Nem csak mi, rendezők, hanem a színészek is úgy érzik, itt és most együtt érdemes megőrizni ezt a közösséget.

Vagyis sikerült közösséget, csapatot formálni?
Sz. J.: Két évvel ezelőtt még azt mondtam egy társulati ülésen, hogy mi még nem társulat vagyunk, hanem csak egy jó névsor. Ez most már nem igaz. A névsor igazi kö­zös­ség­gé vált. Jó példa erre a 3:1 a szerelem javára című zenés vígjátékunk, amely egy vízilabdacsapat mulatságos kalandjairól szól, és ahol nemcsak a színpadon, de a színfalak mögött is igazán kiváló csapat állt össze.

Ezt visszaigazolják a díjak is, hiszen Krisztik Csabát a színikritikusok ismerték el, Cserhalmi György a Nemzet Színésze lett, Horváth Csaba Pillangója pedig különdíjat kapott.
Sz. J.: Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a fiataltól az idősebb korosztályig nagyon értékes tagjaink vannak, ami a szereposztásoknál igazán hálás dolog.

Nyakig vannak az évadban, négy bemutató már volt, de még ezután is izgalmas premierekre készülnek.
Sz. J.: Az évad műsortervét általában nagyon hosszú tervezés előzi meg, épp ezért már most elkezdtünk készülni a 2015/16-os évadra. A társulat és az itt dolgozó rendezők számára végtelenül megnyugtató érzés, hogy nem az évad kezdete előtt kell kapkodni, idegeskedni, hogy ki mit játszik, rendez, ki mikor ér rá. Idén bemutattuk már A félkegyelműt, a 3:1 a szerelem javára című zenés vígjátékot, az Őfelsége komédiását és a Momo című gyerekdarabot, de már folynak A padlás próbái, Cserhalmi pedig decemberben kezdi, aztán később folytatja a Tizenkét dühös ember rendezését. Jön az Amadeus is Hirtling Istvánnal a főszerepben, Horváth Csaba újabb mozgásszínházi bemutatóra készül Gulag munkacímmel, az évad végén pedig a nagy dobás a Hamlet lesz László Zsolttal.

Amit ön rendez.
Sz. J.: Sokan kérdezgetik már most tőlem, hogy László Zsolt nem idős-e Hamlet szerepére. A válaszom határozott nem, mert ez egy másfajta Hamlet lesz. A szereposztás rajta kívül is tartalmaz még meglepetéseket, amelyek a szereplők viszonyának más típusú értelmezéséből fakadnak. Például Hamlet anyját Varga Mária alakítja, férje, Claudius pedig nemcsak nála, hanem még nevelt fiánál is fiatalabb lesz. Ezért játssza majd Lábodi Ádám.

A közönség is olyan stabil, mint a társulat?
Sz. J.: Meggyőződésünk, hogy messze alatta vagyunk a lehetőségeinknek, és irigykedve hasonlítom össze magunkat például Veszprém statisztikáival. Azzal a várossal, mely lélekszámát tekintve kisebb, mint Fehérvár, viszont a rendszeresen színházba járó bérlettulajdonosok száma jóval nagyobb. Igaz, hogy amióta elkezdtük a munkát, megdupláztuk a bérletvásárlók számát, és decemberig talán a tizenötezret is elérhetjük, mégis azt gondolom, bőven van még hova fejlődnünk.
hirdetés

Pedig nagyon népszerűek az előadásokon túli közösségi programjaik is.
Sz. J.: Így van, épp ezért az új évad előkészítése és a Hamletre való felkészülés mellett szinte minden maradék energiámat az idei Újszövetség Maraton szervezése köti le. Idén már harmadszor hirdettük meg Fehérváron a maratoni Biblia-olvasást, ami úgy látszik, szép lassan hagyománnyá válik. Minden év adventjének előnapján a fehérvári polgárok, idősek és fiatalok kézbe veszik az Újszövetséget, és a színházban megállás nélkül, kézről kézre adva a Bibliát, felolvassák egymásnak. Ez egyébként nem egy színházi esemény, a színház csak hajlékot ad az együttléthez. A lényeget tekintve persze mégsem független tőlünk. Én nagyon sokszor elgondolkodom azon, hogy mennyi mindent tanítanak nekünk az iskolában, és az ember csak később döbben rá, hogy a legfontosabb tantárgy egyetlen tantervben sem szerepel, ez pedig az, hogy hogyan kell élni. Hogyan kell tartalmasan, gazdagon, értelmesen leélni ezt a rövid életet. A jó színház ezt az elmulasztott tanagyagot pótolja. És ebben a témában a legjobb tankönyv mégiscsak a Biblia. Ezért kell időről időre kézbe venni, elmélyedni bölcsességében, meghallgatni útmutatásait. Az irodámban a hátam mögött van egy nagy kép a falon. 140 embert ábrázol, akik a könyv fölé hajolva olvasnak. Az első Biblia Maraton szereplői. Olvasó, gondolkodó emberek. Gyakran elnézem őket, ahogy a könyv fölé hajolva tekintetük elmerül a szavak között, és ez a kép, a gondolkodásban magát nemesítő ember az én titkos ars poeticám.

Ez bátorítja akár a kísérletező produkciók létrehozására is?
Sz. J.: Óvatosan kísérletezünk, hiszen Horváth Csaba Pillangóját is bérletben játszottuk, ami egyfajta biztonságot adott. A közönség körében szerencsére nagy tetszést aratott, ennek ellenére a kísérletezés helyszíne inkább a Kamaraszínház és a Stúdió. Ott bátran játszhattuk a Mesterkurzust vagy egy olyan provokatív Dosztojevszkij-adaptációt, mint A félkegyelmű Hargitai Iván rendezésében. Mostanra már igényli is a közönség ezt a progresszivitást, amivel nyitottabb, merészebb színházi hangot üthetünk meg. Ezzel pedig megalapozhatjuk, kinevelhetjük azt a közönséget, amely aztán már a nagyszínpadon is megtölti majd a nézőteret a kísérleti előadásokon. Vagyis hosszú távon gondolkodunk, hiszen egy színházi műhely és a közönség megalapozása, az összhang megteremtése több ciklus eredménye. Az eltelt néhány év arra is alkalmas volt, hogy felmérjük a város adottságából, lélekszámából és társadalmi összetételéből adódó korlátainkat.

Mik ezek a korlátok és hogyan alkalmazkodnak hozzájuk?
Sz. J.: 2015-ben lesz húsz éve, hogy a székesfehérvári színháznak önálló társulata van, miközben az ország legtöbb nagyvárosában működő színház az államosítás óta rendelkezik társulattal. Vagyis ahol már több mint fél évszázados tradíciója van a színházba járásnak, ott ez a lakosság életének részévé vált. Nálunk erről még nem lehet beszélni, bár kétségtelen, hogy van törzsközönségünk, de az ő számuk még bővülhetne a város lélekszámát tekintve. Az is meglátszik, hogy mi nem vagyunk egyetemi város, így a diákok és a tanárok által képviselt különleges szellemi igény is kisebb.

Épp ezért utaztatnak előadásokat és közönséget is.
Sz. J.: Ebben a szezonban kezdtük el igazán bevonni a Székesfehérvár vonzáskörzetében lévő kisebb településeket is. Sokat várunk ettől, hiszen nincsenek nagy távolságok. Tavaly már Budapestről is indítottunk buszokat az érdeklődők számára, melyek mindig tele voltak. A következő évadra pedig egy újítást, budapesti színházakkal kombinált bérletet próbálunk majd létrehozni. Valahogy úgy képzelem, hogy Budapest tulajdonképpen Székesfehérvár peremkerülete, és az ide tartozókat is megpróbáljuk bevonni a nézőink közé.

Sok megvalósult tervvel a háta mögött milyen csiszolgatni valót talál még a színházban?
Sz. J.: Most már lehet jól dolgozni tehetséges emberekkel, jó körülmények között. Ez bár nagyon egyszerűnek hangzik, mégis nagyon ritkán valósul meg. Ennél többet, azt hiszem, nem nagyon lehet kívánni, hiszen a mi színházunk nem botrányszínház, mi egyszerűen csak egy jó színház szeretnénk lenni.





vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor