Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Van, hogy a színész ecsetté válik a rendező kezében
2017-03. szám / Pavlovics Ágota

A John Updike regényéből készült Az eastwicki boszorkányok című filmet 1987-ben mutatták be, szereplőgárdája parádés volt. A látványos, moziban az ördögi, ám ellenállhatatlan Jack Nicholson kegyeiért három gyönyörű nő, Cher, Susan Sarandon és Michelle Pfeiffer versengett.
A Játékszín április 22-én mutatja be a regény színpadi változatát, impozáns szereposztással. Például a filmben a Michelle Pfeiffer alakította Sukie Ridgemont szerepében Lévay Viktóriával, akivel a színházi szerepek megformálásáról, valamint az eljátszott karakterek és a magánélet különös egymásra hatásáról is beszélgettünk.

Évadzáró bemutatójuk Az eastwicki boszorkányok. Most, a próbák elején milyennek látja a darabot és az ön által játszott Sukie-t?
L. V.: Tele vagyok várakozással, izgatja a fantáziámat, amióta meg­tud­tam, hogy az egyik női főszerep az enyém lesz. Amikor elolvastam a szövegkönyvet, rögtön világos volt számomra, hogy tőlem nagyon távol állnak a darabban megjelenő női karakterek abban a tekintetben, hogy én szerencsésre nem szenvedek az őket oly nagyon gyötrő hiánytól. Elképzelhetetlen üreség jellemző rájuk. Ugyanakkor színészként nagy kihívás olyan személyiségeket megformálni, akik tulajdonságai kívül esnek a komfortzónámon. Amióta a rendező, Bagó Bertalan elmondta, hogy abszurd, pszichedelikus történetet lát az Updike-regényben, valamint hogy tőlünk, színészektől a megszokottól eltérő játékstílust vár, egyre kíváncsibb vagyok rá, milyen feladat előtt állok. Olyannak érzem magam, mint egy üres papírlap, amire most kezdenek csak írni. Örülök neki, hogy a rendező elképzelése szerint az erotika megfogalmazása sokkal mélyebb rétegeket érint majd, mint a film­vál­tozatban. Az is izgalmas, hogy az alkotó elgondolásában az előadás ugyan görbe tükröt tart elénk, de ezt sok humorral teszi. A mi produkciónk elsősorban arról fog szólni, hogy a vágyaink beteljesedéséhez olykor mélyrepüléseken át vezet az út, ami persze nyomot hagy bennünk. Valójában erre a mélységre épül a cselekmény.

A történet nőalakjai az ördögi és ellenállhatatlan főhőst akarják megkaparintani, de mindhárman más úton.
L. V.: Én inkább úgy fogalmaznék, hogy akaratuk ellenére a főhős vonzásába kerülnek, bár tulajdonképpen ők maguk idézik meg a Férfit, a már említett hiány miatt. Érdekes lesz megfejteni, hogy ezek a nők milyenek lehettek előző kapcsolataikban, milyen történeteket hoznak magukkal, miért szaladnak bele a valóban sok tekintetben ördögi férfi utcájába. Nem titok, hogy a nők másként élik meg a szexualitást, mint a férfiak, mi inkább lelkileg közelítünk, szemben az ösztönszerű cselekvéssel. De ennél a közismert ténynél – ahogy az életben, úgy a mi darabunkban is – jóval többről lesz szó.

A regényből Tasnádi István író-drámaíró készített színpadi adaptációt. A könyv és a film nagyon sok helyszínre vitt el bennünket, erre színházi körülmények között nyilván nincs lehetőség.
L. V.: Nálunk egy helyszínen zajlanak majd az események és hat erős karakter játssza el a történetet, de ez reményeink szerint semmit nem vesz el az erejéből. Tasnádi Istvánnal többször dolgoztam együtt, lenyűgöző alkotóművésznek tartom. Beszélgetéseink során a történet olyan fontos rétegeire is felhívta a figyelmemet, mint például a családon belüli erőszak.

Vagyis az előadás mélyebbre fog ásni, mint amit az eddigi élményeink alapján feltételeztünk.
L. V.: Így van, és ez a mélység is kíváncsivá tesz. Nyitott vagyok, és ahogy a pályám során mindig, most is hiszek abban, hogy minden színpadi feladatnak köze van az életemhez, valamiért át kell élnem. Minden előadásban van legalább egy mondat, amiért el kell játszanom. Például a Virágot Algernonnak olyan mű, amit mindig nagyon szerettem, de amióta apukám tavaly áprilisban meghalt, egészen más jelentéssel bír számomra. Ez a darab fontos pontja a pályámnak, ráadásul segít édesapám elvesztésének feldolgozásában. És itt most nem a klasszikus értelemben vett gyászra gondolok, hanem annál sokkal többre, de ez egy másik történet… Amikor egy jelenetben azt mondom Charlie-nak, hogy „ott leszek és vigyázok rád”, mindig elönt a bánat, hogy én ezt nem tettem meg, amikor kellett volna. Sokáig nem tudtam ezt megfogalmazni, és éppen ez a momentum nyitotta fel a szememet.
hirdetés

A sokakban ma is élő film szereposztása parádés volt és ugyanez elmondható a darabról is.
L. V.: Pokorny Lia és Parti Nóra lesznek a barátnőim, és nagyon örülök, hogy olyan nagyszerű színész játssza Jack Nicholson egykori karakterét, mint Gáspár Sándor. A további szerepekben Szőlőskei Tímea és Szegezdi Róbert lesz látható. Úgy látom, mindannyian rettentően lelkesek, alig várják a próbákat, és az ő elképesztő energiájuk rám is átragadt. Nagyon jó olyan csapatban játszani, ahol mindenki egyforma odaadással és várakozással veti bele magát a munkába. A mi színházunkban ez nem ritkaság, de most különösen erősen érezhető. Bagó Bertalan rendező is odavan a darabért, nagyon felkészült, és elképesztő vehemenciával dolgozik.

Néhány beszélgetésünk alapján azt gondolom, hogy már a próbafolyamat kezdetekor határozott elképzelései vannak a darabbal és a szerepével kapcsolatban.
L. V.: Gyakran előfordult velem, hogy rengeteget gondolkoztam egy darabon, a szerepemen, és ennek eredményeként meglehetősen határozott képem volt a feladatomról, aztán jött a rendező, és egészen mást akart. Vagyis be kellett csuknom azokat a kinyitogatott fiókokat, amelyeket a felkészülés során magam fedeztem fel. Kapitány Ivánnal is jó dolgozni, nagyon szeretem, ahogy gondolkozik, és azt is, ahogy képes tükröt tartani elénk. Szirtes Tamás tűhegyes pontossága szintén lenyűgöző és nagy biztonságot ad a színésznek. Bagó Bertalannal még nem próbáltam együtt, de az első néhány alkalom után úgy érzem, szívesen és könnyedén fogok a rendezőm ecsetjévé válni.

Milyenek lesznek a díszletek és a jelmezek?
L. V.: A díszletet és a jelmezt Vereckei Rita tervezte. Úgy látom, a színpadi látvány nagyon szép lesz, és igen kifejező, hogy szinte az egész tér egy nagy ágy. Az öltözékek szintén a már említett abszurditást szolgálják. A darabhoz Szemenyei János írja a zenét, és itt is számíthat a közönség néhány nem mindennapi megoldásra.

Apropó zene. Beszéltünk arról korábban, hogy a barátságos, intim térben lévő Bock színpadra készítene egy zenés estet. Hogy áll a munkával?
L. V.: Sokat dolgozom azon, hogy megfelelő anyagot találjak, azért nem valósult meg egyelőre a tervem, mert szeretnék olyan estet összerakni, amely minden tekintetben újat ad a közönségnek. Örömmel keresgélek, de nem könnyű megvalósítani az elképzelésemet, hiszen kitűnő kollégáim már szinte mindent feldolgoztak. De lehet, hogy csak egyszerűen fognom kellene a tíz legkedvesebb dalomat, és elénekelni.

Az éneklésen kívül írni is szeret, mivel foglalkozik mostanában?
L. V.: Sok mindent írok, például a Virágot Algernonnak próbáiról naplót vezettem, mivel az eredeti mű maga is egy napló. Mindennap lejegyeztem az aranyköpéseket, hogy hogyan zajlott a próba, milyen megfigyeléseket tettem. Amikor bemutattuk az azóta is a szívemhez nagyon közel álló darabot, premier ajándékként megleptem vele a rendezőt, Horgas Ádámot. Vele nagyon szeretek dolgozni, lágy, finom, rezgő személyiség, ugyanakkor tetőtől talpig férfi, és nem mellesleg színházi polihisztor. Nagyon szerettem volna valami igazán különlegessel megajándékozni, és úgy tűnik, sikerült is. Ami pedig az írással kapcsolatos színházi munkáimat illeti, egy darabbal már elkészültem, de ott még a jogokért folynak a harcok. Egy régebbi munkám egyelőre a fiókban várja a lehetőséget. Most pedig egy nagy kedvencemen dolgozom, és nagyon szeretném, ha magán viselné a kezem munkáját, illetve ha igazi színházi előadás születhetne belőle! Olyan kérdéseket feszeget például, hogy mi történik, ha két embernek különbözik a szeretetnyelve, illetve ha nem tudják megtanulni egymásét. Egy kapcsolatban meghatározó lehet az is, hogy éppen hol tart a tanulási folyamatban a pár két tagja. Azt sem könnyű megfogalmazni, mit jelent az, hogy igaz szeretet. Mindezt finom, intelligens humorral töltjük meg, két vicces mondat között komoly emberi drámák jelennek majd meg. A szeretet, a szeretni tudás kérdése mindig is nagyon foglalkoztatott, és színházi szempontból (is) rengeteg lehetőség rejlik a témában.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor