RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2020. szeptember 19., szombat
Vilhelmina

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
„Az én logikám írói logika” – Háy Jánossal a Kik vagytok ti?-ről
2019-12. szám / D. MAGYARI IMRE

Háy János, az egyik legnépszerűbb kortárs író merész vállalkozásba fogott egy évtizede. Úgy dön­tött, rövidebb-hosszabb portrékat ír, olykor kifejezetten játékosan, az őt ezért vagy azért ér­dek­lő magyar kollégákról, a reneszánsz idején éltektől kezdve egészen a majdnem-kortársakig,
Örkényig, Weöresig, Szabó Magdáig. Van két kakukktojás is, Zala György szobrász és Víg Mihály dalszerző. Aki kézbe veszi ezt a tárgyként is pompás kötetet, annak minden bizonnyal kedve támad az eredeti szövegek olvasásához. Ez volt a cél.

Hosszan beszélhetnénk egy meglehetősen nyomasztó társadalmi-iskolai közegről, amibe te bedobtad a Kik vagytok ti? című köteted. Hogyan fogadták?
H. J.: Érzékelhető egy szűk szakmai elit elég hangos és haragos elutasítása, ami nem szokatlan számomra, egy csomó könyvemmel jártam úgy, hogy a kritikusok először hallgattak róla, aztán mikor lát­ták, hogy egy csomó embert érdekel, érint, akkor nekirontottak, és el­kezd­ték alázni, pont ez zajlott például a Gyerek esetében is. Általában nem kritikai biztatások közepette írom, amit írok. De csak a bennem lévő rugó szerint tudok működni.

Szívesen vagyok jó hírek hozója: nemrég Tóth Krisztinával be­szél­get­tem, aki azt mondta, felállva kéne tapsolnunk Neked, amiért ezt meg­csi­nál­tad. Aki szereti az irodalmat, az sok alkotóval ismerkedhet meg alaposabban, akiket esetleg eddig nem jól vagy egyáltalán nem ismert. Annak külön örültem, hogy a régi magyar irodalom is jelen van, Bornemisza Péter, Balassi, Csokonai, Berzsenyi… Bornemiszának talán a nevével sem találkoztak sokan.
H. J.: Engem lenyűgöz például a sorsa. Az életművek mögött emberi sorsok vannak, amelyek úgy működnek a számunkra, mint bármely más emberi történet. A dédnagyapánk, a nagyapánk, az apánk története. És számomra fontos volt felmutatni, hogy létezik egy régi magyar irodalom, amiről jószerével semmit sem tudunk. Szóval Bornemisza szerepeltetése ezt is jelenti. Mindenki kapcsán, akiről írtam, igyekeztem általános esztétikai, művészetszociológiai vagy alkotáslélektani problémákat is felvetni. Így például Bródy Sándor kapcsán többek között azt, hogy milyen először óriási sikert elérni, ráadásul nem becstelenül, aztán látni, hogy mindaz, amit letett az asztalra, teljesen feloldódik az utódok műveiben. Mert akiket ő katalizált, mint Móricz és Kosztolányi vagy épp a saját fia, Hunyady Sándor, jobbak, mint maga Bródy. Hajnóczy Péter kapcsán az önpusztítás, a deviancia kérdése vetődik fel.

Ami felmerülhetett volna Ady kapcsán is.
H. J.: Fel is merül, de az ő esetében voltak más fontos mozgatók is. Amikor egy-egy alkotót kiválasztottam, részben azért tettem, mert szeretem, amit csinált, részben azért, mert rajta keresztül valami más­ról is lehet beszélni. Az én logikám írói logika, bár törekedtem arra, hogy amit írok, az az irodalomtörténet szemszögéből is értelmezhető legyen.

Szinte mindegyik, veled készült interjúban előkerül a kánon kérdése, nyilván azért is, mert ezt a kánont mostanában erőnek erejével át akarják írni. Pedig alkotókat nem lehet kinevezni.
H. J.: Egyértelmű, amit erről gondolok. Akár a politikai, akár a mű­vé­sze­ti életen belül kiépülő hatalom csak ideig-óráig tudja átírni az irodalmi hagyományt, hosszú távon az esztétika nyer. Persze egy konkrét alkotónak ez nagyon meg tudja keseríteni a dolgát, elég csak Berzsenyire gondolni, de mit lehet tenni, ellenszélben is kell tudni dolgozni. Az emlékezet mindenesetre csak a kimagasló alkotókat őrzi meg, ugyanakkor, ha megtudjuk, hogy mellettük mit írt Gozsdu Elek, Lovik Károly, Nyírő József vagy Tormay Cecile, az senkinek sem fog ártani.
hirdetés

A Bevezetés soraiban érzékelek némi pátoszt. Jótékonyan kevered a hangnemeket. A magyar irodalom egész évben tartó fesztivál, buli, írod egyfelől, másfelől meg azt olvassuk, hogy mikor a magyarok ha­za­tér­tek az egek urától és tanácsára elkezdték nyitogatni a könyveket, „egyre inkább azt érezték, hogy otthon vannak, …, hogy van egy birodalom, amelyiknek a kapuja nem a kisstílűségre, irigységre és rosszindulatra nyílik, hanem, tetszik, nem tetszik, de a mindenségre.”
H. J.: Ha nem tud a mindenségre nyílni, nem szól semmiről. Akkor nem tud hozzátenni az életünkhöz. Amely műben nem jelenik meg a világ ismeretlen része, a racionálisan fel nem fogható, az csak pub­li­cisz­tika. Mindig izgatott, leírhatók-e elhasznált szavak, amelyek már a slágerekben is kiverik a biztosítékot, hogy lehet-e keverni a nyelvi regisztereket, lehet-e újraéleszteni lehasznált retorikai alakzatokat. Ezek működtetése persze ösztönös, írás közben nem tudok elvek szerint dolgozni. De az tény, minél nagyobb az a nyelvi arzenál, amit mozgásba tudsz hozni, annál izgalmasabb a szöveg.

Szent dolog számodra az irodalom, a művészet?
H. J.: Szent dolognak semmiképp sem nevezném, a könyvem éppen arról szól, hogy ne szent legyen, hanem természetes valami. Hogy beleszóljon a magunkról való gondolkodás történetébe.

Háy János: Kik vagytok ti?
Európa Kiadó, 2019
710 oldal / 7499 Ft





vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor