PM Online | Könyv

„Igazi demokrata volt, talán az egyetlen az országban” – állítja a regénybeli(?) angol királynőről A királynő olvas elbeszélője: ennél rafináltabb bókot uralkodó nemigen kaphat. A sziporkázó humorú szatíra tobzódik az angolságban.

Egyfelől nemigen képzelhető el más (alkotmányos) monarchia, ahol az aktuálisan regnáló uralkodó fiktív történet főszereplőjévé válhatna, pláne finom gúnnyal, lenéző mosollyal szemlélt figurává, aki életében először találkozik az irodalommal – nem, nem az írókkal, hiszen azokkal rengeteggel beszélt már hivatalból.
A történet kiindulása zseniális: II. Erzsébet egy véletlen folytán betéved egy könyvtárba, ahol úgy érzi, a kötelező udvariasság kötelezi rá, hogy könyvet kölcsönözzön („– Nem tudom, számít-e, ha az ember nyugdíjas. (…) – Fenséges asszonyom, egy alkalommal hat könyvet kölcsönözhet.”). És ezzel elindul egy lavina, ami nemcsak az ő, de végső soron az egész királyság sorsát megváltoztatja. A fenséges olvasó által elolvasott könyvek válogatásával aztán Bennettnek gonosz alkalma nyílik a kortárs és klasszikus angol irodalom szerzőinek helyrerakására – érezhető örömmel tépeti például miszlikbe Ian McEwan és A. S. Byatt köteteit a vadászkutyákkal. Megkapják persze az évszázados hagyománynak megfelelően a franciák is a magukét, de persze az angolok is: mind a műveletlen, a királynőhöz ambivalensen forduló politikusok, mind az „istenadta nép”, amelynek tagjai ugyan szeretik, ha az uralkodóház tagjai hús-vér embernek tűnnek néha, de maguk egyáltalán nem törekszenek rá, hogy egyediként, önálló személyiségként jelenjenek meg a fenséges szín előtt. A regény egyetlen megdönthetetlen „szentsége” így maga a műalkotás marad.