RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2018. december 11., kedd
Árpád, Árpádina

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
„Meghatni akarunk és fájdalmat okozni”  –  Michal Znaniecki Bartók-rendezései a Bartók Plusz Operafesztiválon
2018-04. szám / Méhes László

A június 8-17. közötti, miskolci Bartók Plusz Operafesztivál idei nyitó, 3Bartók című előadásának színre állítója úgy véli: a korszakos hatású lélekelemzők, Freud és Jung hatása erős inspirációt
jelentett Bartók számára színpadi műveinek megírásakor. A fesztiválra készülő produkciókról, valamint saját inspirációiról kérdeztük a világszerte elismert rendezőt, Michal Znanieckit.

Mi a munkamódszere? Honnan és milyen inspirációkat gyűjt zenés színházi rendezéseihez?
M. Z.: A kezdet mindig ugyanaz: zene, zene, zene. Zenehallgatás a nap 24 órájában. A hangsúlyok, érzelmek, helyzetek keresése. A szer­ke­ze­té. Ezután olvasom a szövegkönyvet, a cselekményt, ke­re­sem a jelentést. Nem bízom a szavakban. Elfedik az érzelmeket. Ezért megpróbálom összekötni a zenei szerkezetet és a történetet, hogy felépítsem a kontextust. Nem fontos a korszak, az idő és a hely. Egyetemes történetre van szükségünk. Olyanra, ami rólunk szól. Min­de­nütt, bármikor. Csak a díszlettervezővel pontosítjuk a környezetet a zenei szerkezetből következő szituációk alapján.

Mi a kiindulási pont az ön számára egy darab színre állítása előtt?
M. Z.: Megismerkedem a zeneszerző életével. A hellyel, ahol élt. A történelmi körülményekkel. Mit láthatott vagy miket olvashatott. Mi volt az akkori irányzat vagy divat az irodalomban és a társadalomban.

Mi érintette meg, hogy elvállalja a miskolci Operafesztiválon a Bartók-művek megrendezését? Volt ebben szerepe annak, hogy a Magyar Állami Operaházban színre vitte a Székely fonót?
M. Z.: Akkor kerültem kapcsolatba a magyar szellemmel, amikor a milánói Sforza-kastélyban állítottam színpadra A kékszakállú herceg várát. Szerelem volt az első találkozásra. Ezt az érzést erősítette meg bennem a Kodály-darab. A magyar zene rengeteg értéket hordoz, és sok mondanivalója van a számunkra. Rendkívül izgalmas visszatérni ehhez az időszakhoz és a magyar kultúrához. Bartók-művel dolgozni mindig meglepetésekkel és kihívásokkal jár. Szeretem ezt a kockázatot a munkámban.

A „néplélek” egy nemzet történetében hivatkozási alap, a nemzeti büszkeség és öntudat egyféle meg­nyi­lat­ko­zá­sa. Hogyan látja ezt ön Kodály és Bartók munkáiban? Mennyiben univerzálisak és mennyiben a hely szelleméhez kötöttek a művek?
M. Z.: Nagyon sűrű és érzelemmel teli alkotások ezek. Sokkal inkább a belső emberi érzelemvilágról mesélnek, mint a realisztikus cselekményről. Úgy érzem, Bartók és Kodály zenéjével megérinthetem a szereplőim lelkét. Bár mindketten a népi ihletet használták fel, mégis egyetemesek, emberiek és mélyek. Mindenkit megérintenek a világon.



Hogyan közelít Kékszakállú személyes világához? Karakternek tartja az alakot, vagy inkább egy lélektani állapotnak, aminek karaktert lehet adni?
M. Z.: Freud- és Jung-tanulmányokat követve az opera bármely pillanatában rengeteg hivatkozást találok a vágyainkra, a komplexusainkra, a másokkal való kapcsolatainkra. Mindent elmond a zene a színeivel, árnyalataival. Elképesztő! Olyan, mint nyitott szívvel dolgozni. A fából faragott királyfi és a Mandarin ugyanilyen lélekelemzést használ. Össze lehet őket kapcsolni, ezzel pedig el lehet mondani a Kékszakállú Juditjának a történetét. A fiatal Juditét, az érett és a tapasztalt asszonyét. A világ minden asszonyának a történetét meséljük el.

Mit lehet tudni azokról, akikkel együtt dolgozik az előadás megvalósításán?
M. Z.: A csapatom nemzetközi. Ez nagyon fontos, ha nyitottak akarunk lenni más kultúrákra. Fontos, hogy Bartók világát egyetemesnek lássuk. A díszlettervezőm olasz, és több mint 20 éve dolgozunk együtt a koherenciát és az organikus szemléletet keresve. A világítástervező Lengyelországból származik, de mexikói háttere is van. Nem fél a kontrasztoktól és az erős színektől, úgy követi a zenét, mint egy festő. A jelmeztervező, Ana, spanyol. Ő a jelmezt a karakter felépítésére használja, az érdemek és hibák ki­hang­sú­lyo­zá­sá­ra. A lengyel koreográfusok készek a rendezői gondolattal egy irányba dolgozni. Együtt alkottuk meg a legfontosabb projektjeimet, például a Turandotot vagy a Rómeó és Júliát. Úgy dolgozunk együtt, hogy a mozdulatot és a táncot a dramaturgia részeként használjuk. Soha nem csak mint egy esztétikai pillanatot.

Székely fonó rendezése megosztotta a közönséget. Mit üzen azoknak, akik eljönnek megnézni Kék­sza­kál­lú-előadását?
M. Z.: Legelőször is azt, hogy legyenek nyitottak. Ne gondoljanak a hagyományra vagy ezeknek a re­mek­mű­vek­nek a korábbi előadásaira. Mint a Székely fonónál, itt is érzelmi szálakat próbálunk találni, és nem törekszünk a történet realisztikus elmondására. Meghatni akarunk és fájdalmat okozni, ami csak akkor lehetséges, ha a közönség is megnyitja a szívét.
hirdetés

























­

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor