Szabó Márton István első nagyjátékfilmje, a Zajkapitány egyedi módon közelíti meg az idősödés, a felnövés és az elengedés kérdéseit – mégpedig egy DJ szemszögéből, aki épp a hallását kezdi elveszíteni.
A történet középpontjában DJ Pápai (Dióssi Gábor) áll, aki a hetvenes éveiben kénytelen szembenézni azzal, hogy zenei karrierje véget érhet, hiszen az orvosok  szerint hamarosan teljesen megsüketül. Miközben a zene elnémul körülötte, Pápai görcsösen próbálja visszahozni fiatalságát, amelyet a budapesti alternatív és techno színtér közegében keres – fiatal zenészek, tinderrandik és régi barátok társaságában.
Az NFI Inkubátor programjának támogatásával készül film egyik különleges ereje, hogy az alternatív szcéna és a technovilág határmezsgyéjén játszódik, olyan ismerős budapesti helyszíneken, mint az A38 Hajó, a rakpart, a Turbina Kulturális Központ és a városi hidak. Pápai újra kapcsolatba kerül fiatalkori zenésztársaival, Jancsival (Böhm György) és Ritával (Vlahovics Edit), aki egyben volt felesége is. Az újraéledő szerelmi háromszög csak tovább bonyolítja az életét, miközben a fő kérdés az marad: vajon képes lesz-e Pápai valódi emberi kapcsolatokra, mielőtt végleg búcsút kell mondania a zenének?
A film improvizatív élőbeszédre és abszurd humorra épít, egyszerre szól a nyugdíj előtt állók életválságáról és a harmincasok kapunyitási pánikjáról. Szabó Márton István elmondása szerint a történet célja, hogy rávilágítson: a fiatalság és az öregség félelmei sokkal inkább összekötnek minket, mint hinnénk. A film nemcsak a zenéről szól, hanem arról is, hogyan lehet új értelmet találni akkor, amikor a legfontosabb dolog már kezd eltűnni az életünkből.
|
vissza
vissza a lap tetejére
