RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2013. május 18., szombat
Erik, Alexandra

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Program
Big Bang Gyerekzenei Fesztivál
2011-02. szám

Az idén első alkalommal megrendezett fesztivál zenei kalandozásra hívja az óvodás és kisiskolás korú gyerekeket, akik a hangok világának egészen új formáit ismerhetik meg: egy időre ők maguk is zeneszerzők lehetnek,
megtapasztalhatják, hogyan lehet zene és tánc segítségével elűzni az éjszaka lidérceit, de a zene révén még a kortárs képzőművészet kertjébe is bemerészkedhetnek. A fesztiválon bemutatott programok egytől egyig újdonságnak számítanak a magyar közönség számára, még ha a fellépők maguk ismerősek is innen-onnan: Szabó Réka koreográfus rendhagyó zenés-táncos játszóteret hoz létre a Padláson, Méhes Csaba és a Brass in the Five új bemutatóval jelentkezik, akárcsak Kiss Erzsi, akit mostanáig inkább a felnőtt közönség számára volt ismert. A Flandriából érkező Muziektheater Transparant már szerepelt Budapesten az Őszi Fesztivál keretében egy felnőtt előadással, de hazájában legalább annyira ismert nagyszerű gyerekprodukciói okán is. A lisszaboni zenésztrió Hangok a laborban című produkciója pedig nálunk is ugyanúgy izgalmas újdonságnak számít, mint saját hazájában.

Millenáris Teátrum, Fogadó
03. 12.

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor