RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. október 22., vasárnap
Előd

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Közérzet
Száz év múlva, ötszáz év múlva
2017-06. szám / Fáy Miklós

Donatella Versace sok egyéb teendője mellett műsorvezető az olasz televízióban, talk show-t vezet. A műfaj szabályai elég szigorúak, pontosabban igen kevesen próbálnak valami újat kitalálni, ha egyszer megvannak az állandó szabályok. Donatella Versace sem nagyon kísérletezik, bögréből issza a vizet, íróasztal mögött ül, úgy kérdezgeti a vendégeit. Nincs semmi nagyon különös az egész műsorban.
Leszámítva a műsorvezetőt. Donatella a néhai Gianni Versace húga, bizonyos mértékig az örököse, ő vitte tovább a céget, ő képviselte a meredek, a giccshatáron innen és túl kóborló ízlést. Ahogy egy modern és gazdag asszonyhoz illik, ma már semmi sem eredeti rajta, de az ő esetében a plasztikai sebészek mintha fölhatalmazást kaptak volna, hogy vigyék a végletekig a tébolyukat. A csonttá soványodott nő mintha valami mozgó, kubista szobor volna, szögletes testéhez két gömb járul mell gyanánt, az arcátalakítási és -feltöltési kísérletek mára egészen ijesztően groteszk eredménnyel járnak. Victor Hugo fantáziája tűnik szegényesnek ahhoz képest, ami a jelenlegi hétköznap, valóság, követendő példa. Nyilván ez az, ami érdekel bennünket, mármint olasz önmagunkat, egyszerre borzadnak és lelkendeznek, mondják, hogy egészen jól tartja magát, vagy hogy rémes, de legalább oda kell figyelni rá. Az arcplasztika mindenesetre szegény műsorvezetőnek is sok, igyekszik hidrogénezett, kivasalt haját az arcába fésülni. Egy darabig ez a próbálkozása elég sikeres is, de az interjúalanya a beszélgetés egy pontján fölajánlja, hogy cseréljenek fejfedőt. A férfin jópofa kalap van, Donatella Versacén fekete, strasszokkal díszített, ellenzős sapka. Nem tudom, volt-e a csereajánlatban előre megfontolt kellemetlenkedés, mindenesetre kiderül, hogy a műsorvezető szőke hajának egy része a sapkához van rögzítve, szőke hajcsomókat is át kell adni a sapkával együtt.
A közönség mindazonáltal elég jól szórakozik, egyébként is: idegen ország tévéje, nem érdemes nagyon hüledezni rajta, elég nekünk, ha a saját sztárjainkon szörnyülködünk. Adnak ők témát, eleget. Csak ahogy nézem a műsort, eszembe jut egy régi, fekete-fehér adás a magyar tévéből. A költő Nagy Lászlótól kérdezi a beszélgetés végén a riporter, hogy ha már itt van a kamera előtt, és feltehetően lesznek, akik megnézik ezt az adást sok-sok év múlva is, mit üzen azoknak, akik száz év múlva vagy ötszáz év múlva ülnek a képernyő másik oldalán. Nagy László, mint akit nem ér váratlanul a kérdés, azonnal válaszol: ha lesz emberi arcuk egyáltalán, akkor csókolom őket.
hirdetés

Persze, Kelet-Európában a költők egyben látnokok is, de kíváncsi volnék rá, honnét tudta? Honnét tudta, hogy az emberi arc néhány évtized múltán kezd majd kimenni a divatból?


vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor