RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. március 24., péntek
Gábor, Karina

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
„A hatalmi helyzetek mindig érdekelni fognak”
2014-12. szám / D. MAGYARI IMRE

Beszélgetés Dragomán Györggyel

Elegáns és rendkívül kellemes helyen, az irodalmat, a művészetet sokféleképp támogató budai Hadik kávéházban ülünk, Dragomán György előtt gőzölgő tea és a diktatúráról, a hatalomról beszélgetünk új regénye, a Máglya kapcsán, ami egy Romániához hasonló, de képzeletbeli országban játszódik a diktátor halála után, elbeszélője egy tizenhárom éves lány, Emma.


Előző regényed, a 2005-ben megjelent A fehér király elképesztő hazai és nemzetközi sikere után, közben – vagy harminc nyelvre fordították le – mennyire volt nehéz az újat, a Máglyát írni?
D. Gy.: Onnantól kezdve, hogy elkezdtem írni a legelső regényem, A pusztítás könyvét, ugyanúgy dolgozom: mindennap írok, három vagy négy, olykor még több órán át. Az írás sosem volt könnyű, mindig nehéz volt. Nagyon küzdelmesen írok, minden mondatért megharcolok. A siker inkább segített – bár ha ezt a kilenc évet ugyanolyan sötét reménytelenségben kell végigcsinálnom, mint az első kilenc évét, nem tudom, kibírom-e. Most ösztönzött, hogy olykor utaztam, bejárhattam fél Európát, nagyon szép élményeket éltem át, küldték az új kiadásokat, az elismerő kritikákat. Bár amikor írok, mindig sötétségben vagyok, vigyáznom kell, hogy ne süllyedjek bele, hisz feleségem van, gyerekeim vannak.

A szavak közt több olyan is akad, ami csak egy Romániában született, ott felnőtt író írhatott le, nem is mindegyiknek világos a jelentése. Mit jelent például a füss?
D. Gy.: Orkánszerű anyag, orkánkabát.

A motorina?
D. Gy.: Gázolaj.

A kőttestészta?
D. Gy.: Kelttészta. Amikor leírtam őket, nem vettem észre, hogy olyan szavak, amiket már én sem használok. A gyerekeimnek azt mondom, hogy „Vedd fel a dzsekidet!”, de nekem az édesanyám még azt mondta: „Vedd fel a füssödet!” Visszakerültem egy régi nyelvbe. Csinálok is a fordítóimnak egy szószedetet, lexikont.

Ahogy ezek a szavak ott vannak benned, ugyanúgy hordozhatsz olyan élményeket, amik csak a romániai, marosvásárhelyi gyerekkor során érhettek. Melyek a legmeghatározóbbak?
D. Gy.: Hál’ Istennek vagy sajnos, mindenre – szinte mindenre – emlékszem. Az emlékezéshez mindig kell valami katalizátor, ami eszünkbe juttat valamit.
hirdetés

A teába kéne mártanod egy mandulás süteményt, ez egyszer már bevált.
D. Gy.: Néha elég csak egy illat, egy mozdulat… ami eszembe jut, nagyon pontosan jut eszembe. Azt mondtad, füss – ez is sok mindent felidéz, például azt, hogy anyám egyszer hozott a kisöcsémnek Bécsből egy piros füsst, és ő megállt benne a patakparton… Nincsenek nagy emlékek, ilyen apróságok bukkannak fel újra meg újra és hangulatok. Elég sok időt töltöttem azzal, hogy emlékeztem és meséltem, például a feleségemnek, Szabó T. Annának, ilyenkor vissza is kerülök egy régebbi tudatállapotba.

A Máglyában is a diktatúrát, pontosabban a diktatúra utáni időszakot idézed fel. Túl lehet majd ezen jutni?
D. Gy.: Remélem, igen. Lesz még egy regényem, ami félig ebben a világban játszódik, de már írtam sok novellát, ami nem. Igaz, a hatalmi helyzetek mindig érdekelni fognak, tehát az, hogy mit csinál, mit csinálhat velünk a hatalom, és mi mit kezdünk vele. De ahhoz, hogy az emberek megalázzanak másokat, visszaéljenek a hatalmukkal, nem kell diktatúra, ilyen helyzet egy lakásban, egy konyhában is létrejöhet. Két ember kell hozzá.

A címbeli máglya többször is fellobban a regényben, máglyán égették el a tábornok elvtárs képeit, máglyát rak a Nagymama és unokája, az elbeszélő kislány is, és máglya készül a mű végén, embereket akarnak elégetni, a diktatúra vélt vagy valós besúgóit, hóhérait.
D. Gy.: Ami engem alapvetően érdekelt, hogy ami történik, az miért éppen úgy történik, miért nem máshogy. Miért úgy működik a hatalom, ahogy működik – mert ez nem olyan evidens. Nem feltétlenül azért torzul el, mert valaki gonosz akar lenni és gonosz lesz. Kis dolgokból tevődnek össze a nagyok, apró hazugságokból, ki nem mondott sértettségekből, indulatokból, szenvedélyekből… Az érdekel, hogy tud valami elromlani, szétesni – a romok mindig érdekeltek. A romokhoz vezető út. És érdekelt, mit jelent emlékezni, mit jelent felejteni, lehet-e, érdekes-e, kell-e felejteni.

A regény az újra megjelenő káosszal ér véget.
D. Gy.: Pesszimista világnézetem van. Mindig azt gondolom, a lehető legrosszabb dolgoknak kell megtörténniük és meg is fognak történi. Mindennap csodálkozom, hogy ez nem így van. A világ nagy részén ugyan ez következik be, de egy más részén nem. Csak ami jó, ami működik, nagyon könnyen összetörhet.

A Máglya szó a mágiát is felidézi, ami fontos szerepet kap a regényben.
D. Gy.: Ezen én is meglepődtem, mert amikor elkezdtem a könyvet, nem tudtam, hogy két boszorkányról fogok írni. Mikor elkezdtem látni, miket csinálnak, egy darabig nem akartam leírni, de aztán rájöttem, nincs más választásom. A zsidó misztika jöhetett elő bennem, amivel ugyan nem foglalkoztam, de Kemény Zsigmondtól Jékely Zoltánon át Bodor Ádámig jelen van az erdélyi magyar irodalomban, és ott a számomra nagyon fontos Singernél is.

A diktatúrában telt gyerekkor után mennyire élvezed az olyasmit, mint a Hadik és előtted ez a csésze forró tea?
D. Gy.: Mikor nem írok, igyekszem a lehető legboldogabban élni, mert úgy gondolom, lehet. Kiszabadultam a börtönből, hordom az emlékeit, de igyekszem minden erőmmel élvezni azt, hogy kiszabadultam. Szép, hogy tudom, Madridban mit kell megkóstolni, és mit kell hozzá inni. Kántor Péternek van egy gyönyörű, közvetlenül a rendszerváltás után írt verse: Megtanulni élni. Nagy erőkkel dolgoztam azon, hogy megtanuljak élni.

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor