RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2018. november 21., szerda
Olivér

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Összeállítás
Áve, Coen!
2016-02. szám / Kovács Gellért

Krisztus után 2016-ban, február havának vége felé Joel és Ethan Coen új, nagyszabású komédiával jelentkezik (Áve, Cézár!, bemutató: február 25.). A testvérpár eddigi dicső pályája temérdek moz­gó­ké­pes élménnyel szolgált – és ha ők filmet forgatnak, a nép megszokhatta, hogy nemcsak
cirkuszt kapnak tőlük, de valamiféle szellemi kenyeret is. Hogy mitől is nagyok kedvenc amerikai füg­get­len­jeink? Megpróbáljuk összefoglalni.

Kint is vannak, bent is vannak
Mármint Hollywoodban. Stílusuk, formai önfejűségük legalább annyira rendelkezik tömegfilmes gyökerekkel, mint amennyire igazából sem­mi­hez se hasonlítható, amit csinálnak. Film noir, vígjáték, burleszk, me­lo­dráma, thriller, társadalmi szatíra, néha musical vagy western, s még ki tudja, mi keveredik a coeni filmográfiában, néha akár egyetlen alkotáson belül is. Már 1984-es első művük, a Véresen egyszerű is zavarba ejtően keverte a szezont a fazonnal, jobban mondva a krimit a minden mással. S a helyzet ezután csak fokozódott. Cannes-ban és az Oscar-gálán is bérelt a helyük általában, pedig a bratyók sose voltak igazán bratyizós típusok. Viszont akkora zsenik, hogy megkerülhetetlenek.


Ezt a mi világunkat szomorú, ám mégis csodálatos helynek mutatják
Coenéknél a Föld nyílászárók nélküli bolondokháza, ahol csupa-csupa flepnis rohangál, álmodozik, sze­ren­csét­len­ke­dik, s sokszor gyilkolászik – ám annyira szellemesen vannak ezek az elmebajosok megírva és előadva, hogy meg kell rajtuk szakadni. Ha nem is minden filmjük olyan vegytisztán vicces, mint mondjuk a nem véletlenül őrült kultusszal bíró A nagy Lebowski, de még az olyan, a morális állapotokról meglehetősen lehangoló képet festő mesterműveik, mint a lebilincselő Fargo, Az ember, aki ott se volt vagy a Nem vénnek való vidék is szolgálnak olyan karakterekkel, akik miatt mégiscsak beszivárog a remény a gömb alakú pszichiátriára. Bár Joelt és Ethant elvileg sokszor meg lehetne vádolni azzal, hogy kissé szigorúan állnak hozzá az emberiséghez, éppen ez a Coenek nagy trükkje: hogy kimondják, amit szerintük ki kell, viszont mégis van valami szívmelengető abban, ahogy megmutatják a tutit. Már csak fekete humoruk miatt is nehéz filmjeiket klasszikus bölcseleteknek titulálni, de ha elég időt eltöltünk velük, bizony eléggé nyilvánvaló lesz, hogy nemcsak agyban, rideg alkotói számításban, hanem empátiában is nagyok.


A színésznek minden figurájuk jutalom
De nekünk is. Barton Fink, vagyis John Turturro a Hollywoodi lidércnyomásból. Töki, azaz Jeff Bridges a Lebowskiból. Marge Gunderson, vagyis Frances McDormand (Joel Coen felesége), a Fargóból. Tim Robbins (Norville Barnes) A nagy ugrásból. Everett (George Clooney) az Ó, testvér, merre visz az utad?-ból. A címszereplő Oscar Isaac a Llewyn Davis világából. A sort hosszan, nagyon hosszan, tényleg rettentő hosszan folytathatnánk: a Coen tesók filmjeinek lelkét a színészek, pontosabban az általuk megformált, minden étkezéskor bolondgombát fogyasztó, groteszk, feledhetetlen karakterek adják, no és persze azok a briliáns forgatókönyvek, melyekben kitombolhatják magukat. Aki egy Coen-filmben játszik, annak nem kell aggódni, biztosan látszódni fog a vásznon. Nem ritka a tündöklés sem!

Akkor is jók, ha nem azok
Persze, nem minden Coen-film telitalálat: a Kegyetlen bánásmód című screwball-komédiájuk elég szimplán szórakoztató, a Betörő az albérlőm pedig azzal együtt ment félre, hogy ha minden remake ilyen lenne, mint ez, sokkal szebb helynek látszódna Hollywood. Aztán olyan is van, amikor saját receptjük szerint sütnek a szokásosnál kevésbé laktatóan (Égető bizonyíték, Egy komoly ember). Viszont még ezek a filmek se nyugtalanítóak, hiszen mindegyikben benne van, hogy nem baj, nem baj: a következő majd bravúros lesz!
hirdetés


Akkor is ügyesek, ha másnak írnak
Joel és Ethan Coennek valóban annyira egyéni a stílusa, hogy azt gondolnánk, csak maguk tudják írásaikat hasznosítani. De mégse gondoljuk ezt, hisz jól tudjuk, hogy ha nem is számtalan, de néhány alkalommal azért szoktak ők más rendezőknek is dolgozni. Méghozzá elég meglepő neveknek! Ott van például a Dől a moné című, „semmi extra” remake-vígjáték, vagy Angelina Jolie pátoszos életrajzi eposza, a Rendíthetetlen. Legutóbb pedig maga Steven Spielberg forgatott általuk adaptált forgatókönyvből: a Kémek hídja egyik nagy erőssége a remekül megírt script – de hát ezen nincs is okunk csodálkozni, elvégre a fiúk tényleg értik a dolgukat!

Már most örökségük van, amit sokan használnak
A Fargo nyomán egy egészen fantasztikus tévésorozatot kreált a tengerentúli FX csatorna – már az is megérne egy misét, hogy miképpen sikerült ilyen rafkósan megragadni Coenék elvileg megragadhatatlan látásmódját, amellett persze, hogy ők is ott voltak a producerek között, tehát valamicskét nyilván segédkeztek. De ez nem minden: számos fiatal filmes tekint rájuk példaképként akkor is, amikor a saját útját kezdi vagy folytatja. Ez olyan „coenes” hangulatú volt, szoktuk mondani olykor, s legfőképpen akkor hatalmas öröm ezt mondanunk, ha egy magyar rendezőben vélünk ráismerni jótékony hatásukra. Gigor Attila 2008-ban bemutatott, sokat és boldogan emlegetett elsőfilmje, A nyomozó például ilyen alkotás – s az a legklasszabb benne, hogy azt is bebizonyította: nem kell ahhoz Amerikába menni, hogy a coeni csavaros szemlélet igazán érvényesülni tudjon.









vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor