Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Összeállítás
Joker ezer arca
2019-09. szám / Szalóky Bálint

Batman legnépszerűbb ellenlábasa, a kiismerhetetlen Joker 1940 óta keseríti meg a de­ne­vérem­ber életét. Ez idő alatt számos mozgóképes reinkarnációja is született, a hazai mozikban október
3-tól látható Joker azonban az első olyan film, ami kizárólag az ő eredettörténetére koncentrál. Joaquin Phoenix agyondicsért alakítása kapcsán sorra vesszük az eddigi legismertebb filmes Jokereket.

Cesar Romero – Batman tévésorozat (1966-1968)
A humorral jócskán átitatott, mára legendássá vált sorozat a camp jegyében fogant: a szériában szán­dé­ko­san minden a végletekig túltoltak, amit jól jellemez, hogy a verekedésekkor „Pow!” és „Bam!” kép­re­gény­buborékok jelentek meg. A sorozat tulajdonképpen ma népszerűbb, mint saját korában: akkor mindössze három évadot élt meg, fokozatosan csökkenő nézettséggel. Az első és második évad között bemutatott mozifilm méreteset bukott, és bár felmerült, hogy a sorozat egy másik csatornán folytatná karrierjét, ám miután a díszletek leégtek, a szériának végképp befellegzett. A Jokert alakító Cesar Romero jellegzetes sminkjével és nevetésével azonban a későbbi megformálóknak is mintaként szolgált.


Jack Nicholson – Batman – A denevérember (1989)
Tim Burton kellett ahhoz, hogy Hollywood végre komolyan vegye és többé ne megfilmesíthetetlennek gon­dolja a képregényeket. Bár mai szemmel kissé porosnak és vontatottnak tűnik, az idén harmincéves film látványvilága így is lehengerlő. És persze a Jokert alakító Jack Nicholson is, aki mindenki elől ellopja a show-t, legyen az denevér vagy ember, vagy éppenséggel a denevérember. A színész akkora sztár volt ekkor, hogy a teljes forgatási menetrendet az ő szájíze szerint szabták, és nemcsak egyszeri gázsit (potom 6 millió dollárt) kapott, de a bevételből is jócskán részesedett, ezzel pedig valahol 60 és 90 millió dollár között kaszált. A képregényrajongók végül pont azért kritizálták a filmet, mert túlontúl előtérbe tolja Joker karakterét – Burton verziója a képregényektől eltérően őt teszi felelőssé Bruce Wayne szüleinek haláláért is.

Mark Hamill – Animációs sorozatok (1992-)
Burton egy folytatásra tért vissza rendezőként; a Batman visszatér mozifilmmel egy évben indult a máig legendás animációs sorozat, ami átvette a mozifilmek sötét világát és nyakon öntötte film noir elemekkel. A jól ismert főcímben például szokatlan módon egyáltalán nem jelentek meg feliratok. Joker karakterét maga Luke Skywalker, az akkor éppen karrierje mélypontján lévő Mark Hamill szólaltatta meg. A színész azóta is örömmel tér vissza a szerephez: bár a széria 1995-ben véget ért, a karakter és vele együtt Hamill számos későbbi animációs sorozatban (például a Supermanben és Az igazság ligájában) és videojátékban vendégeskedett. A házimozis piacra készülő, egész estés animációs filmekhez is nevét adta, legutóbb például A gyilkos tréfához (2016).
hirdetés

Heath Ledger – A sötét lovag (2008)
A forgatás után nem sokkal elhunyt Ledger nem élhette meg Christopher Nolan filmjének sikerét. Nolan nemcsak az egész franchise-t, de a képregényfilmekről való gondolkozást is újradefiniálta – trilógiájának középső, egyben legsikerültebb darabja mindent újraértelmezett, amit addig Batmanről és Jokerről gondoltunk. A film a szeptember 11. utáni Amerika képének sajátos értelmezése lett, egy paranoia-blockbuster, amihez évek múltán is vissza lehet nyúlni. Joker itt olyan ördögi gonosz, akinek lépései kiszámíthatatlanok, akinek nem számítanak az emberéletek, csak az, hogy a lehető legnagyobb érzelmi kárt okozza. Ledger alakításáért posztumusz Oscar-díjat kapott.

Cameron Monaghan – Gotham tévésorozat (2015-2019)
Elképzelhető bármiféle Joker Heath Ledger után? A Szégyentelenekből ismert Cameron Monaghanra várt a feladat, hogy bebizonyítsa: igen. A Gotham a Batman-történetek színhelyéül szolgáló metropoliszban játszódó bűnügyi sorozat, amiben az a csavar, hogy egyáltalán nem a szuperhősre, hanem a környezetére koncentrál. Az eredettörtént főhőse a fiatal Jim Gordon nyomozó, mellette pedig a Batman-univerzum számos mellékszereplőjének és későbbi gonoszának ifjú éveit ismerhetjük meg.

Jared Leto – Suicide Squad – Öngyilkos osztag (2016)
A DC és a Warner közös törekvése, hogy olyan mozis univerzumot építsen, mint amilyen a konkurens Marvelnek összejött. Egyelőre azonban nem sok sikerrel jártak: a filmek minősége ingadozó, az eddigi abszolút mélypontot pedig a világmegmentő rosszfiúkra és egy rosszlányra koncentráló Suicide Squad jelentette. Pedig az ötlet nem rossz, de a kritikák lesújtóak voltak, egyedül Margot Robbie alakítását tartották említésre méltónak. Robbie Joker szeretőjét és társát, Harley Quinnt játszotta, olyan energiával, hogy Jared Leto Jokere is a háttérbe szorult.

Joaquin Phoenix – Joker (2019)
A Velencei Filmfesztivál fődíját besöprő dráma teljes egészében a karakter eredettörténetére koncentrál, és nem kapcsolódik szervesen egyetlen korábbi filmhez sem – mi több, az eseményeket a ’80-as évek elejére helyezi át, és mind hangulat, mind cselekmény terén nagyban merít Martin Scorsese két klasszikusából: A komédia királyából és a Taxisofőrből. A kritikák többsége szerint a Joker a legjobb DC-film A sötét lovag óta, Joaquin Phoenix alakítása pedig felér Ledgerével, így az Oscar-jelölés ténye majdhogynem biztosra vehető. Ezzel szemben a negatívabb kritikák felhánytorgatják, hogy a profizmus ellenére a film tulajdonképpen egy jól elkészített, sötét hangulatú nosztalgiamozi, bármiféle eredetiség nélkül. Kíváncsian várjuk, hogy saját szemünkkel győződhessünk meg róla!


vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor