Ismét megjelent a „zsinórmérték”, a mindentudó könyv, amihez minden valamire való vendéglátós tartja magát – és persze amitől tart.
A kérlelhetetlen étteremkalauz tömör kritikával rántja mélybe az arra rászolgálókat, és ugyancsak tömör, de lelkes írásokkal képes kiemelni az elismerésre méltókat az átlagmezőnyből. Nyilvánvalóan mindig az összkép érdekes: évről évre érdemes ránézni, javult-e, fejlődött-e a hazai éttermi kínálat.
Ezúttal úgy látni, valamennyit igen. Nemcsak azért, mert egy újabb Michelin-csillagos hellyel (Borkonyha) bővült a főváros kínálata, hanem azért is, mert egyre vastagabb réteget képez a vállalható középmezőny: az igényes konyhát vivő, de nem csúcsgasztronómiára törekedő vendéglő. Mi több, most már a fővárostól távolodva sem kell tanácstalanul vakarózni, ha nem egy becsali csárdában szeretnénk pórul járni. (Nota bene: a fővárostól nem is lehetnének messzebb a legjobb vidéki éttermek: Encsen az Anyukám mondta, Békéscsabán a Brill Bisztró vagy épp az új, gyulai illetőségű reménység, a Patrióta vendéglő.) A sárga kötet idén a borászatokat és a hoteleket is szemlézi, igaz, nem az éttermekre jellemző szigorú szakszerűséggel, inkább csak az utazást és programválasztást megkönnyítendő listázással. Továbbra is a kesztyűtartóban a helye! |
vissza
vissza a lap tetejére
