RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. november 19., vasárnap
Erzsébet

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Fáy Miklós
Arany a magasban
2017-09. szám / Közérzet

Azt mondják, nem kell megijedni, csak egy kicsi időre viszik el Arany Jánost a Múzeumkertből, és szebb lesz, mint újkorában. Vagy legalább ugyanolyan szép lesz, mint újkorában.
Ahogy az elvárható: megijedtem. Nem csak azért, mert az ember már tudja, hogy mit is jelentenek ezek a rövid határidős renoválási munkák, amikor bezárták a Zeneakadémiát, azt mondták, két év az egész,

annyit csak ki lehet bírni, aztán kiderült, hogy két év múlva még el sem kezdődött a felújítás. De hogy Arany Jánosnak szobra legyen, hogy a szobor ott üljön a Kiskörúton, az fontosabb az összes emlékműnél és köztéri szobornál, fontosabb, mint a Parlament és a Vár együttvéve.
De hát miért, kérdezheti egy érdeklődő külföldi, Arany János egy költő, és a költő Horatius óta arról híres, hogy ércnél maradóbb emlékművet állít magának szavakból, rímekből, sorokból, ritmusból. Nem lesz kevesebb az életműve attól, hogy nem ücsörög ott a kövön.
Igen, Arany János költő. Az a költő, aki A walesi bárdokat írta, aki azt mondta a zsarnoknak, minden elmúlt és eljövendő zsarnoknak, hogy neved ki diccsel ejtené, nem él oly velszi bárd. Mindannyian tudjuk, hogy nagyon is éltek olyan velszi bárdok ebben az országban, akik diccsel ejtettek ki dicstelen neveket, de azzal többé-kevésbé ki is iratkoztak a magyar irodalomból, elveszítették Arany János támogatását. Arany János volt továbbá az a költő, aki két egymást követő évben lemondott a jól fizető akadémiai állásáról, de nem engedték visszavonulni, hogy mégis legyen egy kis fix jövedelme. Csak a második év végén jöttek rá, hogy hiába akartak segíteni rajta, ő a pénzhez nem nyúlt, és megmondta, hogy nem is fog hozzányúlni a visszavonulása után sem. Arany János volt az, aki tiltakozott a hivatalos kitüntetése ellen, de hogy ne legyen a dologból nagy demonstráció, végül is nem csinált az eseményből nagy cirkuszt. A kitüntetést viszont kicsomagolatlanul találták meg halála után az íróasztala fiókjában.
hirdetés

Körülnézek, és csak azt látom, hogy ma ilyen ember nincs. Rendben van, nem élhetünk folyton óriások között, még ha az óriás éppen a hétköznapi tisztesség óriása is. De ha nincs ott a szobra a helyén, akkor nem egyszerűen a költő hiányzik, hanem a piedesztálra emelt tisztesség.
Tessék nagyon sietni azzal a felújítással.


vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor