Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Koncert
Szeleburdi klasszikusok
2015-01. szám

Rákász Gergely 15 évesen adta első orgonahangversenyét, majd az iskolaévek alatt folytatta a koncertezést szerte Magyarországon, mint az „ország legfiatalabb koncertorgonistája”.

Őt magát lepte meg leginkább, hogy fiatal kora ellenére meg­sza­po­rod­tak felkérései, és zenetörténeti kommentárjaival kiegészített előadásai mind több és több érdeklődőt vonzottak. A régi korok céges mester­le­gé­nye­i­nek példáján, mestertől mesterig vándorolva több nemzetközi hírű tanárt és koncertező művészt felkeresett, hogy tovább képez­hesse magát. Eközben elvégezte az ELTE művésztanári szakát, ahol 2000-ben diplomázott. 1998-ban David DiFiore amerikai orgonaművész meghívására az Egyesült Államokba utazott tanulni és hang­ver­se­nyez­ni, ahonnan 2005-ben tért haza.
Fiatal kora ellenére a koncertezés mellett évekig a Magyar Rádió Inter­mezzo című műsorát szerkesztette és vezette, amely azzal a céllal készült, hogy széles körben megismertesse és megkedveltesse a hallgatósággal a klasszikusokat. Sulikoncertjeit is hasonló szándékkal kezdte – az orgonakoncerttel egybekötött történelmi érdekességek emberközelivé varázsolják a századok­kal ezelőtt alkotó klasszikusokat, megjegyezhetővé és izgalmassá teszik az iskolában tanultakat. Gergő a zenetörténet közel 300 évének titkairól lebbenti fel a fátylat, kiderül például, hogy Rossini lustasága nem ismert határokat, ágyban szeretett dolgozni, és a főzés volt a hobbija.
hirdetés


Budapest Jazz Klub
02. 15., 11h

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor