Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Wajda 90
2016-11. szám

„A Jóisten két szemet adott a rendezőnek – egyet, hogy a kamerába nézzen, és egy másikat, hogy mindarra riasszon, ami körülöttünk zajlik.” Andrzej Wajda


Idén októberben, 90 éves korában hunyt el a lengyel és az egyetemes filmművészet kiemelkedő alakja, Andrzej Wajda filmrendező.
1926-ban született, a második világháború alatt titkos gimnáziumban végezte tanulmányait. Édesapját 1940-ben, a katyni erdőben végezték ki a szovjetek, ami a rendező életére és későbbi munkásságára is nagy hatással volt. Ennek állít emléket egyik utolsó filmjében, a Katynban is, amely személyes érintettsége miattművei közül az egyik legmegrázóbb.
Andrzej Wajda eredetileg festőnek készült, végül azonban a Krakkói Képzőművészeti Főiskoláról a Lódzi Filmfőiskolára vezetett az útja. Első filmje a Mi nemzedékünk címet viseli, a hírnevet azonban csak a következő, a varsói felkelés végnapjait feldolgozó A csatorna című hozta meg neki. Hagyományosan ezt a filmet tekintik az úgynevezett Lengyel Filmiskola nyitányának is – annak az irányzaténak, amely a második világháború után indult lengyel rendezőnemzedéket tömöríti magában, akik a háborús tapasztalatból, a romantika mítoszából és az olasz neorealizmusból merítettek ihletet, és a szocreál esztétika elvárásai ellenében az egyént helyezték műveik középpontjába.
Wajdatöbb filmjében is központi téma a lengyel sors, A csatornán kívül ilyenek például a Lotna vagy a Tájkép csata után, de szívesen – és nagy sikerrel – dolgozott fel irodalmi műveket is, a lengyel irodalom olyan klasszikusaihoz nyúlva, mint a Menyegző, Az ígéret földje vagy épp a Pan Tadeusz, ami Lengyelországban a Titanicot megverő kasszasikernek bizonyult, hatmillió nézővel.
Andrzej Wajda hosszú évekig vezette az X Filmstúdiót, ahol olyan világhírű rendezők nőttek ki a szárnyai alól, mint Agnieszka Holland, RyszardBugajski vagy Feliks Falk. Az Oscar-életműdíj mellett a legmagasabb lengyel állami kitüntetést is átvehette.

„Ha valaki meg akarja ismerni a lengyel történelmet, meg kell néznie Andrzej Wajda filmjeit. Ma­gyar­or­szá­gon ilyen kaliberű művészek, legalábbis filmesek nincsenek. Egész életében a lengyel szabadságért harcolt, részt vett a Szolidaritás mozgalomban, közeli barátság fűzte Lech Walesához és II. János Pál pápához is. A legszabadabb ember volt, akit ismertem.”     Mészáros Márta
hirdetés


„Puszta véletlen volt, hogy én nem találtam magam olyan helyzetben, mint ők. Ezek után kö­te­les­sé­gemnek éreztem, hogy amennyire a tehetségem és a lehetőségeim megengedik, az ő életükről beszéljek.”    Andrzej Wajda

„Wajda a tudós értelmiségiek nemzedékének egyik utolsó tagja volt, olyan ember, aki nem merül el a valóságban, hanem formálja ezt. Művész volt."    Jerzy Englert

A nagy lengyel rendező munkásságáról most az Uránia Nemzeti Filmszínház és a budapesti Lengyel Intézet közös programsorozattal emlékezik meg. A Wajda 90 sorozatban december 5-től 2017 április végéig kétheti rendszerességgel vetítik Andrzej Wajda dokumentum- és játékfilmjeit. A sorozatot a rendező utolsó, negyvenedik játékfilmje, az idén Lengyelország általa legjobb idegennyelvű film kategóriájában Oscar-díjra jelölt Emlékképek (Powidoki) zárja majd.
A szervezők izgalmas válogatást állítottak össze a rendező gazdag életművéből. A már most az egyetemes filmtörténet klasszikusaivá vált művek mellett, mint például A csatorna, a Hamu és gyémánt vagy a Márványember, a nézőknek alkalmuk nyílik majd megismerni a mester utolsó alkotásait is, mint a Katyn, a Walesa – a remény embere és az Emlékképek.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor