Szentesi Éva első könyve, amit még az Athenaeum adott ki, 2016-ban jelent meg, Hamvaimból címmel. Igazából ez tette ismertté a nevét, ami addig sem volt ismeretlen, mert már 2011 óta írta Rúzs és tükör című blogját. Állításaim persze fenntartással kezelendők,
ugyanis koromnál fogva nem vagyok egy blogolvasó alkat, de még ha az lennék is, akkor sem a Rúzs és tükör cíművel kezdeném a napot. Sőt, még a Hamvaimból sem rántott magához, közénk állt például a „karmikus tér” kifejezés. Maga az emberi tragédia, a szörnyű betegség, a 2013 végén diagnosztizált méhnyakrák és a vele folytatott küzdelem viszont megrendített. Csak más a szenvedés, és más a megfogalmazni tudása, gondoltam (és hát gondolom) szigorúan. Ugyanakkor nagyon imponált, hogy Szentesi Éva nyíltan beszélt a betegségéről, és elindította a kampányát, olyan nagyszerű társakkal, mint D. Tóth Kriszta. Ehhez hatalmas lelkierő kellett, sőt fizikai is: ezt a lányt én nagyon megszerettem. Itt valaki jót akar, másoknak segíteni, és ettől még a bántások sem veszik el a kedvét. Ráadásul humora, öniróniája is van, amint ezt a cím is mutatja; ez a cím tetszett a legjobban az egészből.
És most itt az új könyv, A legfontosabbat utoljára hagytam. Higgadt, érett, letisztult mű, még a bölcs jelzőt is merném vele kapcsolatban használni. Jelentős alkotók is elégedetlenek olykor egy-egy művükkel, olykor annyira, hogy újra belevágnak. Ezt tette Szentesi Éva is. Aligha volt könnyű, de nem fordult vissza, nem adta fel. Pedig az életét újabb tragédia nehezítette: az édesanyjánál is megállapították a rákot – az ő betegségének a történetét mondja el az első fejezet. S aztán az író visszatér a saját betegségének a poklába.
Nem feledkezik meg arról sem, hogy gyakorlati tanácsokat adjon az olvasóinak, akik egy része nyilván a rákos betegek közül kerül ki. Jó tudni, hogyan változassunk a gyógyulás után az étrendünkön, mit tegyünk a vizesedés, mit a korai klimax ellen. Hogyan legyen újra nő egy nő, és hogyan legyen férfi egy férfi. A „legfontosabb” mondandó azonban az, hogy csodák ugyan nincsenek, de ami történik, az nem vagy nem csupán a vakszerencsén múlik: rajtunk is. „Megértettem, lehet, vége lesz az életemnek. Elfogadtam a halál tényét, és a félelem vele együtt illant el. Ez könnyítette meg az utam kifelé a rettenetből…” Az ilyen mondatokra gondoltam, amikor bölcsességet emlegettem.
Szentesi Éva: A legfontosabbat utoljára hagytam
Libri Kiadó, 2020
176 oldal / 3499 Ft
|
vissza
vissza a lap tetejére
