Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Én baromi könnyű eset vagyok
2015-02. szám / Szepesi Krisztina

Stohl András második évadát tölti a Vígszínházban, miközben nagy szerepekben látható még az Átriumban, a Madáchban, az Operettben és a Centrálban is. Március 7-én mutatják be Molnár Ferenc A testőr című vígjátékát a Pesti Színházban, melynek címszerepében a színész először
találkozik a színpadon Eszenyi Enikővel. Azt mondja, olyan ő, mint a jó pörkölt, és arról is beszél, miben segítenek neki a maszkok.

Amióta visszatértél, mintha sokkal többet dolgozol, mint valaha. Ez tudatos?
S. A.: A színészetben az én megítélésem szerint semmi tudatosság nincs, hiszen nem mi határozzuk el a dolgokat, hanem az, aki hív minket. A mostani színészléttel inkább az a baj, hogy vagy nagyon megy a szekér, és majdnem beledöglik az ember, de nyilván nem illik panaszkodni, vagy nem megy, akkor pedig azért nagyon nyo­mo­rú­sá­gos. Nagyon ritka, amikor olyan egyensúlyba kerülünk, hogy a csa­lád­ra és a magánéletre is van idő, miközben végezzük a munkánkat. De valóban megváltoztak a dolgok, amióta kijöttem a börtönből, és véget ért ez az egész história. Azelőtt is sokat dolgoztam, de most olyan nagy fajsúlyú szerepek jöttek, ráadásul közvetlenül egymás után, amik talán jobban rám irányították a figyelmet. Ez egyfelől nagyon jó dolog, de azért rendkívül fárasztó is.

Régebben mondtad, hogy egy filmszerepre nem lehet nemet mondani. Ugyanez áll a színházi szerepekre is?
S. A.: Gyakorlatilag igen. Egyetlen probléma van, hogy csak 30 nap egy hónapban, ami behatárolja az időt. A színész olyan típusú ember, aki attól boldog, ha viszik, és ha azt mondják, hogy jó valamiben. És ha a Vígben akár a Dantont, akár a Julius Caesarban Marcus Antonius szerepét nézzük, annyira különlegesek, hogy mind plusz inspirációt adnak nekem. Olyan nehéz feladatom pedig még életemben nem volt, mint A testőr.

Ráadásul Molnárral azelőtt csak egyszer, nagyon régen a Katonában találkoztál a Játék a kastélyban című előadásban.
S. A.: Talán azért, mert nem is nagyon játszottam olyan színházakban, ahol Molnárt gyakran előveszik. Molnárnak van egy stílusa, amit valaki vagy tud vagy nem. Ezért is szenvedek most. Ez egy társalgási darab, miközben annál sokkal jobb és sokkal több. Más, mint amivel általában találkozom. Nagyon töredezett a nyelvezete. Ha például a valóságban valakivel konfliktusom van, akkor csak a felét mondom ki annak, amit gondolok. Molnár pedig pont így fogalmaz, amihez viszont az egész sztorit tudnod kell, mert különben még a szöveget sem tudod megtanulni, amiből most nekem rengeteg van. Értened kell, miért ott van a három pont a mondat végén, mert ő pontosan tudta, miért rakta oda. Vagyis tanulás közben is folyamatosan jár az agyam. Ez pedig nehéz.

Minden szerep kimondott szavai mögött van belső monológ.
S. A.: De ez mégis más. Miközben ez egy baromság, még ha velem együtt sokan mondják is. Mert az az igazság, hogy Molnár rendkívüli drámaisággal megáldott szerző, aki hihetetlenül szép dolgokat írt, amikben szinte realista módon szerepelnek a problémák. Például A testőr harmadik felvonásában van egy jó hosszú jelenetünk Enikővel, ami bármelyik kortárs drámában benne lehetne. Nincsenek benne szóvirágok, hanem valóban két ember harcol, ekézi egymást, ráadásul iszonyatosan jó humorral.

Érdekes, hogy Enikővel még sosem találkoztatok színpadon.
S. A.: És filmben sem. Nem akarom, hogy nagyképűen hangozzon, de van egy szint a színészetben, amikor már abba nem kell energiát fektetned, hogy természetesen szólalj meg a színpadon. Erre már sem Enikőnél, sem Kern Andrásnál, sem Vári Évánál nincs szükség, és nagyon remélem, hogy nálam sem. Vagyis ha már megtanultuk a szöveget, gyakorlatilag beszélgetünk a szerepeinken keresztül. Ettől teljesen természetes, hogy vele játszom. Aztán persze néha rácsodálkozom, amikor kiszakad belőle egy különleges hang. Kern pedig elképesztően kellemes csalódás volt. Egyfajta mentorként fantasztikus atyai segítséget kaptam tőle, miközben ugye már én is 47 éves vagyok. Ő meg Enikő azért tudnak nagyokat csatázni a próbákon, de én baromi könnyű eset vagyok.

Mitől vagy te könnyű eset?
S. A.: Iszonyatos türelmem van, és nagyon tudok a munkára koncentrálni. Sose megy el más irányba a figyelmem. Nem foglalkozom azzal, hogy mikor jön be a madárcsicsergés, vagy hogy hol lesz a kilincs az ajtón. Próbálom megcsinálni a szerepet, aztán majd rápakoljuk ezeket a dolgokat is. Enikő például tőlem teljesen különböző módon már a legelején sokkal pontosabban akarja tudni az ilyen részleteket.
hirdetés

Mondtad is A testőr olvasópróbáján, hogy szándékosan nem ástad bele magad előtte, hogy akkor találkozz először a szöveggel.
S. A.: Ezt tartom a leghasznosabbnak, mert ha előképpel mész neki egy próbafolyamatnak, főleg ha egy olyan nívós és felkészült rendezővel dolgozol együtt, mint Valló Péter, akinek nyilván vannak elképzelései, mindig rossz érzés lenne és konfliktusokat szülne, ha kiderülne, hogy te valami mást találtál ki. Persze ez akkor is létrejöhet, ha együtt elemzünk egy darabot, de talán akkor is könnyebben fogadom el azt az irányt, amerre a rendező akar engem vezetni. Csak akkor harcolok, ha hülyeséget mondanak, de csak azért, mert nem akarom rosszul érezni magam, miközben csinálom. A testőrben például két szerep van, ami persze ugyanaz, hiszen a férj öltözik be testőrnek. A férjjel nincs is problémám, hiszen az egy színész, amit valószínűleg a saját habitusomból fogok eljátszani. A testőrrel van a gond, hogy hogyan tudjuk megcsinálni úgy, hogy hihető legyen, hogy a felesége nem ismeri fel. Belül most úgy érzem, nem nagyon kell elváltoztatnom a hangom vagy megváltoztatnom a külsőm, de közben kell az illúzió. Na ezen még dolgozunk Vallóval.

Második évadod töltöd a Vígben, de mintha mindig is itt lettél volna. Ilyen gyorsan alkalmazkodsz?
S. A.: A munka az, ami mindent megold. Tudom, hogy ennek a háznak van egy legendája, múltja, és nagyon remélem, hogy jelene is, ahogy jövője is lesz. De ennél én sokkal racionálisabb vagyok. Minden tiszteletem mellett én nem azzal foglalkozom, hogy Ruttkai Éva itt ült, Somogyvári Rudolf pedig ott, hanem azzal, hogy itt a példány a kezemben, és leülök ide megtanulni. Miközben tudom, hogy Marton László és Eszenyi Enikő is nagyon sokban képviselik ezt a vígszínházi létet. Vagyis ebből a szempontból talán soha nem is leszek vígszínházi színész. De az, hogy ilyen otthonosan mozgok, a többieken is múlik. És én tényleg könnyű ember vagyok. Nem nagyon van velem gond, és dolgozni is nagyon tudok, amit szeretnek.

Törőcsik Mari pedig azt mondta rólad, hogy elképesztő, mennyi mindent tudsz: énekelsz, táncolsz, Mephistót játszol. Ezek mindig benned voltak?
S. A.: Igen, de talán olyan ez, mint a jó pörkölt, hogy sokáig fő, aztán egyszer csak összeáll. Székely Gábor, aki osztályfőnököm volt a főiskolán, egyszer azt mondta nekem, hogy „András, maga 40 éves korában lesz jó színész”. Ezen én nagyon ki voltam akadva, mert elég jól indult a pályám már a főiskolán és a Katonában is, vagyis azt éreztem, én már jó vagyok. De mint általában szinte mindenben, ebben is igaza lett végül.

Korábban például nem kaptad volna meg Az Őrült Nők Ketrece főszerepét se.
S. A.: Az nagyon nagy boldogság. Óriási ajándék az a szerep és öröm játszani, mert nem is nagyon találkoztam még olyannal, akinek ne tetszett volna. De én is nagy élményeket kaptam. Például hogy milyen lehet nőként bókot fogadni. Baromi jó érzés. Vagy hogy mennyire lehet érzékenynek lenni és kimutatni azt, amit férfiként nem teszünk, miközben higgyétek el, hogy nekünk is vannak érzéseink.

Hogy találtad meg azt a határt, hogy ne váljon a nőséged ripacskodássá?
S. A.: Amint Vég Attila felteszi rám a sminket, onnantól kezdve úgy érzem, lehetek bármi, és nézhetek úgy Hevér Gáborra, amikor nekem énekel, hogy közben elolvadok. Talán ezért is játszottak régen a színészek maszkban. Miközben nagyon furcsa az egész, mert azt hiszem, én egy igazából férfias férfi vagyok.

A maszk a Mephistónál is segített neked.
S. A.: Ott is abban a pillanatban kattant át valami, amikor felkerült a maszk. Akkor valahogy úgy elveszítettem, hogy Stohl András vagyok. Tiszta őrület ez. És A testőrben is ugyanez lesz, ha felveszem az álruhát…



vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor