RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. október 21., szombat
Orsolya

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Közérzet
Éveket az életnek
2015-12. szám / Fáy Miklós

Biztosan mások is csinálják: ha meglátok két négyjegyű számot, elvégzem a kivonást, és merengek az élet rövidségén. Mert persze nem akármilyen négyjegyűekről van szó, hanem kizárólag azokról, amelyek nevek alatt szerepelnek. Mozart 1756–1791. Harmincöt a különbség. Borzasztóan kevés, bár még mindig jobb, mint Schubert a maga harmincegyével.
Beethoven ötvenhétje hozzájuk képest igazán becsületes szám, csak azt is bele kellene valahogy építeni, hogy Beethoven maga azt hitte, ötvenöt az az ötvenhét, mivel az apja szélhámoskodott az évszámokkal, hátha így menőbb csodagyereket tud nevelni a fiából.
Minden év kezdete jó hír, eggyel nagyobb lett a majdan nevünk mögé írt szám, ha másban nem is, legalább ebben megküzdhetünk azokkal, akiket csodálunk és akiknek hálások vagyunk. Így aztán soha nem értem azokat, akik megpróbálják letagadni a korukat: legalább erre lehetnének büszkék, ha már más nem adatott. Hogy élnek, élünk, nem mellettünk robbant, nem bennünk tenyészett, nem a miénk állt le.
Közben, persze, átértékelődnek ezek a számok is. Mikor Elvis meghalt, tizenhárom évesen nem tűnt föl, hogy egy negyvenkét éves férfiről van szó. Rock and roll meg felzselézett haj, egy darab történelem. Mikor John Lennont lelőtték, tizenhat évesen azt mondtam, szomorú, tényleg nagyon szomorú, de hát már túl járt élete szebbik felén, mögötte van a Beatles meg az Imagine, mit akarhatott még az élettől. Most valahogy az a negyven megdöbbenten kevésnek tűnik.
hirdetés

Új vetélytársaink lettek. Mostantól már fityiszt mutathatok Kosztolányinak, kis pisis az ötvenegy évével, és még rá mondta valaha Esterházy, hogy Kosztolányi a bátyánk? Tud-e vajon valami fontosat mondani nekünk, aki ötvenegy évesen, ilyen fiatalon… Nem úgy van, hogy már Adyt is úgy idézgetjük (mert olvasni már nem olvassuk), mint valami hőzöngő ifjoncot, aki ifjú szívekben él? Akinek őszültek a tincsei, de hol voltak az ő tincsei a mieinktől? Nem emiatt képzeljük, hogy a líra csak a fiataloknak való, csak könny és indulat? Egyszerűen csak fiatalok voltak a költőink, amikor meghaltak.
Azért ne veszítsük el a vén fejünket. Legalább most ne, az új év kezdetén. Mindig van olyan korunk, amikor találunk magunknál idősebbeket. Új legyőzendők közelegnek. Babits, mondjuk. Arany János. És, talán, egyszer Füst Milán.

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor