RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2018. szeptember 22., szombat
Móric

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Női lesz az évadunk
2018-07. szám / Bóta Gábor

Karinthy Márton igazgatónak kellett harminchat év a Karinthy Színházban, hogy megérjen, és rájöjjön, hogy hát bizony a dolgok problémásabbak, mint ahogy az ember hiszi, és a legtöbbször
nem boldog a végük. Minden szezonban van valamilyen vezérfonal náluk, az idén az lesz az érdekesség, hogy a nők kerülnek középpontba.

Az elmúlt évadban volt egy elég kemény vállalásod, hiszen Thornton Wilder A mi kis városunk című darabja komorabb, sötétebb, mint ami a Karinthy Színházban szokásos, nem is végződik happy enddel, ahogy azért nálad a produkciók jó része. Miért mutattad be ezt a darabo?
K. M.: Mert kezdek rájönni, hogy a darabok és az élet nem happy enddel végződik. Kellett harminchat év a Karinthy Színházban, hogy megérjek, és rájöjjek, hogy hát bizony a dolgok problémásabbak, mint ahogy az ember hiszi, és a legtöbbször nem boldog a végük.

Nem úgy van az, hogy egy magánszínházban az a jó, ha happy enddel zárulnak az előadások?
K. M.: Nincs ilyen szabály, általában elég közhely és alapigazság, hogy a nézők kikapcsolódni járnak a színházba, nem igaz, hogy mű­vész­szín­ház van és kommersz színház. Szerintem nagyon jó színházat lehet csinálni egy bulvárdarabból is, ha az ember mögé teszi az életet vagy a saját gondolatait a világról, és akkor annak valami mélysége kerekedik, ugyanakkor rettenetes közhelyes és unalmas alternatív előadásokat láttam. Minden színjáték rituális szertartás, még egy Hacsek és Sajó jelenet is. A Lepsénynél még megvolt, Salamon Béla híres jelenete jóval többről szólt, mint általában egy kabarétréfa. A kisember elveszettségéről szólt, mert jó színész volt mögötte. Úgy gondolom, hogy ez abszolút igaz minden színházra.

És akkor a közeljövőben akár jön egy Dosztojevszkij-bemutató a Karinthy Színházban?
K. M.: Minden elképzelhető. A mi kis városunkat végül is azért mutattam be, mert az életem egyik leg­fon­to­sabb darabja. Ahogy a színháztörténetnek is az egyik leg­fon­to­sabb műve. Csak nem olyan látványos és hatásos, mint Csehov, de ugyanabból a finom „pókhálószövegből” építkezik, a semmiből teremt egy teljes életet és egy misztériumot az életről. Ezért is kellett, hogy negyvennégy év után újra megrendezzem, hiszen Békéscsabán már színpadra állítottam. De úgy érzem, most már sokkal többet tudok róla, és ez megjelenik az előadásban is. Lekopogom, igen szép sikerrel megy, húsz előadásnál tartunk, azért ez egy komoly drámai műnél igen nagy dolog. Továbbra is műsoron tartjuk.

Látod, most te is a komoly drámai mű kategóriát használod, míg húsz előadás egy bohózatból nem lenne olyan nagy dolog.
K. M.: Vannak olyan bohózatok, amiken az ember zokog. Ha jól csinálnak egy Feydeau-darabot, hát az nem szívszorító, hogy a végén, amikor látszólag elrendeződik minden, azért kiderül, hogy lényegében semmi sincs megoldva?! Szerintem a színházak kategorizálása álságos, az egész életművemmel ez ellen próbálok harcolni. Az se ördögtől való a mai világban, ha színvonalasan szórakoztatnak valakit.

Az elmúlt évadban Rejtő Jenőt is bemutattatok…
K. M.: Őt kommersznek nevezik, de ugyanakkor ott van benne a mély életfilozófia. Rejtő röhögne a leg­job­ban azon, hogy mára irodalmi tényező lett belőle. Napról napra újságokba írta ezeket a fantasztikus történeteit, agyalmányait. Azt gondolta, hogy akkor éppen jó lesz, majd röhögnek rajta. Most meg már ugye többen magas irodalomnak számítják. Rejtő, ha jól adják elő, baromi szórakoztató, és közben szól arról, hogy megoldhatatlanok a dolgok, az emberi kapcsolatok nem változnak, mindig más formában ismétlődnek ugyanazok a helyzetek. Ezért nagyon jó író. És ugyanígy vagyok a Tanár úr kéremmel is, amit szintén merész vállalkozás volt bemutatni a Karinthy Színházban.

Hiszen évtizedekig ment a te rendezésedben, és most ez egy zenés változat.
K. M.: Igen, évtizedekig ment, és ez tényleg egy egészen más előadás, mint amit én rendeztem, ezúttal Simon Kornél állította színpadra. Az évad legsikeresebb előadása lett nálunk a nézők szavazatai alapján, és benne Peller Károly pedig a legjobb színészi alakítás díját kapta a közönségtől. A legjobb színésznő pedig Balázs Andrea lett. Úgyhogy a nézők igenis tudják, hogy mit akarnak látni.

Először játszottatok operettet, és emlékszem, előtte megkérdeztem tőled, hogy fér ez be hozzátok. Erre azt mondtad, hogy hozzátok minden befér. De azért én az elmúlt évadból ezt a produkciót, a XIV. Renét nem tartom különösebben sikerültnek.
K. M.: A közönség véleménye is megoszlik róla. Mondjuk az azért érdekes, hogy a teljes magyar Par­la­ment föl van építve a színpadon. Amikor fölmegy a függöny, akkor jó néhányan hátrahőkölnek, hogy Jé­zu­som, itt az egész Parlament! Ennek is van egy kis filozófiája, hogy hagyni kell a dolgokat természetesen működni, akkor is, ha rákényszerül egy királylány, hogy férfiként élje az életét.
hirdetés

De ehhez a műfajhoz nem kellene mégiscsak egy nagyzenekar? Ami nem lehetséges egy ilyen kis magánszínházban.
K. M.: Hát ez is relatív, jól szól a zene, ha baj van az előadással, nem a zene minőségével van gond, hanem hogy talán kicsit hosszú, túlbeszélt, nem elég pergő, bár ez is érik az idő folyamán, még hezitálok, hogy műsoron tartsam-e.

Tudjuk több színház főrendezőjéről, igazgatójáról, hogy a premier előtt egy-két héttel bemennek a próbákra, hozzászólnak a látottakhoz, vagy akár átrendezik a produkciót. Te is csinálod ezt? Tehát próba közben mondjuk azt mondod, hogy meg kellene húzni a szöveget?
K. M.: A próbaidőszak alatt én folyton becaplatok, benézek, beleszagolok a légkörbe, megnézem, hogy egyáltalán dolgoznak-e. Sokszor alibimunka folyik a színházakban, nem csak nálam, hanem másutt is. Elkönnyelműsködik a délelőttöt, holott minden egyes nap döntő lehet. Amikor pedig egyre inkább látom, hol lesznek a produkciónak a buktatói, akkor igyekszem segíteni. Nálam azért nem olyan senki rendezők vannak, akiket fölül lehet rendezni, de tanácsot adok. Ebben az esetben a díszletek jók, a színészek remekek, a darab arányaival vannak problémáim, egy zenés darabnál lehet, hogy még több zene nem ártana. Eszembe jut szegény Szőke Pista, aki osztálytársam volt, és fiatal korában elég vad, kegyetlen rendező hírében állt, öreg korára megszelídült. Nálunk rendezte a Hippolyt, a lakájt, és akkor nagyon jólesett neki, hogy egy felvonás végére bementem, és mondtam, hogy ezt meg azt talán másképpen csináljuk, és valóban jobb is lett tőle az előadás. És ez igaz vice versa is, olykor én is hagyom meggyőzni magam, hogy jó valami. Amikor Simon Kornél rendezte a Tanár úr kéremet, először ijedten néztem, hogy mi lesz ebből, és azóta abszolút igazolta az előadás a várakozásokat. Nagyon büszke vagyok arra, hogy új hangon szólalt meg a Tanár úr kérem, és ennek igen örülnek a játszók is meg a nézők is.

Minden évadodban szokott valami vezérfonal lenni. A mostani a nők évada lesz.
K. M.: Bemutatjuk például Bunburyt, három nő irányítja benne a pozőr férfiakat. Játsszuk majd a Margarida asszonyt…

Ez monodráma...
K. M.: Egyszemélyes, nagy monodráma, úgy gondolom, hogy Balázs Andi megérett rá, hogy egy ekkora terhet a vállára vegyen. Hiszen Psota Irén egykori, híres szerepéről van szó. Ilyen még nem volt nálunk. Ja, de volt A kis herceg Szirtes Balázzsal, az nagyon jó volt.

Egy monodráma csak jobban befér, mint egy operett.
K. M.: Hát nem tudom, a monodrámára meg azt mondhatjuk, hogy kevés, mert egy embernek kell lekötnie a nézők figyelmét, amit máshol tizenkettőnek vagy húsznak. Kitölteni másfél órát úgy, hogy az érdekes legyen, igen nehéz, de mondom, Andi most már olyan színvonalú színész, hogy ezt rá lehet bízni. A Bunburyben lesz egy külön érdekesség, hogy Lady Bracknell legendás szerepét, amit Honthy Hannától kezdve Csomós Mariig sokan játszottak, nálunk Oszvald Marika alakítja majd.

Az Operettszínházból most egyfolytában mennek hozzád a színészek.
K. M.: Igen, az operettesek szeretnének prózát játszani. Fontos, hogy Oszvald Marika megmutathassa, hogy ezt is tudja. Egy olyan különítmény is föllép nálunk, akik most hagyják ott éppen a Vígszínházat, Tornyi Ildikó, Telekes Péter és Kerekes József. Szerintem luxus, hogy őket nélkülözi a Víg, de ez legyen az ő gondjuk. Hozzájuk jön Makranczi Zalán, akinek szintén nagyon örülök, mert igen formátumos szí­nész­nek tartom, és Szirtes Balázs lesz maga Oscar Wilde. És jön még Braghini Rozina fiatal színésznő, ő most érlelődik, nálam mindig van olyan ifjú tehetség, akit bedobok a mélyvízbe.

Mi lesz még a szezonban?
K. M.: Bemutatjuk Mika Myllyaho finn szerző Káosz című darabját, amit Horgas Ádám rendez. Ebben is játszik három nő. Ha emlékszel rá, a Nemzeti Színházban ment a Pánik című produkció, amiben Rába Roland, Marton Róbert és Szabó Kimmel Tamás játszottak. Ez három férfi őrületes kalandjairól szólt. Ez a darab ennek az ellentétpárja, most három nő mindenféle kalamajkába keveredik, ezeket megbeszélik, és megpróbálják rendbe szedni az életüket. Három kiváló színésznő játszik majd benne, még tárgyalunk velük. Márciusi bemutató lesz. De decemberben is egy női darabot mutatunk be, a változatosság kedvéért egy horvát szerző, Miro Gavran A baba című művét. Többfelé megy a világban, a miénk magyarországi ősbemutató lesz Szabó P. Szilveszter és Földes Eszter játsszák, akiknek nálunk A bolond lányban óriási sikerük van. Most egy jópofa, kétszemélyes darabot tűzünk műsorra velük, amit Szilveszter maga rendez. Az ifjúsági programunkban is női darabot mutatunk be, az Aliz Csodaországban-t a HöKöm Project nevű társulatunkkal, amelynek tagjait a gyerekek nagyon szeretik. Úgyhogy ilyen szempontból tényleg női lesz az évadunk, most a férfiak egy kicsit várjanak a sorukra.


vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor