Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Roger Scruton: A zenéről
2022-11. szám

Roger Scruton, a nemrég elhunyt, hazánkban is népszerű és világszerte ismert angol filozófus széles körű műveltsége a művészet szinte valamennyi területét átfogta. Jelen, A zenéről (Music as an Art) címmel megjelenő kötet nem kevesebbre vállalkozik, mint annak megértése, mitől „jó”
a zene. Olyan kérdésekre keresi a választ, mint hogy milyen több­lettudást kínál a zene megértésére többek között a kognitív tudomány, az erkölcstan és a német idealizmus, miért került tartós válságba a klasszikus zene, és miért alapvető fontosságú az a nyugati civilizáció szempontjából. Bár a szerző tudományos alapossággal és igen elmé­lyül­ten elemzi a zenei alapfogalmakat és a zenetörténeti előzmé­nye­ket, szövege a laikus zenefogyasztó számára is élvezetes útmutatót kínál. „A zenehallgatás időigényes folyamat, mely az intellektust is igénybe veszi. Nem ugyanaz, mint amikor a háttérben szól valami. A zenehallgatás azt jelenti, hogy külön figyelmet szentelünk a zenének – befogadjuk, kifaggatjuk, értékeljük a hallottakat. Minden komoly zene­hallgatóban önkéntelenül is felvetődik a kérdés: megérdemli-e a muzsi­ka ezt a figyelmet?” (R. S.)

MMA Kiadó,
2022

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor