RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2018. november 21., szerda
Olivér

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Összeálllítás
Újra nyitunk!
2015-05. szám / Kovács Gellért

Aligha létezik olyasmi Hollywoodban, hogy döglött franchise – pláne, ha arról a sorozatról van szó, amelyben réges-rég kihalt őslények tépik szanaszét a széles vásznat és a nézők pénztárcáját. A Jurassic Park immáron negyedik alkalommal fogad látogatókat, s ha hinni lehet a trailereknek meg az ígéreteknek, a Jurassic World (premier: június 11.) olyan látnivalókkal szolgál, melyeket
még évmilliókkal ezelőtt se láthattak a bátor bámészkodók. Nézzük hát, a nyár egyik jelentős block­busterére várva, mit kellett megélniük a feltámasztott dinóknak az elmúlt részek alkalmával.

Jurassic Park (1993)
A kilencvenes évek harmadik legnagyobb bevételt hozó szuperprodukciója, Steven Spielberg tö­meg­szó­ra­koz­tatói tevékenységének utolsó igazán nagy dobása. Ahhoz nem férhetett kétség, hogy a nagy mesélő nagyon el tudja mesélni a korszak óriási könyvsikerét, ám az igazán csak mai szemmel látszik, mitől is tudott valóban lenyűgöző élményt nyújtani. Igen, igen, a nézők elsősorban a forradalmi technikával életre keltett dinoszauruszok miatt özönlöttek a mozikba, ám ha az egyik kulcskarakter legendássá vált mondását idéz­zük, a Jurassic Park nem csak attól gigászi mozi, hogy alkotói anyagilag „nem spóroltak semmin”. Bár Spielberget állítólag igencsak leterhelte, hogy bizonyos fázisokban kénytelen volt egyszerre dolgozni a JP-n és karrierjének legfontosabb drámáján, a lényegesen más lelkiállapotot igénylő Schindler listáján, a rendező kifacsartsága cseppet sem látszik a végeredményen. A klasszikus suspense, a szörnyes horror, a fanyar hu­mor és legfőképpen a gyermeki kalandvágy olyan spielbergi ritmusban sodorja előre a képregényes figuraparkot s vele együtt a cselekményt, hogy egész egyszerűen lehetetlen kiszállni abból a bizonyos terepjáróból.
A Jurassic Park 2013-ban, a húszéves jubileum kapcsán ismét visszakerült a filmszínházakba, ter­mé­sze­te­sen 3D-változatban, s akkor is meggyőződhetett róla a rajongótábor, hogy bizony jól választott annak idején: bár a speciális effektusok sokat fejlődtek a bemutató óta, de hát Spielbergék trükkarzenálja önmagában kevés is lett volna ahhoz, hogy egy ilyen emblematikus, időálló álomgyári remekművel gazdagíthassák a filmtörténelmet. Mindig élmény újra látni!

Jurassic Park 2. – Az elveszett világ (1997)
Törvényszerű volt, hogy lesz folytatás (a regénynek és filmnek is), azon se csodálkozott senki, hogy ez is igen komoly bevételt könyvelhetett el (igaz, a közel 620 millió dollár már csak a nyolcadik helyre volt elég az évtizedes listán), az viszont kicsit meglepte a kritikusokat, hogy Spielberg milyen unott rutinnal vezényelte le a visszatérést a halálos dzsungelbe. Természetesen nem Az elveszett világ a mester legrosszabb rendezése, s még csak nem is tartozik a vacak második részek közé, ám varázslat, na, az nem nagyon van benne. A dinók menők (Stan Winston csapata persze megint kitett magáért), az emberek menekülnek, igyekeznek életben maradni, közben pedig ironizálni újabb ostobaságukon, a feszültség pont kitart – ám félő, hogy a szánk csak azért maradt tátva közben, mert az újabb adag pattogatott kukorica érkezését várta.
hirdetés

Jurassic Park 3. (2001)
No, ettől már valóban nem várt senki semmi különöset. Spielberg csak producerként volt jelen, a forgatókönyv „eredeti”, tehát sok újat nem hoz (viszont olyan kakukktojás is részt vett a megírásában, mint az amerikai függetlenek azóta szépen befutott rendezője, Alexander Payne!), a direktor pedig az a Joe Johnston, aki ugyan vizuális guruként komoly hírnevet szerzett, s bizony még a klasszikus Star Wars trilógiából is kivette a részét annak idején, de a JP3 premierje tájékán rendezőként még szinte csak a Jumanji miatt volt ismert. Mindehhez képest, ám azért korántsem meglepetésre, a Jurassic Park 3.-ból se lett bukás: tisztességesen felmondta az előző két rész által szépen lediktált leckét. Mutatott sok drága őslényt, azok klassz karakterszínészeket kergettek, s máris kész volt a korrekt szakértelemmel elkövetett, újabb dinóbőr-lehúzás: lehetett is arccal a kassza felé fordulni. Azóta a lények aludni tértek. Egészen mostanáig!

A Park sztárjai (a T. rex & társai mellett)
Az alapfilm alapcsapatába Spielberg csodálatos arcokat castingolt: Sam Neill gyerekfóbiás paleontológusa a második részben nem, de a harmadik részben visszatért, s nála jobban aligha tud bárki kikerekedett szemekkel dinoszauruszokat vizslatni. Laura Dern tökéletes párja volt Neillnek, szerelmes asszonyként és paleobotanikusként egyaránt – ő is a harmadikban újrázott. Nem úgy az első két epizód gegmenje, a káoszelméletekkel bőrkabátos-napszemüveges rocksztárként me­nős­kö­dő Jeff Goldblum, aki nemcsak colosságával emelkedett ki a me­zőny­ből, hanem vicces beszólásaival is. A Jurassic Park nyitópartijának igazi színésznagyvadja azonban egy Sir volt, mégpedig a rendezőként is igen neves Richard Attenborough, aki az Őslénypark tragikusan naiv ki­ta­lá­ló­ja­ként igazán kiváló játékával hozta a Mikulás külsejű milliárdost, aki kép­te­len elfogadni, hogy aki a természettel szórakozik, annak bizony nem lehet minden napja karácsony. De ahogy fentebb már említettük, a Jurassic Park trilógiában egyébként se voltunk híján a rendes szí­né­szek­nek: kisebb és nagyobb szerepekben feltűnt, meghalt, esetleg túlélt a sorozatban Samuel L. Jackson, Julianne Moore, Pete Postlethwaite, Vince Vaughn, Peter Stormare vagy William H. Macy.
Ami pedig a viszonylag ismeretlen, Colin Trevorrow-féle Jurassic Worldot illeti: a prímet várhatóan az a Chris Pratt viszi majd a stáblistán, aki az új idők humoros és fiatal Han Solójaként már igazi világsztárrá avanzsált A galaxis őrzőinek köszönhetően, s valószínűleg a (mutáns) dinók hajkurászását is elbírja a karizmája és fejlett testalkata. S alighanem Bryce Dallas Howard megmentése se lesz ellenére, aki azért nyilván nem csak szépségével igyekszik majd hozzájárulni a túlélő mókázáshoz.


A Park írója
Wikipédikus stílussal úgy is fogalmazhatnánk, Michael Crichton volt az úgynevezett techno-thriller legnépszerűbb és legigényesebb művelője – de sokkal közelebb járunk az igazsághoz, ha azt mondjuk, hogy a 2008-ban, 66 esztendősen elhunyt író-rendező baromi érdekes alapötletekből fejtette ki a történeteit, ráadásul kifejezetten lebilincselő stílusban és okosan tette ezt. Úgy figyelmeztette a szép új világ veszélyeire olvasóit, hogy közben elsősorban szórakoztatni akarta a népet. Tudott írni, na. Ráadásul filmdirektorként is kivételes karriert tudhatott magáénak: bár a Jurassic Parkot s még néhány regényét-szövegét nem, de számos írását ő maga filmesítette meg, méghozzá nem is minden tehetség nélkül. Bár nyilván láttunk már feledhetetlenebb mozit például Az Androméda törzsnél, a Feltámad a vadnyugatnál, A nagy vonatrablásnál, a Szupermodellnél vagy a Gyilkos robotoknál (ennél főleg), de ezek egytől egyig – minimum a maguk idejében – nézhető, átgondolt és élvezetes produkciók voltak. Arról nem is beszélve, hogy az állítólag magánemberként is nagyon szimpatikus Crichton nélkül aligha született volna meg a tévétörténet legmívesebb orvosos sorozata: ugyanis a kultikus Vészhelyzet is az ő kreálmánya volt annak idején, sőt, az első epizódot ő is írta!

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor