RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2019. május 22., szerda
Júlia, Rita

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
„Itt vagyunk benne a szívásban!” – Cserna-Szabó Andrással Az abbé a fejével játszik című könyvéről
2019-01. szám / D. MAGYARI IMRE

Kellően kaotikus a Váradi Zsolt tervezte remek borító, fogalmunk sincs, hogy kerültek egymás mellé ezek az emberek, ezek a tárgyak. Látható itt Martinovics Ignác levágott feje, nemkülönben
egy gázpalack, két (vagy három?) villamos, sőt a süllyedő Titanic. A roppant szórakoztató és el­gon­dol­kod­tató szövegben aztán minden a helyére kerül. Csak épp fény nem derül semmire. Nem derülhet.

Először is tizenegyedik kerületi lakosként szeretném megköszönni neked, hogy szűkebb pátriánk egyik ékkövét is szerepelteted a mű­ved­ben, jelesül a Körtérnél lévő Aranyhordót – vagy Aranykorsót? –, ahol az egyik rész szereplői nem is akármit: jégerfelsőt isznak.
Cs.-Sz. A.: Nem lakom e műintézménytől messze. Ez egy úgy­ne­vezett „kilépő kocsma”, tehát ez az a hely, ahol az éjjelek végződnek. Hajnali kettő körül szokás bemenni társasággal, és inni még egy utolsót, egy „kilépőt”. Bárhonnan indul haza az ember, itt még megáll. És amíg odaérünk, rendszerint azon vitatkozunk, hogy Aranyhordó vagy Aranykorsó a hely neve. A helyes választ másnapra megint el­fe­lejt­jük. Irodalmi vidék ez, hiszen például ez a kocsma éppen annak a háznak a földszintjén működik, ahol egykor Karinthyék laktak tíz éven át. Nem sokkal arrébb, a körtéren Móricz Zsigmond áll, a botját le­tör­ték. Kánikulában mindig megsajnálom szegényt abban a hatalmas nagykabátban. De van errefelé József Attila- és Kosztolányi-szobor is.

Még mindig kerületi lakosként köszönetet mondhatnék azért is, mert a Fehérvári út 15/A-t is megörökíted. Csakhogy a Fehérvári úton nincs 15/A, csak 15., így az is valószínűtlen, hogy Kosztolányi és a kisfiú Ottlik valaha itt lakott!
Cs.-Sz. A.: Pedig ezt sem én találtam ki! 1920-ig a Szent Gellért tér és a mai Móricz Zsigmond körtér közötti részt hívták Fehérvári útnak – most Bartók Béla út. A Fehérvári út 15/A ötödik emelet 12-es la­kás­ban lakott a Kosztolányi család, a 15/B második emelet 19-es lakásában a kis Ottlik az anyukájával. Az én történetemben 1915 nyarán találkozik a harmincéves Kosztolányi és a hároméves Ottlik. Az általam leírt találkozás természetesen fikció, de ez a valóságban akár hetente megtörténhetett.

Olvasóként mindenesetre nagyon örültem a sok fordulatos történetnek, így azoknak is, amikben nem lé­te­ző lengyel színészek szerepelnek. Mindegyik történetet most írtad meg? Azaz miként jött létre a könyv?
Cs.-Sz. A.: Volt egy csomó kész történetem. Aztán ezeket össze kellett fűzni. Gyakran az összefűző részek hosszabbak lettek a kész részeknél. Ez így többéves munka volt. Végül létrejött ez a bunueli patchwork, vagy mi…

Nekem az a meghatározás is eszembe jutott, hogy filozófiai lánc­re­gény, mert igen erős a mű filozófiai töltete, ha ez nem is tűnik fel rögtön, pláne ha épp hangosan röhögünk… Ugyanakkor a lánc szemei olykor kivehetők, netán felcserélhetők.
Cs.-Sz. A.: Olykor kivehetők, olykor felcserélhetők, de például az első fejezet nem lehetne a tizenhatodik, és az utolsó se a harmadik. És így tovább. Nevezzük akkor láncreakciónak. A látszat ellenére van itt valamiféle időrend is, a teremtéssel kezdődik, a végén pedig ott az apokalipszis, sőt utána is folytatódik a sztori.

A filozófia először az Aki beteg, az ne trombitáljon című fejezetben bukkan fel. Frici, a csapos, egykori kormányos, mondja egy törzs­ven­dé­gé­nek: „…az élet úgy szar, ahogy van. Ráadásul nemigen tehetünk róla. … És nem is igen van beleszólásunk, mi lesz velünk. Az élet csak úgy megtörténik.” Ezekre a gondolatokra sok más mondat rímel. Úgy tűnik, mintha te is osztanád őket.
Cs.-Sz. A.: Az ember szeret a saját életéből vagy éppen a történelemből utólag logikus láncolatot csinálni, mindent megmagyaráz, okokat és okozatokat keres, és persze talál. Minden valamiért történik, mindennek van oka és következménye. Szépen elrendezi a káoszt, és ezzel – legalábbis úgy gondolja – megszünteti. Én nem így gondolom. Én azt hiszem, hogy utólag elrendezni a káoszt: maszatolás. Inkább szembe kéne nézni a rendetlenséggel, a fejetlenséggel, a reménytelenséggel: az élet csak úgy megtörténik, nem mi irányítunk. Itt vagyunk benne a szívásban! És még csak azt sem tudjuk, hogy miért.
hirdetés

Abban az életben, ami „csak úgy megtörténik”, van azért sok kellemes dolog is. Az egyik fejezetben pél­dául megtalálhatjuk a scsí receptjét!
Cs.-Sz. A.: A scsí zseniális találmánya az Orosz Anyácskának…

Aligha véletlen, hogy olvasás közben sokszor lehet nevetni.
Cs.-Sz. A.: A humor nélküli művészet számomra emészthetetlen. Sőt, nem is létezik. Ha egy író túl komolyan veszi magát, leesik a kötélről. Az igazán nagy művek mindig a tragikum és a komikum között egyensúlyoznak. Egy remekműnél egyszerre sírsz és nevetsz. Csúnyán meg fogunk dögleni, ez fix, de addig még ezer kaland vár ránk, például lehet reggelire scsít kanalazva Gogolt olvasni, ezért már érdemes volt megszületni. Nincsen remény, nincsen remény, de azért addig is érdemes meginni egy korsó pilsenit!

Cserna-Szabó András: Az abbé a fejével játszik
Helikon Kiadó, 2018
302 oldal / 3999 Ft








vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor