Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Zsámbéki Színházi Bázis – Színház hegyen-völgyön
2018-05. szám

A zsámbéki nyár programjainak összeállításnál most is szempont volt, hogy minden korosztály igényeit figyelembe vegyük, és jelezzük, hogy a nagyobb szabadtéri rendezvényeken is helye és
közönsége van a „magas” művészetnek. Komolyan vesszük az örökséget, hogy Zsámbék a kísérletező, újító és óriás energiákat mozgató fiatalok alkotóműhelye legyen.
2015 óta a Zsámbéki Színházi Bázis művészeti vezetője Árkosi Árpád, Jászai-díjas rendező, aki a Bázis központi szerepét felerősítve, de megtartva az eddigi helyszíneket is, az alapítók örökségét megőrizve, új hagyományokat is teremt. A cél, hogy egy eredetileg a rombolás számára készült színhelyből a kultúra erődje legyen.
A saját előadásaink mellett idén is több koprodukciót mutatunk be.
A Majdnem Társulattal és a Bárka Alapítvánnyal közös produkciónk Sardar Tagirovsky rendezésében a Shakespeare Szentivánéji álom műve alapján íródott Álom újratöltve című előadás lesz. A MU Színházzal közös előadásunk, Szabó Mátyás Péter rendezésében, Georg Büchner Woyczekje. Ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében a William Faulkner Míg fekszem kiterítve című, 1930-as kisregényéből készült előadást is vendégül látjuk.
A TranzDanz Társulat rendhagyó táncelőadásai: Kovács Gerzson Péter táncalkotásai, a Deja Vu és a Ratville, a TMK Alkalmi Társulás táncszínházi előadása, a Prometheuszról, valamint a Don Q és IQ – M. Kecskés András, expresszív táncpantomimja is otthonra találnak Zsámbék egykori katonai Bázisán.
Különleges színházi élménynek ígérkezik a szegedi Metanoia Artopedia előadása, a Jégdoktrínák, valamint a beregszászi színház Gerendák című nagyszabású előadása. Határon túlról visszatérő vendégünk, a szabadkai színház két produkcióval is jelen lesz a nyáron: a One girl show-t láthatjuk Béres Márta előadásában, és jön a Kapitalizmus, amely az Urbán András rendezte Magyar című darabhoz hasonlóan korunk társadalmi, gazdasági, politikai kérdéseit viszi színre. Marosvásárhelyről a Sirály című előadást látjuk vendégül, Keresztes Attila rendezésében. Látható lesz Menszátor Héresz Attila rendezésében A kékszakállú herceg vára, valamint két monodráma, a Radioaktív című előadás Marie Curie életéről és a Ha már szögekbe léptem Meszléry Judit előadásában. Vendégünk lesz a Vígkarma társulata a több fesztiválon is sikerrel játszott Übü FC – A Döntő című előadással.
Zsámbékon is bemutatkozik Háy János darabja, a 2017-es év legjobb magyar drámája, a Halottember. Műsorra tűzzük nagy sikerű, számos előadást megért darabjainkat is: újra látható a Hinták, az Anyaszínházzal közös produkciónk, a Frida Kahlo balladája, az Irén levele és a Manna Produkcióval közös A pincér című előadás, valamint az Árkosi Árpád által színre vitt Sátán fattya című előadás. Jámbor József idén két produkcióval is jelen lesz: a Sztalker, valamint a Michal Walczak – Jámbor József: A lányka és a pápa című előadásokkal.
Idén huszonhatodik alkalommal kerül sor az Amatőr színházi rendezőképzés és a Határon Túli és Hazai Amatőr Színjátszók Találkozójára.
Harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Y.EAST fesztivál a Cseh Kulturális Központtal együttműködve, valamint a Zsámbéki Zsibongó, mely népművészeti kiállítással, mesterségbemutatóval egybekötött vásárral is bővül.
hirdetés

Az idén egy nemzetközi Kortársunk Csehov Minifesztivált is tervezünk, amelyre hét előadást hívtunk meg, öt hazai és két határon túli produkciót.
Augusztus végén első alkalommal adunk helyet a Bázison az UbiEklektik Fesztiválnak, itt debütál Oláh-Horváth Sári: York napsütése című darabja, az RS9 Színház és a Zsámbéki Színházi Bázis közös produkciója.
Szeptemberben első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal szervezzük meg az Nap-Éj Fesztivált, amelyen az Akárki című saját produkciónk bemutatóját is tervezzük.

Zsámbéki Színházi Bázis
Június 16. – szeptember 23.

Forrás: Zsámbéki Színházi Bázis

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor