Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Közérzet
A gnú karácsonya
2014-11. szám / Fáy Miklós

Aki látta az Egy fiúról című filmet, biztosan emlékszik a jelenetre: a főhős abból él, hogy az apja írt egy karácsonyi dalt. Ahogy illik, utálja is a dalt, és minden évben számolja, mikor hallja meg először az áruházakban. És fölsóhajt, tessék, november (fucking) 18. Szörnyű, hogy minden év­ben egyre korábban kezdik.

Tényleg korábban kezdik, idén október 22-én vettem az első üveg kólát, amelyen figyelmeztettek, hogy közelednek az ünnepek. Ilyenkor szokás fölsóhajtani, hogy a kereskedelem egyre csak terjeszkedik, egyre inkább meg akarja szabni életünk menetét, fogyassz, fogyassz, susogják, mondják, ordítják a fülünkbe, nem érezzük már magunkat személyiségnek, csak csordalakónak. Mint valami gnú, vonulunk a többiekkel, előbb vagy utóbb mi leszünk az, akit elkap az oroszlán, de ha sokan vagyunk, reménykedünk, hogy ránk csak utóbb kerül a sor.
Október 22.? Hiszen még a halottak napja előtt vagyunk, és rögtön elmondom magamnak, amit mindig elmondok, hogy á, én nem, nem ilyenkor megyek a temetőbe. Az én kapcsolatom a halottaimmal sokkal bensőségesebb annál, hogysem kitegyem magamat az ezzel járó tömegelésnek, ökölharc a parkolóban, lökdösődés a sírok között, számolgatás, hogy, na vajon Feriék ma előttünk voltak, vagy majd utánunk jönnek, nem látom a gyertyát a sírokon. Én majd két héttel korábban, vagy ha az elmarad, akkor két héttel utána, amikor csönd van, és hó és halál.
hirdetés

Gyertyák ilyenkor pont nincsenek, nem emlékeztet a sok imbolygó, minden fuvallatnak kitett fény az élet szépségére és sérülékenységére, nem juttatja semmi eszünkbe, hogy nem a halottaknak van szükségük ránk, hanem épp fordítva, nekünk van szükségünk a halottainkra. Ilyenkor mindig menetrendszerűen eljön a megvilágosodás, hogy hiába szeretnénk egyénien cselekedni, ezzel csak az esemény lényegét veszítjük el, a közösséget. Mondhatjuk rá, hogy csorda, csak azt ne higgyük, hogy ettől mi leszünk a pásztorok vagy a magányos farkasok.
Nincs mit tenni, ugyanez érvényes a karácsonyra is. Lehet kimaradni belőle, csak azt nem tudom, hogy akkor mi az, ahová bekerülünk. Mi az, amit nyerünk, miközben elveszítjük a sok nyüglődést, aján­dék­vá­sár­lást, bejglisütést, rokonhoz szaladgálást. Nyilván vannak közöttünk mély érzésű remeték, akiknek nem kell segítség a boldogsághoz, meditálva röppennek át valami magasabb világba, ahol folyamatos az ünnep, boldogság, emelkedettség. De amíg nem vagyunk ilyenek, addig jobb, ha lejátsszuk, elviseljük, meg­kö­szön­jük az újabb nyakkendőt vagy zoknit, szarvasos pulcsit, tömjük a fejünket, és figyelünk, hogy el ne mulasszuk azt a pillanatot, amikor tényleg ünnep az ünnep, odaül az angyal az asztalhoz. Fél perc talán, de megéri. És ha elmulasztjuk, nem kell kétségbeesni. Lesz jövőre is karácsony.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor