Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
„Általában fogalmam sincs semmiről” - Németh Gáborral az Egy mormota nyaráról
2016-10. szám / D. Magyari Imre

A cím Byron naplójából való; a kissé különc lord szerint a gyerekkor, az alvás, az evés, az öltözködés után ennyi marad a „tulajdonképpeni létezésre”. Ugyanez a címe annak a vámpírfilmnek, amihez az elbeszélő helyszíneket keres, lévén a foglalkozása helyszínvadász: a fiának szóló, töredezett, zaklatott szövegben az így átélt helyzetekről, megszerzett tapasztalatokról, illetve régi emlékekről próbál beszámolni. E tapasztalatok, emlékek mindegyike az identitáshoz kapcsolódik.

Mennyire van közöd az elbeszélőhöz? Több elem bizonyos rokonságot sejtet kettőtök közt, így ő is csobánkai lakos…
N. G.: Erre a kérdésre számos sztereotip válasz létezik. Mostanában többször is eszembe jutott, hogy Hajnóczy Péter, aki meglehetősen sprőd alak volt, amikor megkérdezték, mennyi köze van A halál kilovagolt Perzsiából elbeszélőjéhez, ingerülten azt válaszolta, semmi. Ez egyfelől ugyan nyilvánvalóan nem igaz, másfelől viszont jól jelzi azt az esztétikai álláspontot, amely szerint a narrátor mindig konstrukció, akinek esetleg odaajándékozunk, vagy akire ráerőltetünk bizonyos dolgokat a saját életünkből.
Az elbeszélő foglalkozása például, bár van közöd a filmhez, egészen más, mint a tiéd.
N. G.: Kellő távolságot akartam tőle tartani, el szerettem volna távolítani magamtól. Igaz, a helyszínvadász olyan foglalkozás, ami nekem is imponál: egy helyszínvadász bárhol jár, bármit csinál, mondhatja, hogy éppen dolgozik.
És hogy jutott eszedbe a vámpírfilm?
N. G.: Mostanában divat olyan, alapjában véve a popkultúrához tartozó filmeket csinálni, amik rájátszanak a magaskultúra toposzaira, motívumaira, de valójában sima westernek vagy horrorok. Byron soraira teljesen véletlenül bukkantam rá, olvasgatás közben.
A szöveg szaggatott, zaklatott, nincs időrend. Mennyire fontos számodra az összefüggő történet?
N. G.: Erős kételyeim vannak a lekerekített, lezárt történetekkel kapcsolatban, amik után persze olvasóként is, szerzőként is sóvárgunk. Mintha lenne mögöttük valami metafizikai önhittség, hogy a világ bekebelezhető, leírható.
Mi ennek a műnek a genezise? Az identitás kérdése, az identitás megkonstruálása, megkonstruálódása, félreértése régóta foglalkoztat, erről szól a 2010-ben megjelent Zsidó vagy? is.
N. G.: A két könyvnek sok köze van egymáshoz, ha ez elsőre talán nem is nyilvánvaló. Az idegenség tapasztalata, az, hogy miként határozódik meg valaki idegenként, és ebből mi következik, következhet, mindkettőben ott van. A Mormota esetében a nagyon határozott kiinduló élményt, amit a narrátor a sajátjaként el is mond, 2004-ben, Amszterdamban éltem át. Egy kiállításra indultam, de az ellenkező irányba menő villamosra szálltam, átléptem az Amstel folyót, mint határt, és egy olyan negyedbe jutottam, ahol nagyrészt bevándorlók laknak. Mobilon tisztáztam, merre is kell mennem, leszálltam, álltam a megállóban, vártam a villamosra, amivel visszamehetek. Egy fekete férfi volt még ott a kisfiával, egy fekete kamaszlány és egy fekete nő a kislányával. Később még érkezett egy fehér család, holland apa és a két kislánya. Álltunk ott, mindannyian bezárva a magunk életébe. Nagyon sűrűnek éreztem ezt a pár pillanatot. Annyira kerülték az egymással való foglalkozást, az egymásra nézést, hogy érzékeny lettem a legapróbb interakciókra is, és hirtelen nagyon erősen ráláttam, milyen hihetetlen kulturális távolságok vannak a két apa közt az apaságban, amihez kétszeres apaként, közép-európaiként nekem is megvolt a magam viszonya. Úgy éreztem, hogy azon a pár négyzetméteren három külön, távoli világot képviselünk, és valószínűleg baromi nehezen tudnánk megérteni egymást.
hirdetés

A különbségek áthághatatlansága, összeegyeztethetetlensége gyerekkori tapasztalatod?
N. G.: Igazából folyamatosan ezt tapasztalom. És nem is kellenek erős, nagy különbségek, látszólag egymáshoz hasonló szocializációjú emberek közt is hatalmas akadályok lehetnek, a legegyszerűbb helyzetek is tragédiákhoz vezethetnek.
A regényed tanúsága szerint nem látszol a multikulturalizmus elkötelezett hívének.
N. G.: Ez így nem pontos, sajnálnám, ha ezt sugallná. Abszolút híve vagyok, csak azt értem multikulturalizmuson, hogy mindenki a lehető legteljesebb módon megélheti a saját identitását, ott, ahol éppen él. Nemcsak a hazájában, hanem a világ bármely pontján is. A világ mindenkié, és mindenkinek joga van megválasztani a kisebb közösségekhez köthető identitását. A nemzeti kultúra is ilyen közösség. Kanadában, Torontóban láttam, hogy a nagyon erős kulturális identitások mentén szervezett negyedek békésen élnek egymás mellett. Legalábbis úgy tűnt. Kanada nem olvasztótégely.
Kérdezném is, mi van Torontóban, ha valaki átmegy az egyik negyedből a másikba? Elejét lehet-e venni, úgy általában, az ütközéseknek? A nemrég kezdődött migrációra adott európai – közép-európai – válaszok olykor egészen elképesztőek, de Európa tényleg nagy kihívás előtt áll.
N. G.: Nem tudok válaszolni a kérdéseidre. Az irodalom, de tulajdonképpen bármilyen művészi tevékenység lényege a kérdezés és nem a kijelentés. Ha lennének biztos válaszaim, ideológus vagy politikus lennék. Általában fogalmam sincs semmiről. Csak kérdéseim vannak. Azt sem tudom, mit lehet kezdeni a mostani helyzettel. A migráció kapcsán a legtragikusabb azt látni, hogy milyen sebességgel adja fel Európa azokat az úgynevezett keresztény értékeit, amelyek védelmére folyvást hivatkozik.

Kalligram Kiadó, 2016
208 oldal / 3490 Ft


vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor