RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2018. december 18., kedd
Auguszta

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
„Diktatúrában nagyon nehezen maradhat valaki tisztességes”
Király Kinga Júliával az Apa Szarajevóba mentről
2018-04. szám / D. Magyari Imre

Keller Jázmin nyolcéves 1984-ben, amikor főkönyvelő édesapja disszidál, megpattanva a családjától is, amelyikkel egy erdélyi kisvárosban él. Huszonhét esztendő múlva telefonál csak Münchenből: „Itt apu.” Meghívja egyetemet végzett, de állástalan lányát, próbáljon ott szerencsét. És Jázmin, akit ő Gelsominának hív, elindul hozzá, némi kerülővel: be akarja járni apja egykori útvonalát, megnézni Belgrádot, Srebrenicát, Medjugorjét, Szarajevót, így érkezik meg Németországba. S talán útban van önmagához is. Király Kinga Júliának, aki Marosvásárhelyen született 76-ban, ez a hatodik kötete. Kiváló regény.

Talán meglepő, de nekem a regényedről egy akkád eposz jutott az eszembe, az Istár pokolra száll: az utazás itt erőtlen metafora. Igaz, a hősnőd utazik, de ez az utazás pokoljárás, fel kell idéznie, végig kell gondolnia egész addigi életét, amiben nem történt vele sok jó.
K. K. J.: Annak szántam, egy pokoljárás történetének, ha ez a szó nem is jutott eszembe. Ez a lány pokolra száll, méghozzá egy belső pokolra. Az ember gyakran nem mer szembesülni a saját poklával, a különböző bugyrokban lakó démonjaival – én azt akartam, hogy Jázmin szembesüljön velük. Elsőre nyilván mindenki a szexualitása démonával való küzdelmét veszi észre, de korántsem csak ezzel kell szembeszállnia, hanem a gyávaságáéval, a szervilizmusáéval…

Úgy jellemzi magát, hogy „Gyenge vagyok, gyáva, szervilis, közömbös, én magam vagyok a kezdeményezés hiánya”.
K. K. J.: Szerepel a mű elején egy Kolakowski-idézet, amivel az apa kitapétázza a gyűléstermet, el is viszik. Abban találhatók ezek a szavak, tulajdonságok, mint amik megkönnyítik az egyéni érvényesülést. Az idézet a későbbiekben folyamatosan visszatér, ez az egyik Leitmotiv. Jázmin ehhez méri magát: egy másik országban, ahol mertek ellenállni, valaki le mert ilyet írni. Ennek a fényében próbálja végiggondolni, mit tett, illetve mit nem tett meg a szülei generációja – és az övé. Örök, nagy kérdés, hogy hogyan éljünk, hogyan legyünk boldogok. Jó lenne harmonikusan élni, tényleg harmonikusan, nem pedig úgy, hogy hazudunk magunknak egy harmonikus életet. A valódi harmóniához szembesülni kell a problémáinkkal, ennek a szembesülésnek a révén teremthetjük meg a harmóniát.

A legelső mondat mintha egy teológiai szövegből származna. Az apa hagyja örökül a lányának: „Az ördög a tudás szilárdnak hitt része.” Miképp magyarázod?
K. K. J.: Állandó gyanakvással kell figyelnünk a saját tudásunkat. Ha szilárdnak, megszilárdultnak, késznek tekintjük, abból bajok származnak, olykor igen nagy bajok. Nem gondolom, hogy a világ teremtése befejeződött, hisz itt vagyunk, és teremtjük mi is, teremti minden nemzedék. Értelmezi, elemzi, újragondolja. Abban a pillanatban, amelyikben elhisszük, hogy a teremtés lezárult folyamat, kiszolgáltatjuk magunkat egy másik erőnek, ami elvégzi helyettünk az értelmezést, és elénk tesz, ránk kényszerít egy ideológiát: ezt hidd! Akár egy életre a rabjává, bábjává válunk. Ha kereső leszek, magam is aktívan alakíthatom a világról való közös tudást.

Nem is olyan nehéz, veszem észre rémülten, elképzelnem egy olyan rendszert, amiben senki nem bízhat meg a másikban, sőt mindenki fél mindenkitől, és minden információ félinformáció vagy dezinformáció.
K. K. J.: Egy olyan elnyomó rezsimben, mint amilyen a Ceausescu-rendszer volt, azok is, akik nem kollaborálnak – és Romániában sokan voltak ilyenek –, elkövetnek, tesznek olyasmiket, amiket egy normális világban nem tennének, eszükbe sem jutna tenni. Nem súgnak be senkit, nem jelentenek fel senkit, nem írnak alá semmit, de a saját érvényesülésük vagy akár a családjuk érdekében csinálnak valamit, amit nem éreznek helyesnek.

Mennyire lehet, lehet-e egyáltalán tisztességesnek maradni?
hirdetés

K. K. J.: Diktatúrában nagyon ritkán és nagyon nehezen maradhat valaki tisztességes. Olyan lemondás, olyan aszkézis árán, amihez óriási erő kell.

Jázmin arról is ír, hogy a gyerekkorának nem voltak színei.
K. K. J.: A mi gyerekkorunknak tényleg nem voltak. Nem emlékszem színekre. 1989-ben a család egyik része disszidált Németországba, ahol később én is dolgoztam. Mikor hazajöttek látogatóba, az unokatestvéremnek egy égőpiros pánt volt a hajában, színes volt a ruhája is. Megjelent a szürke lakótelep szürke Daciái között – mintha egy máglya lángolt volna! Avarbarna nadrágokat, foszöld szoknyákat, csontszürke cipőket hordtunk.

Egy ilyen gyerekkort az ember maga mögött tud hagyni?
K. K. J.: Nagyon gyorsan! Aki belül is szürkévé vált, az persze nehezebben.

Az akkád eposz végén Istár feljön a fényre. Nem vagyok biztos benne, hogy a te hősnőd is.
K. K. J.: Szerintem megtalálta azt a pontot, ahonnan el tud rugaszkodni. Még nincs kész a személyisége, tán soha nem is lesz neki. De elérkezett oda, ahol már normális életet lehet élni – normális alatt az arányosságot értem, a harmóniát.

Király Kinga Júlia: Apa Szarajevóba ment
Kalligram Kiadó, 2017
296 oldal / 3500 Ft

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor