Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
A változó igényekhez alkalmazkodva
2015-04. szám / Szepesi Krisztina

Varga Enikő pályakezdőként került a Tessloff Babilon Kiadóhoz, melynek januártól ügyvezető igazgatója lett. Mesél a gyermek- és ifjúsági könyveket kiadó cég jövőbeni terveiről és arról, miként alkalmazkodnak a változó közönségigényhez.


Hol kezdődött az út, amit az ügyvezető igazgatói posztig tett meg?

V. E.: Általános iskolás korunkban a testvéremmel együtt sok Mi MICSODA könyvünk volt, amiből rengeteg kiselőadást tartottunk, és ezek a kötetek még most is ott sorakoznak a gyerekszoba polcain. Aztán közgazdászként végeztem és egyáltalán nem volt tervben, hogy kiadónál dolgozzak, vagyis teljesen véletlenül kerültem ide gazdasági asszisztensként kilenc éve, fiatal pályakezdőként. Még emlékszem, hogy a legelső napomon a Mi MICSODA hírlevelét borítékoltam, de aztán az évek során mindent megtanultam, többször voltam ta­nul­mány­úton a német anyacégnél is, és egy ideje már gazdasági vezetői munkakörben dolgoztam. Babai Éva, a kiadó alapítója mindig nagyon támogatta a munkámat, és amikor visszavonult, úgy gondolta, felkészültem a feladatra, így januártól a kiadó ügyvezető igazgatója vagyok.

Vezetőként milyen elképzelései vannak a fejlődésről?

V. E.: Mindig lehet fejlődni, ebben az évben elsősorban a reklám területén tervezünk megújulni, és ami már az utóbbi néhány évben elkezdődött, a termékportfóliónk is folyamatosan bővül. A kiadó főként is­me­ret­ter­jesztő könyvekkel foglalkozik, és talán mondhatjuk, ebben a műfajban mi vagyunk a legnagyobbak az országban a gyerekkönyvkiadók között. Szeretnénk erősíteni ezt a vonalat is, hogy a Mi MICSODA mellett más ismeretterjesztő sorozatok is elinduljanak. Tavaly indult a 30 másodperc sorozat, ami egy csapásra rendkívül sikeres lett, egész más stílusban és felfogásban tárgyalja a tudományos témákat, könnyedebb – már csak a humoros, de informatív illusztrációk miatt is. Most pedig szeretnénk nyitni az ifjúsági regények irányába és kezdő olvasóknak szóló sorozatunkat is bővíteni fogjuk. A Könyvhétre jelenik meg a Mágikus állatok iskolája sorozat első két kötete. A kisiskolásoknak ismerős környezetben játszódik, ugyanakkor van benne egy varázslatos vonal, fordulatos, olvasmányos meseregény. Az egészen kezdő olvasóknak pedig a Szeretek olvasni sorozatot bővítjük tovább, melynek kis könyvecskéi megjelenésükben is igen vonzóak, reméljük, sikerül velük megszerettetni az olvasást. Júniusban jelenik meg a Kókusz Franci, a fodrász titkosügynök, aminek a szerzője kiadónk munkatársa, Mán-Várhegyi Réka, aki egyébként a mega-példányszámban megjelent Dóri és Marci nyomoz kiadvány szerzője is. Tavaly mint elsőkönyves író a novelláskötetéért JAKKendő díjat kapott.

Vagyis a cél, hogy az ifjúság minden korosztályát minél több műfajban szólítsák meg?

V. E.: Tulajdonképpen igen, hiszen 2-14 éves korig kínálunk kiadványokat a gyerekeknek a ké­pes­köny­vektől kezdve a foglalkoztatókon át a fő profilunkig, az ismeretterjesztő könyvekig, melyekhez, ahogy említettem, az ifjúsági regények is csatlakoznak.
hirdetés


Hogyan mérik fel, hogy mi az igény manapság a gyermekek oldaláról?

V. E.: Elég nagy tapasztalat van már itt a cégnél, hiszen 25 éves a kiadó, és vannak is fő témakörök, amik örök népszerűségnek örvendenek a gyerekek körében. Sosem lesznek unalmasak a dinoszauruszokkal, az építkezéssel, a járművekkel, a lovakkal és történelmi eseményekkel kapcsolatos témakörök, akármilyen formáról beszélünk. Folyamatosan figyeljük a trendeket, együtt dolgozunk szakértőkkel, fejlesztő pe­da­gó­gu­sokkal, és próbálunk olyan új kiadványokat gyártani, melyek még nincsenek a piacon. Idén készítünk például egy kreatív írásos foglalkoztatót, de inspirálódunk még a nemzetközi szakmai vásárokon is, így tájékozódunk arról is, hogy látványban és képi világban milyen megújulásra van szükség. Nagyon fontos, hogy tavaly a Mi MICSODA sorozatunk is teljesen megújult, és 18 új kötetünk lesz ez év végére, amik már teljesen különböznek attól, amit én is forgattam kisiskolás koromban. Új szerzőkkel, új fotókkal, koncentráltabb tartalommal és más struktúrával, kicsit magazinosabb látványvilággal szeretnénk jobban megfelelni a mai gyerekek igényeinek.

Olyan szempontból is érdekes a kérdés, hogy manapság már egyre kisebb gyerekek is inkább számítógépet használnak, mint hogy könyveket forgassanak.

V. E.: Évek óta azt lehet észlelni, hogy egyre lejjebb megy a korosztályi határ, amíg még a könyvek lekötik a gyerekeket. Míg régebben a nagyobbak is olvasták, ma már legfeljebb 14 éves korig veszik a kezükbe ezeket az ismeretterjesztő könyveket. Az is tendencia, hogy a szülők is előszeretettel adnak a gyer­me­keiknek már egész kis korban tabletet, számítógépet. Talán ezért is van, hogy egy bizonyos kor után a gyerekek az új tartalmakat már inkább az internetről szeretnék elsajátítani. Az egész piciknél föl is merül a kérdés, hogy jó-e a túl korai számítógép-használat, amikor a finommotorikájuk sokkal hatékonyabban fejlődhet például a mozgatható, játékos könyvekkel, de akár önmagában a lapozás által is.

Miközben néha felnőttek is olvassák ezeket a könyveket…

V. E.: Az a szerencsés, ha a szülők, akik fölolvassák a könyveket, ugyanolyan jól szórakoznak, mint a gyerekek. Gyakran a szerkesztő kollégák is mondják, hogy a Mi MICSODA kötetekből ők is nagyon sokat tanulnak, hiszen nagyon jól rendszerezett könyvek ezek, melyek olyan témákról is szólnak, amiket nagyon régen tanultunk az iskolában. A tudományterületek olyan gyorsan fejlődnek, hogy akár kétévente születnek olyan újdonságok, amikről nem tudtunk korábban, vagy másképp tanultuk. Nemrég egy vásárló mondta, hogy mennyire szereti ezt a sorozatot, és kicsit meg is lepődött rajta, hogy ez valójában gyerekeknek szól. És bár a célközönség azért a gyerekek, Németországban, ahonnan ez az ismeretterjesztő sorozat eredetileg származik, volt egy érdekes történet ezzel kapcsolatban. A Legyen Ön is milliomos fődíjának nyertesét kérdezték, honnan tanult meg ilyen rengeteg dolgot, és azt válaszolta, azzal készült fel, hogy végigolvasta az összes Mi MICSODA kötetet.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor