RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. március 30., csütörtök
Zalán

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Színház
Angyal száll a Kolibri Színházra
2015-09. szám

Mire jó egy agyrázkódás? Például arra, hogy az ember a kórházi betegágyánál megismer­ked­jen az őrangyalával! Emília egy kilencéves, átlagos kislány – cseppet sem átlagos őr­an­gyal­lal.

A kislány és az angyaltársadalomból szégyenletesen kirívó angyal mégis rengeteg mindenben hasonlít egymásra: adott körülmények között ugyanúgy képesek megszegni a szabályokat; ugyanúgy vágynak dicsőségre, elismerésre, és mindkettőt rettenetesen kiborítja a kudarc; mindkettő hirtelen haragú, és sokszor kicsinyes, önző, de a megfelelő pillanatban tudnak nagyvonalúan viselkedni, helyesen dönteni.
Kettejük különös barátságáról szól a Kolibri Színház Emília és az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak című készülő előadása, amelyet Novák János rendezésében mutatnak be október 31-én. A mese szerzője Kolozsi Angéla bábművész, író-dramaturg, aki többek között a Kolibri Színházban nagy sikerrel futó Százlábúak láb alatt előadást írta színpadra. A címszerepekben Molnár Zsófia Borókát és Tóth Józsefet láthatjuk, a zenét Novák János szerezte. A ruhaterveket Matyi Ágota készítette.

Kolibri Színház
10. 31.

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor