Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Lépj ki, mint egy rossz cipőből…
2019-08. szám / P. Á.

A címben szereplő mondat a több mint negyven éve született és azóta is népszerű Ringasd el magad című Presser–Adamis-dalból való, és meglehetősen pontosan kifejezi mindazt, amire Vészabó Noémi könyve szeretne biztatni bennünket. A szerző meggyőződése, ha zsákutcába

jutottunk, meg kell szabadulnunk a régi mintáktól, rossz szokásoktól, és szellemi, lelki terhek cipelése helyett újra kell tervezzük az éle­tün­ket. Számos életvezetéssel kapcsolatos könyv beszél arról, hogyan vegyük a kezünkbe sorsunk irányítását, tegyük jobbá min­den­nap­jain­kat, kapcsolatainkat, karrierünket. Ez a könnyen olvasható, meggyőző és számos pontján idézhető könyv Szent Ágoston több gondolatát is átveszi, ezek egyike a következő: „Az emberek megcsodálják a he­gyek magasságát, a tengert és a folyók széles hátát, a hosszan futó folyókat, az óceán messzeségét, a pályát, ahol a csillagok járnak, és önmagukat elhagyják, mert önmagukon nem csodálkoznak.” Pedig olykor nem ártana. Aki úgy érzi, kátyúba került, és változtatni akar élete folyásán, át kell gondolja mindazt, amit tesz, másként nem tud új irányba indulni, nem képes elérni, hogy boldogabban, egész­sé­ge­seb­ben éljen. Arra, hogy a változást nem adják ingyen, többször is figyelmeztet a szerző, kizárólag az általunk végzett munka lehet a kulcsa annak, hogy kapcsolataink átalakuljanak, másképpen vegyünk részt a világban.
Vészabó Noémi nem felülről beszél, saját példáit is megosztja az olvasóval, vállalja korábban elkövetett tévedéseit, hibáit, és arra biztat mindenkit, hogy ők is tegyenek így. Hisz abban, hogy sikerességünk és boldogságunk, családi életünk, munkánk és munkahelyi közösségünkben elfoglalt helyünk attól függ, hogy mennyire merünk kiállni magunkért. Sem felszabadultak, sem boldogok nem lehetünk, amíg nem lépünk ki rossz cipőinkből. Csak így hagyhatjuk magunk mögött régi mintáinkat, szokásainkat.
A kötet két részből és több fejezetből áll, a fejezeteket versek vezetik be. A költőktől, íróktól, filozófusoktól, bibliai személyektől származó idézetekben gazdag szöveg számos tanulságos történetet is tartalmaz. Ilyen például a következő: „Egyszer Teréz anyához elment egy csoport, hogy megkérjék, tüntessen velük a háború ellen. Erre Teréz anya azt kérte tőlük, majd akkor keressék újra, ha nem valami ellen tüntetnek, hanem valamiért, mondjuk a békéért.” Vészabó Noémi is ezt tanácsolja nekünk, ne a boldogtalanság, elégedetlenség ellen, hanem a boldogságunkért, elégedettségünkét tegyünk. Kétség sem fér hozzá, igaza van.
hirdetés

Vészabó Noémi: Titok, nem titok?
A könyv, amely önmagadhoz vezet
Galenus Kiadó, 2019
243 oldal / 3900 Ft

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor