Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Márkus Béla: Cseres Tibor
2022-06. szám

A Hideg napok és Parázna szobrok szerzője a közelmúlt egyik legjelentősebb történelmi regényírója. A gazdag pálya e két csúcspontja mellett Márkus Béla monográfiája összefoglalja és értelmezi a teljes életművet, áttekinti a keletkezési körülmények mellett a megjelenés
nehézségeit, a korabeli fogadtatást, és egyben – reményeink szerint – új lendületet ad, új irányokat ad a megtorpant recepciónak.
„Cseres Tibor büszkén mondhatta: »Az író mindig legyen istenkísértő. Ha már mérlegel, vége. Bátornak kell lennie, mert az idők változnak«. Bátorrá tehette, hogy az évtized, a nyolcvanas évek a magyar tör­té­nelmi önszemlélet dolgában, az államhatalom hivatalosan képviselt politikai érték- és érdekszempontjai ellenében az 1956-os forradalom óta soha nem tapasztalt változásokat hozott. A nemzeti önismeret tárgyában lassan-lassan kiszabadította a kommunista pártideológia hámjából a nyilvánosság, a közbeszéd számára tiltottnak, tabunak tar­tott történelmi témákat, például s legfőképp a trianoni országcsonkítást és következményeit, a határainkon túli magyarság kisebbségi sorsát felvetőket...” (Részlet a könyvből.)

MMA Kiadó, 2022
456 oldal / 4200 Ft

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor