RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2018. november 21., szerda
Olivér

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Jegyzet
A holokausztfilmek szélsőértékei
2015-06. szám / DD

Talán nincs nehezebb filmes feladat, mint vászonra vinni a holokausztot. Roberto Benigni Az élet szép című, 1997-es filmjét rengeteg vita övezte, hisz az olasz komikus humorral és hu­ma­niz­mus­sal nyúlt a témához. Egy apát gyermekével és feleségével koncentrációs táborba visznek, de
hogy a gyerek ne ijedjen meg, az apa kialakít egy látszatjátékot, és próbálja fenntartani a látszatot. Fertelmes giccs lenne a filmből Benigni nélkül, így csak sima giccs, amelyben ugyan plasztikusan megjelenik az elfajzott emberiségre nyelvet öltő bohóc alakja, de a költőisége minduntalan érzelgőssé válik. Senki sem a történelmi hűséget várja Az élet széptől, viszont azt sem, hogy hazudjon – és egy ponton túl Az élet szép terhét még Benigni sem bírja el a vállán.

Steven Spielberget is folyamatosan foglalkoztatja a holokauszt, több dokumentumfilm-projekt létrehozását is támogatta, tavaly például az Auschwitz című dokumentumfilmét, de a magyar vonatkozású A holokauszt szemeit is említhetnénk. Spielbergnél nem nagyon tud senki többet Hollywoodról, és rengeteget tud a holokausztról is – a Schindler listája ennek a két világnak az összeegyeztetésére tett kísérlet. Spielberg amilyen zseni, majdnem sikerrel jár. A zsidókat mentő osztrák kapitalista története megpróbálja úgy felhasogatni a hollywoodi kliséket, hogy azért működőképesek maradjanak még. A fekete-fehér világ a benne egy szem piros kabátos kislánnyal, a felejthetetlen Ben Kingsley-féle összerezzenés a lövés eldördülésekor, amiben egy pillanatra már a Saul fia világa is felsejlik. De ezek azért csak Hollywood hazugságai maradnak, Spielberg egy nagyon biz­ton­sá­gos világot rak össze úgy, hogy a nézőt csak épp a kellő mértékben simítsa meg a pokol érzete, és Benignihez hasonlóan Spielberg is a humanizmus erejére helyezi a hangsúlyt.

Claude Lanzmann a nehezebb utat választotta: 11 évig készítette 350 órányi anyagból 10 és fél órás dokumentumfilmjét, a Shoah-át. A holokauszt emlékezetéből alkot monumentális emlékművet. 14 ország szülöttével beszélt, túlélőkkel, elkövetőkkel, szemtanúkkal. Volt, hogy rejtett kamerát használt, és nem szinkronizált, a kérdések közti tolmácsolást is benne hagyta a filmben. És archív felvételeket sem használt – itt és most vagyunk. Ő is hangsúlyosan bent van a filmben, kérdez, olykor pedig a tájat vagy a haláltáborok maradványait mutatja. Közben pedig halljuk a történeteket, az emlékeket. Pőre, puritán világ ez, elszórva színészkedéssel, öncsalásokkal – a holokausztról való beszéd jelentőségét is megérti az ember általa, a tapasztalat súlyát és felfoghatatlanságát. Hisz a beszéd és emlékezés által döbbennek rá rengetegen, hogy nem értik, miként történhetett meg mindaz, ami megtörtént. Lanzmann nem engedi a múltba temetni a holokausztot.
hirdetés







vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor