Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Közérzet
Vigalomvölgye
2016-11. szám / Fáy Miklós

Érdekeskísérletről lehetett olvasni nemrég. Patkányok voltak a főszereplők, akik néha meglepő módon tudnak hasonlítani az emberre. Például képesek a depresszióra. Ezt onnét lehet tudni, hogy kedvenc csemegéjük a cukrozott víz. A depressziós patkány egyszerűen kevesebb cukrozott vizet vesz magához: olyan rossz a kedve, hogy eszében sincs ezt valami édességgel följavítani.
Arról persze kísérleti körülmények között kell gondoskodni, hogy a patkány depresszióba essen, de nem nagyon bonyolult feladat. Kellemetlen körülményeket kell számára teremteni, például rendszertelenül rá kell gyújtani a villanyt, amikor alszik, össze kell vizezni az almot alatta, és általában mindenféle kel­le­met­len­ség­nek kell kitenni, amíg a patkánynak elmegy a kedve az élettől, és, ami még fontosabb, elmegy a kedve a cukrozott víztől. A kísérlet azonban csak most kezdődik.
Van tehát egy csapatnyi depressziós patkányunk, és nekik minden okuk meg is van a depresszióra. Ekkor azonban közéjük teszünk egy egészséges patkányt, aki kicsit sem kedélybeteg. Nincs is oka rá, neki száraz az alma, és a pihenéséhez szükséges időt is zavartalanul töltötte. Ennek megfelelően a cukros vizet is nagy lelkesedéssel fogyasztja. Legalábbis eleinte. Mert ha eltöltött két hetet a kedélybeteg társak között, akkor, a kísérlet ezt mutatja, szép lassan az egészséges példány is depresszióba esik, ő is egyre kevesebb cukros vizet fogyaszt, beleszomorodik, de nem a saját életébe, hanem a társakéba.
Ahogy a kísérletet végző tudósok mondták: a jelek szerint a depresszió tanulható. De fogalmazhatunk egy kicsit keményebben is: a depresszió ragályos. Aki rosszkedvű patkányok között él, maga is búskomorrá válik, már semmiben sem leli örömét, még cukros vizet is ritkán szivornyázik, minek, azzal még nem vál­to­zik meg semmi.
hirdetés

Visszatérve a kiindulási ponthoz: a patkányok néha meglepő módon hasonlítanak az emberhez. Minden valószínűség szerint ebben a kérdésben is: a depressziót mi is szépen eltanuljuk egymástól. Vagy a depresszió bennünket is megfertőz, ha sokat vagyunk búskomor emberek társaságában, akik szerint az élet szürke, utálatos, értelmetlen és felesleges nyűg a létbe vetett lények számára. Ha ez így van, akkor tényleg létezik olyan, hogy rosszkedvű ország, létezik, hogy önszántunkból húztuk magunkra a karantén ajtaját, itt fogunk szomorkodni, amíg a halál meg nem vált a szenvedéseinktől.
A kérdés most már csak az, hogy ha a rosszkedv fertőz, nem lehetséges-e az, hogy a jókedv is ragályos lehet? Nem lehetséges, hogy csak el kell szánnunk magunkat, mától örülünk az életnek, örülünk minden kalandnak, örülünk színháznak, koncertnek, mozinak. Nem magunk miatt, csak a többiekért. Hátha nekik is jobb lesz ettől ebben a siralomvölgyében. Siralomból vigalom. Órák helyett élet.


vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor