Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Kiállítás
ZOOM-misszió
2015-05. szám

A ZOOM Egyesület szervezésében idén első alkalommal rendeznek kiállítást egészséges és látássérült, siket és mozgásukban korlátozott vagy más testi betegséggel élő gyermekek alkotásaiból, melyeket először Budapesten, majd júniusban Gyöngyösön, illetve több vidéki nagyvárosban is kiállítanak.

A rajzokat virtuálisan örökbe lehet fogadni, a befolyt összeget pedig a gyermekek iskolái, egyesületei, csoportjai kapják majd.
A kiállítás célja, hogy felhívja a figyelmet a minden gyerekben ott szunnyadó tehetségre, az adni akarásra, az egymás felé való oda­for­du­lás­ra, az emberek emberként való megbecsülésére, függetlenül attól, hogy milyen betegségeket kaptak, s győznek le nap mint nap. Emlékeztetni a másként gondolkodás szabadságára, a pozitív élet­szemléletre, az egymáshoz való közelítésre, a külön­bö­ző­ség­e­ink­ben rejlő egyformaságunkra, valamint arra, hogy nem szabad szégyellni, titkolni, béklyóként viselni a betegségből fakadó „másságot”.
A kiállítás egy nagyszabású projektsorozat része, melynek egyik ál­lo­mása lesz egy Gyöngyösre tervezett, több mint 4000 gyermek bevonásával végzendő vércukorszintszűrő-vizsgálat, egy másik pedig a „Mozdulj Az Egészségedért” mozgalom életre hívása.

Gyöngyös
06. 06-tól

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor