RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. június 23., péntek
Zoltán

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Esterházy Péterrel és Szüts Miklóssal A bűnös című könyvükről
„Szól az életünkről-halálunkról…”
2016-02. szám / D. Magyari Imre

2015 karácsonyára jelent meg A bűnös című könyv, ami Esterházy Péter és Szüts Miklós festőművész közös alkotása. A képek voltak előbb, az akvarelleket látva mondta néhány éve az író, hogy majd ír hozzájuk „gyilkossági történeteket”. A történetekből végül egy történet lett, egy rendkívül gazdag, rejtélyes szöveg, amiben ugyanúgy ott vannak a képeken látható sötét színek, mint a festményeken. Afféle livre noir ez, amit mégis jó nézegetnünk, olvasgatnunk, lapozgatnunk. Szüts Miklós válaszaihoz Esterházy Péter fűzött lábjegyzeteket (LJ).

2015. október 27-e jeles dátum számodra: ekkor olvasta fel Esterházy Péter a szöveget.
Sz. M.: Méghozzá teljesen váratlanul; egész másért mentem hozzá!

Mennyire lepett meg?
Sz. M.: Nem tudom, mert nem tudom azt sem, mit vártam. Azt éreztem, hogy ez nagyon komoly és nagyon súlyos szöveg. Mire a felolvasás végére ért, rájöttem, hogy új koncepciót kell kitalálni – az eredeti ugyanis az volt, hogy az üresen hagyott oldalakra Péter kézzel fog írni, esetleg magukba a képekbe is beleír. (Amikor ezt felvetettem neki, jeges rémületet láttam a szemében.) Később, egy interjúban azt mondta, ez a képek ellen dolgozna, maga is képpé válna. Végül „rendes”, nyomtatott szöveg lett hófehér oldalakon. LJ: Talán a legeurópaibb reflex a lábjegyzet. Ennyiben most biztos európai leszek. Bár ez nem elhatározás kérdése, ha akarom, ha nem, európai vagyok. Ezt a magyarral kapcsolatban is végig lehetne zongorázni, de most nem zongorázunk. (Noha a zongorafelügyelők növekvő száma, nagyszájúsága, magyarmeghatározás-dühe csábítana erre.) Szóval a leírt módon a szöveg képpé válik, elveszti jelentését, nekünk pedig az kellett, hogy legyen szöveg is, kép is, és legyen egy új, közös jelentés. Beszéljenek ezek együtt.

Milyen a viszonyod ehhez a szöveghez?
Sz. M.: Jó néhányszor elolvastam már, sokadszorra is van benne mit felfedezni. „Sokfedeles” történet, magam sem tudom, hogy mennyit értettem meg belőle első felolvasásra, mennyire értettem, hogy miről is szól voltaképpen…

Most már tudod?
Sz. M.: Sok mindenről; egyet-kettőt tudni vélek belőlük, de hál’ Istennek nem az én tisztem a szöveget megfejteni. Szól a szerelemről, szól a szenvedélyről… Szól az életünkről-halálunkról.

Olyan értelemben is talán, hogy ezt az életet a szüleink, a nagyszüleink bizonyos fokig genetikailag is meghatározzák. S hogy ez az élet majd egyszer véget ér. „…mennek világgá a sejtek” – olvassuk A szív segédigéiben, ami Esterházy Péter édesanyjának a halála után íródott. És van itt, sajnos, egy Hasnyálka nevű szereplő is…
Sz. M.: Erről hevenyészve EP lehetséges válaszát idézném: az ember ösztönösen megpróbál kiegyezni a betegséggel. „Próbáljunk békét kötni, Hasnyálka, elférünk mindketten békében ebben a délceg férfitestben…”
hirdetés


Még szövegekkel kapcsolatban is félve kérdezem, hogy „Miről szól?”, képekkel kapcsolatban pedig még bátortalanabbul. A te képeidről is csak azt merném mondani, amit te az előbb, hogy az életről szólnak.
Sz. M.: Megúszós válaszom: megkérdezhető, miért ír, miért fest valaki. Nem feltétlenül van célja, de van útja. Nekem a képeimmel egész biztosan nincsenek céljaim. Segítenek élnem. Hogy ne unatkozzam nagyon. Azt szoktam mondani, hogy a legnagyobb kaland az életemben egy félig kész kép előtt vagy az üres vászon előtt állni. Ott még bármi történhet.

Meg szoktad lepni magad?
Sz. M.: A képek szoktak meglepni. Azt szoktam mondani, amit majd’ mindenki, Péter is, hogy a kezem visz. Előre nem lehet tudni, mi lesz a vásznon, a papíron.

„Nem tudni, mi van a képeken. De valami történik. A képek tartanak valahová.” Ezt olvassuk a szöveg legelején.
Sz. M.: Ez pontos.

Vajon az is az lenne, hogy „Nem tudni, mi van a szövegben. De valami történik. A szöveg tart valahová.”
Sz. M.: Azt hiszem, ez is elég pontos lenne. LJ: Együtt mennek ezek valahová. Nem okvetlenül a bánatba.

Használhatónak tűnik a livre noir mint alkalmi kategória?
Sz. M.: Szerintem igen. Bár Péter azt is mondta, hogy „ez egy vidám könyv”… Egy derűs livre noir… LJ: Hallgassuk meg Janis Joplin Mercedes Benz című számát, főleg a nevetést a végén. Halljuk a rémületet a nevetésben. Szóval ha vidám a könyv, nehéz vidámság ez.

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor